
Holnap ismét, immár 89. alkalommal gyűlnek össze az autóipar legnagyobb játékosai Svájcban, hogy megmutassák magukat és újdonságaikat. Utóbbiból ezúttal is szép számmal hoz majd 30 ország mintegy 200 kiállítója, így új modellek és tanulmányautók özönére számíthatunk az idei évben is. Hogy pontosan mire? Megmutatjuk!
A svájci seregszemle hagyományosan március első keddjén veszi kezdetét, amely az idei évben holnapra, azaz 5-ére esik. Teljesen biztos ezúttal is: amikor megnyitnak a csarnokok, azt se tudjuk majd, hogy hova nézzünk a bőség zavarában – ugyanakkor idén is lesz néhány távol maradó gyártó, mint például az Opel, a Jaguar, a Land Rover, a Ford, a Hyundai, a Volvo vagy éppen a DS. Aggodalomra azonban semmi ok, így is bőven lesz mit nézni. A rendezvény újdonságairól pedig első kézből számolunk majd be, hiszen mi magunk is ott leszünk – mellé pedig az alábbiakban gyűjtjük össze, hogy mivel is találkozhat, aki ellátogat a 89. Genfi Autószalonra.
Rengeteg újdonság lesz idén is
Igyekeztünk a teljesség igényével összeválogatni a legjelentősebb frissességeket, de nem egyszerű feladat rendszerezni az összes premiert, ráadásul most is folyamatosan érkeznek be az újabbnál újabb modellekről szóló hírek, így a listát folyamatosan bővítjük – érdemes lesz gyakran visszanézni.
Abarth: A Fiat önálló életet élő sportrészlege nagy újdonsággal nem készül, de a különleges kiadásként színre lépő 124 Spider Rally Tribute Edition és 595 esseesse (olaszul így ejtik az SS-t) képében azért így is lesz mit kiállítaniuk a standjukra.
Alfa Romeo: Az olaszok elég szűkszavúan nyilatkoztak arról, hogy pontosan mit is várhatunk tőlük a Genfi Autószalonon, de azt elárulták, hogy készülnek egy nagy újdonsággal – ami a legtöbb forrás szerint egy kompakt crossover lesz. Ezen kívül olyan modelleket láthatunk majd kiállítva, mint például a márka Forma-1-es csapatát ünneplő Giulia és a Stelvio Quadrifoglio Racing Edition, a sportosabb részletekkel megáldott Giulia és Stelvio Veloce Ti, de a kiöregedőben lévő Giulietta is kap egy sokadik, apró frissítést – utóbbi leginkább a motorpalettán lesz érezhető, amely immár megfelel a legszigorúbb követelményeknek is. Frissítés: a nagy újdonság az Alfa kompakt SUV-tanulmánya, a csodaszép Tonale volt; részletek ide kattintva.
Az Alpina több, mint egyszerű tuningcég
Alpina: Az Alpina standja hagyományosan nem túl nagy, és nem is túl díszes, ám mindez nem is hiányzik, hiszen a németek autói magukért beszélnek. Ezúttal a frissített B7 xDrive jelenti majd az abszolút újdonságot, amely immár a 7-es BMW minden verzióját felülmúlja teljesítmény tekintetében.
Aston Martin: Az angolok egyelőre titkolóznak, ugyanis semmilyen hivatalos hír nem érkezett arról, hogy készülnének bármilyen újdonsággal is a svájci seregszemlére, de az szinte biztosnak tűnik, hogy a Valkyrie végleges verzióját megcsodálhatjuk majd Genfben, ahogyan az egyelőre csak Project 003 néven emlegetett újdonságról is megosztottak korábban egy ízelítőt, így akár koncepcióként ez a modell is jelen lehet. Ezeken kívül a Lagondaként újraindított almárka is elvisz Genfbe egy SUV tanulmányt.
Audi: A hírek szerint a németek csak és kizárólag elektromotorral szerelt négykerekűeket állítanak majd ki a standjukra, amelyek közül a Q4 e-tron koncepció és az A6, A7, A8 és Q5 négyesfogat konnektoros hibrid verziói jelentenek majd valódi újdonságot – de kint lesz a sorozatgyártású e-tron, az e-tron GT koncepció és az e-tron Sportback tanulmány is. Csodálkoznánk, ha a Győrben készülő V10-es 10. születésnapjára elkészült R8 Decennium, a friss TT RS vagy éppen az SQ5 TDI nem lenne ott Svájcban, ám ezeket a modelleket a négykarikások az általuk külön kezelt – ezzel megoldva, hogy ne füllentsenek az előbbi ígéretükkel kapcsolatban – Audi Sport standon állítják majd ki, ahol akár még meglepetés is érhet minket az RS Q3 vagy éppen az S8 képében.
