Az Atecával megkezdett útvonalon folytatja történetét a Seattól különvált Cupra, és Formentor néven szintén kissé megemelt crossoverrel bővíti majd palettáját. Az első saját modell egyelőre tanulmányként mutatkozik be most a Genfi Autószalon hajrájában, de nagyon is sorozatgyártásra kész hatást kelt.
Mintha csak egy alaposan összenyomott, sportos köntösbe burkolózott Seat Tarracót látnánk. Ez nem véletlen, ugyanis a Cupra továbbra is abszolút szoros köteléket ápol a spanyol Volkswagennel, és nem igazán lennénk meglepve, ha a premiert követően hagyományosabb megoldásokkal a Formentor beköltözne a Seat kínálatába is.
Formailag a Tarracóval rokon sportos felépítésű crossover kupé a Cupra Formentor
Az elsőbbség azonban a Cuprát illeti, akik igyekeztek is mindent megtenni annak érdekében, hogy ne csak egy felcicomázott crossovert, hanem a sportos hitvalláshoz abszolút méltó modellt kínáljanak. Legalábbis megjelenés tekintetében, ahol sem kívül (hatalmas légbeömlők, négy kipufogóvég), sem pedig belül (kék kagylóülések, szénszálas hatású betétek) nem panaszkodhatunk a modellre. Az újdonságok tárházát a hagyományos előválasztó kar eltüntetése és a mai divatnak megfelelő, különálló 10 colos központi kijelző növeli.
A pontos műszaki adatokról (pl. méretek) még nem nyilatkozott a gyártó, de azt elárulták, hogy a tanulmány lemezei alatt egy konnektoros hibrid rendszer tevékenykedik. A 245 lóerős összesített teljesítmény kissé haloványnak tűnik ugyan a 300 lóerős Ateca után, de cserébe valós körülmények között igazolt 50 kilométeres elektromos hatótávval vigasztalódhatunk.
Belül is minden sorozatgyártásra késznek tűnik - a tanulmány konnektoros hibridet kapott
A tanulmány sorozatkész állapotát eltekintve nem lennénk meglepve, ha legkésőbb a jövő évi Genfi Autószalonon már az abszolút végleges verziót köszönthetnénk, amely a konnektoros hibrid mellett egy gyorsabb kétliteres turbós kivitelben is rajthoz áll, az Ateca méretében amolyan crossover kupéként létrehozva a márka leggyorsabb modelljét.

