Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a Seat modellkínálatában még sosem volt ilyen jó és ennyire nagyra törő modell. A Škoda Kodiaq spanyol testvéreként megérkezett a vadonatúj Terraco, és mi már el is vittük egy próbára az akár hétüléses SUV modellt.

A Seat a jövőben igyekszik még vagányabb, még izgalmasabb lenni, ezeknek a terveknek pedig nyilvánvalóan az autóik megjelenése az egyik legfontosabb eleme. A Tarraco pedig egy új irány első képviselője, amely ugyan nem szakadt el teljes mértékben a korábbi formanyelvtől, de jó pár új elemmel gazdagította azt. Így például a nagyobb, hangsúlyosabb, hatszögletű hűtőrácsok, a még morcosabbra húzott fényszórók és a szögletes, középen összeérő hátsó lámpatestek is újdonságot hoznak a Seat kínálatába. Mindez pedig olyan végeredményt hoz, amely sokak által elsőre nem könnyen beazonosítható, viszont kétségkívül érzelmesebb hozzáállásról tesz tanúbizonyságot, mint a testvérmodellek.

Jobban szól a szívekhez - galéria

Utóbbiból ugyanis rögtön kettő is akad: a Tarraco ugyanis a Volkswagen Tiguan Allspace és a Škoda Kodiaq közeli rokona, csak éppen az újdonság mindkettőnél hosszabb. A 4735 mm-es teljes hossz bő három centiméteres pluszt jelent, de csak a túlnyúlások tekintetében, ugyanis mindegyik modell az MQB-A platformra épül – ennek megfelelően pedig a 2,79 méteres tengelytáv is közös.

Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy meglehetősen tágas belső térre számíthatunk, a várakozásoknak pedig tökéletesen megfelel a modell. Ha elöl kényelmesen elhelyezkedünk (ami nem nehéz a kellemesen tágas fotelekben), akkor mögöttünk hátra tolt középső üléssorral olyan tánctér alakul ki, amely lábtér tekintetében már-már a Skoda Superbet idézi. Ez pedig jól jön akkor, ha kihasználnák a hétszemélyes kialakítás opcióját. A középső sort még elfogadható mértékben előretolva ugyanis a harmadik üléssorban is elférünk a szokásos gubbasztós pózban, miközben 230 liter csomagtartó marad magunk mögött – ennél lényegesen többre pedig úgyis csak buszlimuzinokban számíthatunk. A csomagtartó ugyanis ötszemélyes használatnál óriási, nevezetesen 700 literes, ha pedig lemondunk a 267 ezer forintért kínált harmadik üléssorról, akkor további 60 litert felszabadíthatunk, az összes ülést ledöntve nagyjából két köbméteres teret teremtve.

Minőségi belső tér letisztult, de kissé elnagyolt részletekkel és hatalmas helykínálattal

A Tarraco nem csak hatalmas, de utastérében is új megoldásokkal találkozhatunk, legalábbis a spanyolok korábbi stílusához képest. 180 fokos fordulatra ne számítsunk, de a mostanában igencsak divatos, lebegő hatású, navigációs rendszertől függetlenül 8 colos multimédiás kijelző újdonság a Seatnál, a modern összképet pedig a digitális műszerfal teszi teljessé.

Ezt leszámítva a szokásos, egyszerű, ám annál ergonomikusabb formákat kapjuk, a látványról pedig akár fahatású betétek is gondoskodhatnak, igaz, tesztautónkban kissé furcsa volt, hogy míg középen matt hatású, szürkés betétek voltak, addig oldalt selyemfényű, barnás fa volt. A szürke-barna kombináció viszont tetten érhető volt az üléseken is (méghozzá egészen jól kinéző formában), így ezt igazán nem rónánk fel a modellnek, ellentétben a személyre szabási lehetőségekkel, amelyek főként a belső tér színei kapcsán szűkösek.

Fapados Tarraco szerencsére nincs - a különálló 8 colos kijelzőt is alapból kapjuk

A Tarraco természetesen megkapta a legfrissebb technológiai megoldásokat, így a táblafelismerőtől kezdve a holttérfigyelőn, az adaptív tempomaton, a sávtartón és a dugóasszisztensen át egészen a gyalogosfelismerővel is ellátott vészfékrendszerig, de állítható futómű is elérhető a teljes kényelem érdekében.

Természetesen multimédia terén is hozza a kötelezőt az óriás, hiszen a 8 colos érintőképernyővel is ellátott rendszer az összes modern okostelefonos kapcsolódási lehetőséget ismerheti, miközben a 10-hangszórós Beats audiorendszer kellemes hangaláfestésről gondoskodik – legalábbis 167 ezer forintos listaárát kétségtelenül megéri.

