
Heves széllel ugyan, de kitartó napsütéssel és langy időjárással sokak szerint a mai napon megérkezett a tavasz. Ezzel együtt rengeteg autóipari újdonság bontott szárnyat a Genfi Autószalonon – ám addig is tekintsünk vissza, avagy a jövő helyett térjünk vissza a valóságba. Annál is inkább, mert az is legalább olyan érdekes tud lenni. Ha a 2018-as esztendő újdonságait nézzük, akkor bizonyosan. Immár kilencedik alkalommal választottuk ki közülük a legjobbakat.
Az elmúlt közel egy évtizedben az autóipar megjárta már a poklot, most pedig nagy örömünkre a mennyország kapuit döngetni - mindez azonban csak megnehezíti a választást az újdonságok között. Egy biztos: az elmúlt évtized hatalmas változást és fejlődést hozott – elég, ha csak azt nézzük, hogy az átlagos magyar újautó nem csupán közlekedésre alkalmas, de okostelefonos kapcsolódással rendelkező tudásközpont, különösen izmos és nyomatékos turbómotorral, karakteres vonásokkal, crossover felépítéssel.
Szokásunknak megfelelően összesen kilenc kategóriában vizsgálták meg szerkesztőségünk tagjai az elmúlt esztendő újdonságait, a díjak kiosztásánál pedig a lehető legnagyobb precizitással jártunk el, ahogy azt kedves Olvasóink megszokhatták tőlünk. A kategóriákat, valamint a szavazás irányelveit és főbb szempontjait korábbi beharangozó cikkünkben ismertettük Olvasóinkkal, amit ide kattintva olvashatnak el, így ezúttal csupán annyit tennénk hozzá, hogy az egyes kategóriák helyezettjei nem feltétlenül rangsort jelölnek – a felsorolásba került modellek és márkák mindannyian győztesek. Nincs más hátra, mint az érmek és a trófeák kiosztása, vagyis a dobogósok kihirdetése - természetesen ahogy szoktuk, minden esetben rövid indoklással kiegészítve. Nézzük hát, kik voltak a legjobbak 2018-ban!
Élménydús autók 10 millió forint alatt
Az Autó Pult Év Autója: Hyundai i30 N Peformance

Ígéretekből és hangzatos reklámszövegekből nem volt hiány a Hyundai N részlegének részéről, de a legnagyobb örömünkre a koreaiak – élükön a méltán elismert Albert Biermann-nal – betartották a szavukat, és az i30 N képében egy hétköznapi, de mégsem hétköznapi sportkompaktot tettek le elénk az asztalra, ami sem teljesítmény, sem megjelenés alapján nem tűnik ki igazán a mezőnyből, mégis élmény terén tud adni egy olyan pluszt, amivel a maga oldalára állítja az embert. Összességében nagyon erős produkciót nyújt az autó, különös tekintettel az akár 275 lóerős turbómotorra, miközben olyan extrákkal szeretteti meg magát, mint a hangulatosan durrogó kipufogó vagy éppen a kiválóan hangolt állítható futómű. Mindez ráadásul páratlan ár-érték aránnyal társul, így az i30 N csúcsverziója méltán ül fel idén a kategória élére.
2. helyezett: Ford Fiesta ST

A Fiesta ST új generációjával magasra törtek a mérnökök – és sikerült a lécet megugraniuk. Az új generáció nem csupán gyorsabb és takarékosabb, mint elődje, de legalább annyira élvezetes is. Menetdinamikailag nagyon szép harmóniát alkot, ami élménnyé tesz minden egyes kilométert, legyen az sportosan dinamikus közlekedés, határon való autózás, vagy a határok túllépése. Ehhez minden részegység jól asszisztál: a pontos, direkt kormányzás, a gyorsan kapcsolható váltó, a potens motor és annak (turbóshoz mérten) jó reakciói, a magabiztos fékek, a jó futómű és a meleg abroncsokon pazar tapadás. Mindezt azért nem méri olcsón a Ford, de a jó alapfelszereltséget és a márka bőven mért kedvezményeit figyelembe véve így is értékarányos a 7,1-8,1 milliós ár, amelyért cserébe legfeljebb a menetkényelem terén kell kisebb kompromisszumokat (szűk ülések, feszes futómű) hozni – ha élményhajhászásról van szó, akkor viszont nem ismerünk nála mókásabb kisautót.
3. helyezett: Suzuki Swift Sport

