A Mercedes-AMG legújabb stratégiáját már jól ismerjük: a legvadabb, a nagyobb modellek esetében 63-as jelzéssel ellátott változatok alá pozicionálva egy gyengébb kivitelt is elérhetővé tesznek, 53-as kódjellel. Nincs ez másként a nemrég bemutatkozott, vadonatúj GLE esetében sem, amelynek első AMG kivitele már be is mutatkozott, és Genfben élőben is megcsodálhatjuk majd.

A Mercedes-AMG GLE 53 4MATIC+ alapvetően nem okoz meglepetést, hiszen ugyanaz a háromliteres, sorhatos, turbós benzinmotor dolgozik a lemezek alatt, mint a korábban már bemutatott 53-as modellek esetében – természetesen a 48 Voltos elektromos rendszer sem maradt el. Az újdonság tehát 435 lóerőt és 520 Nm-es csúcsnyomatékot biztosít a pilótának. Ami a hibrid rendszert illeti, a generátor képes kb. 22 lóerőt és 250 Nm nyomatékot belevinni a játékba a 48 Voltos kiegészítő elektromos rendszer révén. Ez fokozza a motor reakcióit, és áldásos hatással van a hatékonyságra is.

Jellegzetes AMG elemeket kaptunk - galéria

Mindezt az erőt természetesen egy kilencokozatú automata váltón keresztül juttatja el az erőforrás, méghozzá mind a négy kerékhez, köszönhetően az intelligens 4MATIC+ összkerékhajtásnak. Ha mindez nem lenne elég, az AMG által hangolt légrugós futóművet is kapunk, amely széles tartományban tudja állítani az autó hasmagasságát az adott igények függvényében. Menetprogramból egyébként rengeteg van: csúszós útra való, komfort, sport, sport+, egyéni, terepes és homokra optimalizált üzemmód is rendelkezésre áll, mindezek pedig a menetstabilizálótól az állítható futóműn, a váltóprogramon és a kormányzáson keresztül egészen a motorkarakterisztikáig mindenre hatással van.

Nem a legvadabb verzió, de így is igen sportos - galéria

A GLE 53 egyébként 5,3 másodperc alatt vágtáz fel 0-ról 100 km/h-s tempóra, és meg sem áll egészen 250-ig. A hatékony lassításhoz persze nagyobb fékeket is kapott az autó. A külcsínt tekintve azért mégis van meglepetés, ugyanis az úgynevezett Panamericana hűtőrács a maga függőleges beosztásával eddig csak a legvadabb – a nagyobb modellek esetében 63-as jelölésű – AMG modellek sajátja volt, míg az 53-asokat vízszintes krómcsíkkal különböztették meg a gyáriak. Ez most a GLE esetében változott, de a hatalmas légbeömlők, a felárért akár 22 colos keréktárcsák és a négy ovális kipufogó természetesen maradtak.

Az utastérben is AMG-specifikus elemekkel találkozhatunk, mint a látványos, alul lecsapott és középen megjelölt nappa bőr sportkormány, a sportülések, az egyedi grafikájú digitális műszerfal, a piros kontrasztvarrások vagy éppen a karbon betétek – bár utóbbiakon felárért minden bizonnyal alakíthatunk. A fejlett MBUX multimédiás rendszer AMG Track Pace nevű alkalmazása részletes információkkal tud szolgálni teljesítményünkről, mint például a 0-100-as vagy a negyed mérföldes időeredmény, az erőhatások és egyéb adatok. Extrák tekintetében természetesen ugyanaz a végtelen lista áll rendelkezésre, mint a normál modellek esetében, melyekről korábbi bemutatónkban, ide kattintva olvashatnak.

Terepen is helytáll a csillagosok szerint - a Panamericana hűtőrács meglepő

Az mindenesetre kissé furcsa lehet, hogy a GLE esetében már az 53-as verzió megkapta a Panamericana hűtőrácsot, de ennek ellenére azért nincsen kétségünk afelől, hogy később jön a legvadabb, akár 600 lóerő feletti teljesítménnyel rendelkező 63-as kivitel is. Az árakról egyelőre nem tudni, de hamarosan hazánkba is megérkezhet majd a modell.