Kimondottan csendes, kényelmes és könnyen vezethető

Annál is inkább, mert hangulatában a Tarraco egy igazi luxusautó – csendben, jó rugózás mellett viszi el utasait A-ból B-be. A csend szót pedig hangsúlyosan kiemelnénk, ugyanis testvéréhez, a Superbnél is jobb zajszint-adatokat produkáló Kodiaq-hoz hasonlóan a Seat nagy SUV-ja is nagyon jól szigetelt. Az általunk próbált dízel hajtáslánc egy az egyben hozta azt, amit a cseh változatból megismerhettünk: egy kulturált, kivételesen halk, sokoldalú autót, amellyel még összkerékhajtással is 6-8 literes fogyasztással eljárhatunk, miközben könnyed vezethetőségével, kényelmes, de kellően biztonságos futóművével és megfelelően sokoldalú duplakuplungos váltójával nagyjából minden igénynek eleget tesz.

Persze a hétfokozatú DSG manőverezésnél továbbra sem olyan közvetlen, mint egy hagyományos, bolygóműves automata. Emellett a150, valamint a 190 lóerős kétliteres dízellel sem érződik igazán fickósnak a modell (az elegendőt azért bőven hozza), amelyet az is megerősít, hogy a gyári adatoknál márkától és modelltől függetlenül átlagosan egy másodperccel szerényebb 0-100-as sprinteket mérünk a 2.0 TDI hajtásláncokkal.

Kizárólag összkerékhajtással és a drágább motorokkal juthatunk automatához

Minden kiválósága mellett egyébként pont ez, mármint a hajtásláncok kínálata az, amelynek kapcsán panaszkodhatunk a Tarracóra, ugyanis a paletta sokkal szűkösebb, mint a Tiguan Allspace vagy a Kodiaq esetében. A 150 lóerős 1.5 TSI belépő benzines turbómotor például csak hatfokozatú kézi váltóval elérhető, ha pedig automatát szeretnénk, akkor nem elég a kétliteres 190 lóerős benzinesre vagy a kétliteres 150/190 lóerős dízelre befizetni, de kötelezően az összkerékhajtást is meg kell rendelnünk. Ez pedig önmagában 1,9 illetve 2/2,6 millió forintos pluszt jelent – márpedig szerintünk egy ekkora, igazán kényelmes modellhez nem illik a kézzel történő gangolgatás.

Ha már az árak előkerültek, érdemes megemlíteni, hogy a Tarraco listaáron 9,8 milliótól elérhető, ami viszont annak köszönhető, hogy igazán fapados verzió nincs. Jól mutatja ezt a tényt, hogy ugyanezzel a hajtáslánccal a Kodiaq belépője kétmillióval olcsóbb, de ugyanúgy (hozzátesszük: méltó módon) felszerelve az árkülönbözet lényegében eltűnik. Sőt, ha csúcsra szereljük a típust, akkor nagyjából 200 ezer forinttal kedvezőbb árral számolhatunk, mint a cseh márkánál, a Tiguan Allspace pedig így nagyjából fél millió forinttal drágább.

Érdekesség: 190 lóerős kétliteres turbós benzinessel csak ő vihető haza

Ha lenne (később megérkezhet), mi akár már az 1.5 TSI DSG-t is ajánlanánk a jobbik felszereltségi csomaggal, ami a márkára jellemző kedvezményeket figyelembe véve még nagyon jó felszereltséggel is megállna 10 millió forint alatt.

Így viszont kénytelenek vagyunk a 150 lóerős automatás-összkerekes dízelt vagy az öngyulladósoknál jóval fürgébb 190 lóerős 2.0 TSI-t ajánlani (a 190 lóerős dízel felára értelmetlenül nagy), ami egyben azt is jelenti, hogy jól felszerelve, alkuval inkább 12 millió környékéről beszélünk.

Abszolút meggyőző volt az első találkozás - a testvérek alapján erre is számíthattunk

Sok pénz, amiért nagyon is sokat ad a Seat Tarraco. Ha meg tudunk barátkozni a konfigurátor megkötéseivel, akkor egy kiegyensúlyozott, különösen kényelmes és tágas SUV modellt vihetünk haza a személyében, amely a spanyol márkához hűen egy árnyalattal, de nem tolakodóan érzelmesebb, mint hűvös német és cseh testvérei. Ellenfelet persze (egyebek mellett) Dél-Korea is szolgáltat, így reméljük, hogy legközelebb már egy összehasonlító teszttel térhetünk vissza az új Hyundai Santa Fe szereplésével.

Addig is, ha még több információt szeretnénk a képességekről vagy elmerülnénk a műszaki adatokban, érdemes fellapozni a a Volkswagen Tiguan Allspace és a Škoda Kodiaq tesztünket, ugyanis az első tapasztalatok alapján annyira közel állnak egymáshoz a trió tagjai, hogy nyugodtan előhozhatjuk az ízlés és a szimpátia témáját a választás során.