Olcsóbb viszont van, mint a Ford Fiesta ST. A Swift Sport visszatért, méghozzá erős turbómotorral. Ennyi pénzért (akciósan 5,4 millió forint) senki más nem kínál hasonló menetdinamikát és élményeket, ráadásul az autó kívül-belül szuperül néz ki, négy felnőtt számára meglepően nagy helyet kínál, felszereltsége párját ritkítja, plusz Japánból érkezik, ami garancia a kiváló minőségre. A korábbi generációk pörgős szívómotorjának karaktere ugyan hiányzik, cserébe viszont erős az új turbós szív, ráadásul nem eszik sokat és parittyaként repíti az egy tonnánál is könnyebb kisautót. Bár a két méretes kipufogó komoly hangot sejtet, valójában túl csendes a rendszer, de minden bizonnyal számos megoldás létezik a ‘kinyitására’… Összességében az új Suzuki Swift Sport telitalálat; soha rosszabbat!
Élménydús autók 10 millió forint felett
Az Autó Pult Év Autója: BMW M2 Competition

Hogy tegyük jobbá a már amúgy is kiváló M2-t? Például az M3/M4 motorjával. Nagyjából ezt a receptet követi a BMW M2 Competition, amely sok apróbb, de annál fontosabb részletben is továbbfejlődött. A bővített színpaletta és az új sportülések például már lehetővé teszik, hogy látványban is jobban elkülönüljön a modell a szerényebb testvérektől. És persze ne feledjük, hogy 410 lóerőről beszélünk, ami ráadásul teljesen jó felszereltséggel már listaáron is hazavihető 20 millió forint alatt. Igen, a Ford Mustang még több lóerőt kínál kevesebbért, de egyrészt a sokkal jobb fogyasztás, másrészt a sokkal jobb értéktartás is a bajor termék malmára hajtja a vizet – ráadásul ilyen igényes technikát ennyiért sehol máshol nem kapunk. Nagy-nagy mosolyokkal karöltve.
2. helyezett: Jeep Wrangler Rubicon

Egy teljesen másik műfaj egyik királya újult meg teljesen az idén. A Jeep Wrangler – és azon belül is a kőkemény Rubicon kiadás – igazi keményvonalas terepjáró, amely otthonában, a terepen nem ismer sok akadályt, ugyanakkor viszont közúton is elboldogul. A terepjárás már önmagában is nagy élmény, főleg, ha megtapasztaljuk párszor az elakadás okozta problémákat (melyek után még nagyobb félelemmel küzdünk az elemekkel), de a 20 perc alatt akár teljesen „levetkőztethető” Wrangler esetében mindez a kabriózás élményének négyzetével társulva teljesen új értelmet nyer. Ha nem kőkemény sportélményekről van szó, mi kevés dolgot ismerünk az autózás világában, ami ennél nagyobb móka.
3. helyezett: Lexus LC

A Toyota és a Lexus új, igazán merész hozzáállására tökéletes bizonyíték az LC, amely gyakorlatilag egy tanulmányautó megjelenésével került sorozatgyártásba – és azóta is állakat kényszerít földhöz. A nagy kupé nem akar kőkemény sportautó lenni, így tökéletesen passzol hozzá az 500h hibrid hajáslánc is, de a V8-as 500-as hang tekintetében olyan kőkemény oldalát is tudja mutatni, ami már-már méltatlan a végletekig kifinomult modellhez. Itt már nagyon hiányzik viszont az önzáró differenciálmű, amely majd a később érkező LC F-be bekerül, cserébe bolondbiztos vezethetőség a jutalmunk egy olyan autóban, amely úgy szól, úgy megy és legfőképp úgy néz ki, hogy nyugodtan helyet kérhetne a szuperautók kategóriájában – ehhez képest közel csúcsfelszereltséggel elvihető 30 millión innen, ami ajánlatként igazi élménygyáros kuriózummá teszi.
Sportautók
Az Autó Pult Év Autói: Porsche 911 GT3 RS