Bentley: Az angol luxusmárka standjának legnagyobb újdonsága a Bentayga Speed lesz, amely – igaz, mindössze egyetlen km/h-val – visszavette a leggyorsabb SUV-nak járó címet a Lamborghini Urustól. Ezen kívül a márka alapításának 100. évfordulójára érkezik egy vagy több limitált szériás kiadás, illetve a Mulsanne is kap egy egyedi szintén a centenárium tiszteletére elkészült különleges szériát, amely a W.O. utónevet kapta. A Bentley standján természetesen ott lesz a Continental GTC is, mint újdonság, habár ezt a típust már itthon is volt szerencsénk megcsodálni.
Fajtájuk első tagjai az X3 és X4 M
BMW: A négykarikás ellenlábashoz hasonlóan a bajorok sem fukarkodnak majd Genfben az elektromossággal, hiszen itt ünneplik majd élő premierjüket az új 3-as és az új X5, illetve a frissített 7-es konnektoros hibrid változatai, de nem kizárt, hogy a korábban beígért kombi 530e is bemutatkozik. Az M modellek sorát a vadonatúj X3 és X4 M erősíti majd, míg a frissített 7-es és az M850i Night Sky Edition is tiszteletét teszi majd. Ugyan hivatalos információ erről egyelőre nem érkezett, de a 3-as sorozat kombi verziójának bemutatkozása sem lenne annyira meglepő. Frissítés: az 530e és a 225xe Active Tourer nagyobb akkut kapott, továbbá bemutatkozott az X3 konnektoros hibrid verziója, az xDrive30e.
Bugatti: A Bugatti egy igazi legenda feltámasztására készül, ugyanis a Type57 SC Atlantic modern kori megfelelőjét viszik el Svájcba, mi pedig alig várjuk már, hogy lássuk. Mindez persze nem véletlen, hiszen a 110. évfordulóját ünnepli idén a márka – ezért készült el a különleges Chiron Sport 110 Ans is, amelyet szintén láthatunk majd a gyáriak standján.
Citroën: A francia gyártó nem készül komoly újdonsággal, így az Ami One és a Citroënist koncepciókon kívül csupán néhány különleges kiadást láthatunk majd – az Origins utónévvel érkező változatok a márka történelmi múltját elevenítik fel fekete-fehér összeállításaikkal. Egyes pletykák szerint azért lehet egy titkos meglepetése is a gyáriaknak, méghozzá a C4 Cactus elektromos verziójának képében, ám erre kicsi az esély.
Még koncepció, de már közel áll a szériához a Formentor
Cupra: A tavalyi után az idei Genfi Autószalon is fontos mérföldkő lehet a Seattól különvált márka számára, ugyanis a 2018-as debütálásukat követően most az első saját modelljük premierjét ünnepelhetik – igaz, a Formentor egyelőre még tanulmány státuszban van, még ha nagyon közel is áll a sorozatgyártáshoz.
Dacia: Azt már megszokhattuk, hogy a Dacia nem arról híres, hogy minden évben újdonságokat szállít, és ez idén sem lesz másként, ugyanis a magas felszereltséget és két új fényezést ígérő Ultimate kivitelektől eltekintve – amelyek a Dusterből, a Loganből és a Stepway változatokból lesznek elérhetők – nem lesz meglepetés a románok standján.
Ferrari: Az olasz márka minden évben készül valami újdonsággal Genfre, és ez idén sem maradt el, hiszen nemrég be is mutatták az F8 Tributót, amely a 488 GTB-t váltja, de már alapból akkora teljesítménnyel érkezik, mint elődjének legvadabb, Pista verziója. A Ferrarinak ráadásul nem ez lesz az egyetlen újdonsága idén, de nem szeretnének mindent elsütni már márciusban.
Váratlanul mutatkozott be az F8 Tributo
Fiat: A Fiat az 500, az 500X és az 500L speciális kiadásaival ünnepli 120. évfordulóját. A 120th utónevet kapó kivitelek fehér alapszín mellett fekete – és az 500 esetében bronz – kiegészítőkkel és magas felszereltséggel csábítják a vásárlókat. Az öregecske Panda is kap egy új kivitelt, méghozzá a Connected by Wind képében, ami egy telekommunikációs céggel közösen készült, és ennek megfelelően a terepes kiegészítői mellett vezeték nélküli internetet is kínál.
