Az Audi – akárcsak az egész Volkswagen konszern – nem igazán siette el az elektromos autók piacára való betörést, hiszen első teljes értékű villanyautójukat csak nemrég mutatták be az e-tron crossover képében. Azóta azonban nagyon szárnyra kaptak, ugyanis azóta már az e-tron GT koncepciót is bemutatták, és Genfben újabb elektromos tanulmány érkezik a Q4 e-tron képében – ráadásul ezeket a modelleket a következő két évben gyártásba is küldik majd a négykarikások. Igaz, 2017-ben az e-tron Sportback képében már kaptunk villanyos koncepciót, amely szintén gyártásba kerülhet hamarosan.

Az Audi már három skiccet is megosztott velünk a már régóta várt Q4 – amit egyébként Győrben fognak majd gyártani – elektromos változatának koncepciójáról. Korábban egyébként átlagos modellként vártuk a Q4 bemutatkozását, ám mostanra már nem egyértelmű, hogy az újdonság vajon elérhető lesz-e belső égésű motorokkal is, vagy végül csak Genfben bemutatkozó tanulmányhoz hasonlóan, tisztán elektromos, esetleg hibrid hajtáslánccal várhatjuk majd – mi azért arra tennénk a voksunkat, hogy a villanyos rendszer csak egy lehetőség lesz a normál változatok mellett, de ez még közel sem biztos.

Nem kell majd sokat várnunk a szériaváltozatra sem

A Q4 e-tron a rajzok alapján igazán agresszív, a Q8-hoz hasonló formákat kap majd, de természetesen koncepciós és elektromos autóktól megszokott megoldásokkal vegyítve. Villanyautóktól kissé szokatlan módon, hatalmas légbeömlőkkel számolhatunk, és persze az óriási keréktárcsák sem maradnak el. A tetőív már-már kupésan lejt majd, ám olyan részletek is vannak, amik arról árulkodhatnak, hogy már nem áll messze a sorozatgyártástól az autó: ilyen például a hagyományos külső tükör, ami már csak azért is furcsa, mert az e-tron már szériában is kamerás megoldásokat kapott.

Vannak koncepciós elemek, de nem rugaszkodik el annyira a földtől

Az utastérről megosztott rajz is arra utalhat, hogy nincs már messze a szériaverzió: persze lesznek extravagáns megoldások, de azért így is sok párhuzamot vonhatunk majd például a Q3-mal, ami egyben azt is megerősíti, hogy a Q4 az Audi kompakt SUV-jának sportosabb kivitele lesz. A hajtásláncról egyelőre nincs hír, de az értesülések szerint nem kizárt, hogy egy az egyben az e-tron rendszerét köszönthetjük majd a Q4-ben is, ami 400 tagú ménest és 95 kWh-s akkumulátort jelentene. Legkésőbb azonban a Genfi Autószalon nyitónapján mindenre fény derül majd, de nem lepődnénk meg, ha online már korábban lelepleznék a négykarikások az új koncepciót.