Az Autó Pult Év Autója közel tíz éves fennállása alatt a Porsche szinte bérelt hellyel rendelkezett a sportautók kategóriájában. Ez nem véletlen, végtére is a piac egyik legnagyobb és leginnovatívabb sportautó-márkájáról van szó, amely sosem dől hátra, és mindig valami újabb modellel súrolja vagy éppen lépi át a lehetetlenség határát. Az elektromos és turbóforradalommal nagy megújulások határán áll a márka, de búcsú gyanánt még azért letett egy olyan szívómotoros modellt az asztalra, amelyet még nagyon sokáig fogunk emlegetni. Az 520 lóerős, 9000-ig forgó négyliteres boxermotornál már csak az autó végletekig tökéletesített, minden porcikájában ízig-vérig gyors összkoncepciója a lenyűgözőbb. Nem véletlen, hogy még 180 lóerős deficitjéhez képest is mindössze 9,1 másodperccel maradt el a Nürburgringen a nagy testvér GT2 RS-től.
2. helyezett: Audi R8

2018 vége felé – amolyan búcsúzó gyanánt – még frissült egyet az Audi R8, de erre szerintünk sok szüksége nem volt: az általunk is próbált alumínium sportautó ízig-vérig lenyűgöző. Ebben az 5,2 literes V10-es szívómotor játszik főszerepet, amelyből immár akár 620 lóerőt csalogathatunk ki a 8000-es fordulatok végéig eszményi szimfóniát küldve fülünk felé – teljes hangerőn. De ez és a gyorsaság csak a varázslat egy része. Az R8 ugyanis szuperautóként is képes végtelenül civilizált és könnyen vezethető lenni, ez a kettősség pedig bőven elég ahhoz, hogy az idei sportautó-újdonságok tekintetében magáénak tudja a második helyezést.
3. helyezett: McLaren 600LT

A McLaren egyszerűen képtelen leállni az újdonságok bemutatásával. Az innovációt tulajdonképpen egyetlen erőforrás segítségével csúcsra járató márka bármelyik modelljét méltán dicsérhetnénk, a 600LT azonban közülük is különösen közel áll a szívhez. Az alapokat ugyanis a brit márka beszálló modellje adja, ennél fogva pedig túltolt dolgok és földöntúli árak helyett brutális teljesítményt, lenyűgöző sokoldalúságot és páratlan finomhangoltságot kapunk. Mindez többre is elég lenne – ha lehetne hivatalosan kapni és szervizeltetni a modellt hazánkban. Ennek híján azonban a 600LT lecsúszott a dobogó legalsó fokára.
Családi autók 6 millió forint alatt
Az Autó Pult Év Autója: Kia Ceed 1.4T és Ford Focus 1.5T kombi

Az elmúlt évtizedben talán még sosem volt ennyire kiélezett a verseny ebben a kategóriában. Sőt, valójában nem tudtunk dűlőre jutni, hogy az új Kia Ceed vagy az új Ford Focus érdemli-e meg jobban a címet. Hogy miért? Mert egyik szemünk sír, a másik pedig nevet. Ugyanis a teljes palettát tekintve egyik modell sem tökéletes. A Ceed ügyes, de rendkívül egyenletes tudásán kívül semmi kiemelkedőt nem tesz le az asztalra. A Focus is jó, de legfőképp akkor, ha elkerüljük az alapmotort és az erősebb háromhengeres erőforrás mellett döntve igényes hátsó futóművel ajándékozzuk meg magunkat.

Ennek tudatában nem véletlen, hogy a győztes mindkét modellből az erősebb motorváltozat lett – és a családbarát követelményeknek megfelelően a kombi karosszéria. Igaz, a megadott hatmilliós határba az Autó Pult normafelszereltsége szerint így már csak kismértékű alkuval férünk bele, viszont cserébe a 140 lóerős Ceeddel (legyen az kézi váltós vagy automata), vagy a 150 lóerős Focusszal (teszt) is jó lóra teszünk.
2. helyezett: Opel Combo Life/Peugeot Rifter/Citroën Berlingo

A kis méretben tágas dobozos modellekből már eddig is készült jó családi autó, de eddig egyik sem érte el azt a szintet, mint a hasonló árú személyautóké. Ezt változtatta meg némileg a francia-német trió, akik végre tisztességes hangszigetelést, jó futóművet és minőségi belső teret kínálnak a hagyományosan kiváló térkihasználással. Ez pedig a háromgyerekes családok egyik ideális négykerekűjévé teszi a trió mindhárom tagját, főleg úgy, hogy a három modell eltérő stílusa okán gyakorlatilag bármilyen ízlésvilágot ki tud elégíteni a trió. Igaz, ez a megoldás nem való mindenkinek, de akinek igen, annak telitalálat mindhárom autó.
3. helyezett: Suzuki Vitara 1.4 Boosterjet