Honda: A japán gyártó a jópofa Urban EV tanulmány gyakorlatilag szériaérett verzióját viszi el Genfbe újdonságként, amely az e Prototype nevet kapta. Egyelőre még koncepció státuszban van az autó, de még idén gyártásba küldi a Honda, és elég csak ránézni ahhoz, hogy tudjuk, ez bizony már a végleges változat – esetleg néhány apró részleten finomíthatnak még.
Jeep: Ha új modellel nem is, új motorváltozattal biztosan készül a Jeep Genfre (az előzetes pletykák hibridekről szólnak). Emellett különleges kiadásokból sem lesz hiány. A Renegade, a Compass, a Cherokee és a Grand Cherokee is megkapja a bőséges felszereltséggel és fehér-fekete összeállítással rendelkező S kivitelt, de a Cherokee Trailhawk és a Compass Night Eagle is újdonság lesz – ezeken kívül néhány új Mopar kiegészítő vonul majd fel a standjukon. Frissítés: egy ígéretes konnektoros hibrid hajtásláncot kapott a Renegade és a Compass; részletek ide kattintva.
Kíváncsian várjuk a Ceed crossover kivitelét
Kia: A koreai párosból ezúttal csak a Kia képviselteti majd magát a Genfi Autószalonon, és ez nem véletlen. Míg a Hyundai ezúttal nem szolgált volna igazi premierrel, addig a Kia bemutatja a Ceed crossover kivitelét, amely állítólag az XCeed nevet kapja majd. Ha már lúd, legyen kövér alapon egy látványos villanyos koncepció, a Niro hibrid verzióinak frissítése és az európai e-Soul is Svájcban ünnepli majd premierjét, így bőven lesz mit nézni a Kia standján.
Koenigsegg: Ugyan hivatalos megerősítés nem volt, de korábbi hírek szerint a svédek lerántják majd a leplet az Agera utódjának szánt Ragnarokról, ami a hírek szerint közel 1500 lóerőt vonultat majd fel – ezzel pedig az Agera RS elképesztő rekordjaira is rálicitálhat majd, még ha nem is alapverzióban, hanem egy későbbi, még vadabb kivitel képében.
Lamborghini: Az olaszok legfőbb attrakciója mindenképpen a Huracán Evo és a Huracán Evo Spyder lesz a Genfi Autószalonon. A kisebbik, V10-es sportautóik frissített változatai most mutatkoznak majd be az európai közönségnek először. A Lamborghini még idén bemutatja az első hibrid modelljét is, méghozzá egy limitált szériás típus képében, ám erre minden bizonnyal az év későbbi szakaszában kerül majd sor. Viszont itt van az Aventador SVJ Roadster, minden idők leggyorsabb nyitott Lamborghini-je.
Minden eddiginél vadabb lett az RC F
Lexus: A zöld autózás mellett elkötelezett japán prémiummárka nemrég örülhetett annak, hogy elkelt tízmilliomodik négykerekűjük is. Genfben mindezt a lenyűgöző LC kabrióval és az RC F új csúcsváltozatával, a Track Edition-nel ünneplik majd meg, de természetesen a többi modelljük is ott lesz majd a standjukon.

Maserati: A bajban lévő olasz márka az elektromos Alfieri sportautóval igyekezhet majd kimászni a csávából, ám Genfben valószínűleg még nem mutatkozik majd be ez a modell, és be kell majd érnünk a Levant újabb különkiadásával, ami a legvadabb Trofeo verzió bevezető szériája lesz Launch Edition néven.
Mazda: A japán gyártó bizony komoly újdonságokkal készül, hiszen az európai piac számára még mindig újdonságnak számító 3-as – és annak különleges, öngyulladós benzinmotorja – egy új crossoverrel is készül, amiről egyelőre még semmit nem árultak el, de jó eséllyel a CX-3 alaposabban frissített, vagy esetleg teljesen megújult kivitele lehet majd. A Mazda standja természetesen nem maradhat MX-5 nélkül, főleg a legendás típus 30. születésnapján – a mutatós, narancssárga fényezést kapó 30th Anniversary Edition ünnepli majd meg ezt a szép jubileumot. Frissítés: az új crossover, amit a CX-3 és a CX-5 közé pozicionál a Mazda, CX-30 néven debütált. Részletek: ide kattintva.
Az egyik legélvezetesebb McLaren lehet a 600LT Spider
McLaren: Tavaly a Senna bemutatóját ünnepelték Genfben az angolok, és idén sem marad különlegesség nélkül a standjuk. Ha már közeleg a tavasz, akkor a legfrisseb újdonságként érkező 600LT Spider mellett a 720S Spider is most mutatja meg magát először a nagyközönségnek Európában.
