A Honda betartotta ígéretét az Urban EV koncepcióval kapcsolatban, és bár egyelőre még csak prototípus státuszban, de már be is mutatkozott a sorozatgyártáshoz nagyon közel álló verzió, ami még az év vége előtt piacra is kerülhet. Az e Prototype nevet viselő elektromos apróság jópofa megoldásokkal, de a korábbi tanulmánynál azért modernebb összképpel igyekszik majd elhódítani a vásárlók szívét.

Az Urban EV-vel összehasonlítva egyértelműen szemből találhatjuk a legtöbb közös vonást, ám a koncepció felül lecsapott fényszórói helyett ezúttal teljesen kerek lámpatesteket kapunk, ami a szúrós tekintetetek helyett kedves pillantásokat eredményez. A fekete tető, a fekete első és hátsó betétek és a motorháztetőn található – egyébként a töltőnyílás fedeleként szolgáló – fekete elem kifejezetten jól mutat, de a négyzet alakú hátsó lámpákat váltó szintén kerek megoldások is a jámborabb megjelenést erősítik.

Jámborabb és modernebb lett az összkép, de így is imádjuk - galéria

Az aprócska hátsó ajtók alapján korábban ugyan azt gondolhattuk, hogy a koncepció hátrafelé nyíló megoldásai is megjelenhetnek majd valamilyen formában sorozatgyártásban, de a most megosztott két fotón látszik, hogy a C-oszlopra rejtették a kilincseket, így bármilyen kicsik is a nyílások, valószínűleg hagyományos módon lehet majd kitárni az ajtókat. Ha már az ajtók kitárásánál tartunk, bizony az utastérben is sokat örökölt a tanulmánytól az újdonság.

Gyakorlatilag a belső teljes szélességét méretes megjelenítők foglalják el: a két szélen a kamerás visszapillantó monitorjait találhatjuk, baloldalon a digitális műszerfal, középen és jobboldalon pedig a multimédiás rendszert megjelenítő képernyők találhatók. A rengeteg kijelző ellenére a szinte vízszintes műszerfal, a fabetétek és a koncepcióhoz hasonló, retró hatást keltő szövetkárpitok így is igazán otthonossá teszik az utasteret, habár egyelőre csak egy képen csodálhatjuk meg a belsőt – de az alább megtekinthető videóban részletesen bemutatják nekünk az autót.

Tele képernyőkkel, mégis otthonos - galéria

A kamerás külső visszapillantók mellett egyébként a belső visszapillantó szerepét is egy kijelző veszi majd át – ezzel pedig tulajdonképpen nem is öt, hanem hat monitorról beszélhetünk. A pontos méreteket egyelőre nem ismerjük, de a sajtóanyag szerint a relatív – nyilván a városi minik kategóriájához viszonyítva – nagy tengelytáv, széles nyomtáv és rövid túlnyúlások egyrészt szellős utasteret, másrészt pedig kiváló manőverezhetőséget biztosítanak.

A hajtásláncról sem árultak el pontos adatokat a gyáriak, így csupán annyit tudunk, hogy 200 kilométer feletti hatótávot tudhat majd magáénak az autó, a gyorstöltésnek köszönhetően pedig akár fél óra alatt 80 %-ra pumpálhatjuk majd az akkumulátorokat. Ezek alapján mi 30-40 kWh akkut várunk, míg a teljesítmény valószínűleg nem igazán haladja majd meg a 100 lóerőt – de egy városi mini esetében erre nincs is szükség, hiszen a rugalmasság így is kiemelkedő lehet.

Reméljük, hogy a Genfi Autószalonon minden részletet elárulnak majd a gyáriak, mi pedig ott leszünk majd, hogy első kézből számolhassunk be Önöknek a fejleményekről. Mindenesetre az e Prototype – bár nyilván nem ezen a néven – még idén szériagyártásba kerülhet majd, így legkésőbb év végéig biztosan mindenre fény derül majd.