Mercedes-Benz: A csillagosok bizony nem fogták vissza magukat újdonságok terén. A vadonatúj, kecskeméti CLA Shooting Brake mellett ott lesz Genfben a frissített GLC, a ráncfelvarrott V-osztály és az AMG GLE 53 is – és akkor a szériaközeli EQV tanulmányról még nem is beszéltünk. Mindezek mellett a németek V12-esét búcsúztató S 65 Final Edition és a kis roadsterétől is elköszön a Mercedes az SLC Final Edition képében, de az SL is kap egy Grand Edition kivitelt. Zárásként pedig a Mercedes-AMG GT R Roadster is tiszteletét teszi.

MINI: A BMW kezében lévő angol márka már régóta készül első elektromos modelljének bemutatójára, egyelőre semmilyen jel nem utal arra, hogy ez Genfben történne meg, ellenben kis háromajtósuk legvadabb, JCW GP verziójáról lerántják a leplet, és a Cooper S 60 Years Edition is ki lesz állítva – utóbbi azonban csak az Egyesült Királyság számára készül.
Újak a formák, de az alapok változatlanok
Mitsubishi: Alapjait tekintve ugyan továbbra sem újult meg, de kétségtelenül az eddigi legalaposabb frissítésen esett át az ASX, amely megkapta a japánok új formanyelvét. Rajta kívül a szintén megújult L200 és a sokak szerint a következő Outlander előfutáraként érkező Engelberg Tourer koncepció is ott lesz Genfben.
Morgan: A Morgan a Wide Body Sport névre keresztelt, a jól ismert formákat megőrző sportautóval készül a svájci seregszemlére.
Nissan: Hivatalosan semmilyen komoly premierrel nem készül a japán gyártó a Genfi Autószalonra, de a teljesen elektromos IMQ koncepció azért ott lesz majd a standjukon, ami akár a következő Juke vagy esetleg az új Qashqai előfutára is lehet.
Pagani: Az olaszok újdonsággal nem készülnek, de biztosan lesz valami elképesztően látványos a standjukon, így mindenképpen érdemes lesz majd oda is ellátogatni.
Rögtön elektromos verzióban is elérhető lesz az új 208
Peugeot: A franciák számára fontos lesz a svájci seregszemle, hiszen itt láthatjuk majd először a tisztán elektromos verzióban is bemutatkozó 208-ast, ami kifejezetten mutatós is lett. A franciák elektromos elköteleződését az 508 Sport Engineered tanulmány hibrid hajtáslánca is jól mutatja, ami szintén ott lesz Genfben – reméljük, hogy a nagyjából 400 lóerős középkategóriással sorozatgyártásban is találkozhatunk majd.
Pininfarina: bemutatkozott a közel 2000 lóerős – és nem csak brutálisan erős, de egyben csodaszép – elektromos Battista szupersportautó, amiből állítólag csupán 150 példány fog napvilágot látni.
Polestar: Tavaly szerepelt először önálló gyártóként a Genfi Autószalonon a Polestar, ahol bivalyerős, de méregdrága, konnektoros hibrid kupéjukkal mindenkit elkápráztattak. Idén sem lesz kevésbé érdekes a svédek standja, hiszen a Polestar 2 képében egy innovatív, de elérhetőbb elektromos autót láthatunk majd. Érdekesség egyébként, hogy míg a Polestar ott lesz Svájcban, addig a Volvo kihagyja az autószalont.
Porsche: Ugyan már tavaly novemberben lerántották a leplet a 911-ről, az európai premierjét tulajdonképpen csak most ünnepli majd a vadonatúj generáció, aminek természetesen a kabrió verziója is látható lesz Genfben, méghozzá a 718 Boxster és Cayman T jelű változatai, a frissített Macan és a Panamera GTS mellett. Nemrég kiszivárgott néhány fotó az új 911 Turbo változatáról, aminek hatására sokan abban reménykednek, hogy Genfben ez a verzió is bemutatkozhat, de erre semmilyen jel nem utal, ahogyan valószínűleg a várva várt Taycant is csak egy későbbi időpontban leplezi majd le a Porsche.
Ez lesz a 911 Cabriolet európai permierje
Renault: A legnagyobb szenzáció mindenképpen az új Clio lesz a franciák standján, de ott lesz a frissített Twingo is Genfben. Egy korábban kiszivárgott kép alapján sokan a Zoe alaposabban megújult verzióját is várják, de ez a hivatalos megerősítés hiányában elég valószínűtlennek tűnik.
Rolls-Royce: Az angolok az új Phantom és a Cullinan leleplezésével egy időre letudták az újdonságokat – habár a következő generációs Ghost sincs már messze –, így Genfben leginkább első SUV-juk kaphat majd figyelmet. Frissítés: a Dawn-hoz is érkezett egy újdonság, mégpedig a világ legdrágább szélterelője, aminek működési kultúrája viszont sajnos hagy némi kívánnivalót maga után...
Seat: A spanyolok nagyot lépnek előre az elektromos autózás terén Genfben, ugyanis bemutatkozik az el-Born, ami ugyan egyelőre még csak koncepció státuszban van, de nagyon közel áll a sorozatgyártáshoz – nem sokkal a még idén érkező testvér, a Volkswagen I.D. Neo után piacra is lép majd. A Seat egy aprócska, városi tanulmánnyal is készül a Minimo képében, ami ígéreteik szerint szintén hamarosan megvásárolható lehet majd – vagy legalábbis szériába kerül.
Škoda: Fontos újdonságokkal készül a cseh márka is, hiszen bemutatkozik legkisebb crossverük, a Kamiq, és a Vision iV koncepció képében az első elektromos modelljük – ami egy sportos SUV lesz – is közelebb lép a sorozatgyártáshoz. Ugyanakkor a már decemberben bemutatott vadonatúj Scala sem szerepelt még ilyen nagy közönség előtt.
Fontos újdonság a Kamiq a csehek számára
Smart: A Mercedes-Benz tulajdonában lévő városi apróságokat gyártó márka hamarosan tisztán elektromosra vált, de az idei Genfi Autószalonon egyelőre csak egy jópofa tanulmánnyal készülnek nekünk a forease+ képében.
SsangYong: A kizárólag crossovereket és SUV-okat gyártó koreai márka a Korando új generációját hozza el a svájci seregszemlére, amely minden tekintetben hatalmasat lép előre – legyen szó külső és belső értékekről egyaránt.
Subaru: A japánok az idei Genfi Autószalonon mutatják majd be első európai hibridjeiket, és egy koncepcióval is készülnek, amely a Viziv Adrenaline nevet kapja.
Suzuki: A Suzuki leginkább jelenlegi kínálatának népszerűsítését tűzte ki célul az idei Genfi Autószalonra, de az Ignis, a Swift és az SX4 S-Cross Tradizion kiviteleivel azért némi újdonságot is csempésznek majd standjukra – ezek azonban kimerülnek egy egyedi felszereltségben.
A terepes kiegészítőkkel érkező Corolla Trek hamarosan elérhető is lesz
Toyota: A Toyotánál érhető módon még mindig a vadonatúj Corolla körül forog a világ, amelynek kínálata Genfben újabb változatokkal bővül. A sportos kiegészítőket felvonultató GR Sport és a terepes megjelenést elsajátító Trek változatokat még több színt visznek az amúgy is látványos modell palettájára. Ez persze még közel sem minden, hiszen a GR Supra is most ünnepli majd európai premierjét, és rögtön érkezik mellé egy versenyváltozat is a GT4 koncepció képében. Az Aygo új különkiadásai is szót érdemelnek, ahogyan a frissülő Prius is ott lesz majd a japánok standján – az Európába visszatérő Camryról már nem is beszélve. Bőven lesz tehát mit nézni a Toyotánál. Frissítés: persze az új Suprát is alaposan megcsodáltuk, részletek és képek itt.

Volkswagen: Tavaly nem sok újdonsággal készült a német márka, ám idén annál több érdekesség lesz majd a standjukon. Elég csak a frissített Passatra és T6-ra gondolni, de a valaha volt legerősebb dízel Volkswagen is most mutatkozik be a Touareg V8 TDI képében, de a 300 lóerős T-Roc R sem panaszkodhat. A Passat R-Line Edition különkiadás a középkategóriás frissítését és a nemrég elért 30 milliós mérföldkövet egyszerre hivatott megünnepelni.
Ezzel még mindig nem teljes a Genfi Autószalon kínálata, hiszen rengeteg kisebb manufaktúra és tuningcég is rendszeresen képviselteti magát a svájci seregszemlén, sokszor látványos, de olykor nevetséges és ízléstelen megoldásokról gondoskodva. Emellett pedig ott jelentik be az Év Autóját – kíváncsian várjuk, hogy a nemzetközi zsűri hogyan ítél.