Hogyan is maradhatott volna ki hazánk egyik slágerterméke a családi autó kategóriából? Hiába van házon belül nagyobb és jobb ajánlat az SX4 S-Cross képében, az idén frissült Vitara nagyon-nagyon széles réteg kedvence, ha pedig az 1,4 literes turbómotorral vizsgáljuk, mi ezt abszolút meg tudjuk érteni. A jól felszerelve, 140 lóerővel akciósan 4,77 milliós árnak jóformán csak házon belül van konkurense, sőt, a hatmilliós limitbe még kézi váltóval és elsőkerékhajtással könnyedén belefér az abszolút csúcsváltozat is.
Családi Autók 6 millió forint felett
Az Autó Pult Év Autója: BMW X5 és Volkswagen Touareg
A győzteseken mi magunk lepődtünk meg leginkább, hiszen finoman szólva soha nem voltunk – és nem is vagyunk – a SUV modellek rajongói. Objektivitásunkat azonban nem tudjuk levetkőzni, márpedig a BMW X5 és a Volkswagen Touareg aktuális generációja annyira jó autó lett, hogy nem lehet őket letaszítani a dobogó legfelső fokáról, ha csak a 2018-as év újdonságait nézzük.
A márkaértékeknek megfelelően a BMW inkább kezességével, technológiai színvonalával és menetdinamikájával, míg a Volkswagen komfortjával és nyugalmával, valamint a szegmensben kimondottan kedvezőnek számító 16 millió forintos indulóárával emelkedik ki a mezőnyből; már ennyiért is V6-os dízelmotort kapunk, igaz, azonos konfigurációban hasonló áron kelleti magát a két luxus-SUV. A BMW X5-ről részletesebben ide, a Volkswagen Touaregről pedig ide kattintva olvashatnak. Hogy melyikük jobb autó? Ez csakis ízlés kérdése, objektíven döntetlent hirdethetünk, csak a karakterek eltérőek; szerencsére.
2. helyezett: Honda CR-V 1.5 Turbo FWD
A Honda CR-V eddigi összes generációja kiváló családi autónak számított és ez alól szerencsére az Európában tavaly debütált vadonatúj generáció sem képez kivételt. Az új CR-V kimondottan jól néz ki, utas- és csomagtere pedig nagyon tágas; egyedül azt sajnáljuk, hogy az előd 3 pár hátsó Isofix gyerekülés-rögzítőjét 2 pár Isofix váltotta. Dízelmotor a trendeknek megfelelően nincs többé, cserébe viszont a modell 4-hengeres 1,5 literes benzines belépő turbómotorja jó erőben van és nem is fogyaszt vészesen sokat – feltéve, ha megelégszünk a legolcsóbb konfigurációval, vagyis az elsőkerékhajtással és a jól kapcsolható manuális váltóval. Ez esetben ráadásul a CR-V ára is abszolút korrekt, ami a magas felszereltséggel súlyozva nagyon jó ár/érték arányt.
3. helyezett: Volvo V60
A Volvo V60 jött, látott és (meg)győzött: a svédek csodálatos vonalakkal megáldott sportkombija már megjelenésének pillanatában elnyerte a márka rajongóinak szívét: első pillantásra igazi Volvo, méretei ideálisak, technikája pedig megegyezik a nagytestvérekével. A biztonság terén a V60 nem ismer kompromisszumot, utastere pedig kimondottan tágas, így egyedül csomagtere lehet picit szűkös családi használatra, ami a papíron megadott 529 liternél kisebbnek érződik, cserébe viszont praktikus megoldásokkal örvendezteti meg az autó felhasználóit. A V60-at sajnos prémium áron mérik a svédek, cserébe viszont a modell tudása is méltó drágaságához.
Az év vételei
Az Autó Pult Év Vétele: Seat Arona 1.0T Reference és Suzuki SX4 S-Cross 1.4T GL+
Ebben a – különösen fontos – kategóriában is holtverseny alakult ki a dobogó tetején: sokat gondolkodtunk, osztottunk, szoroztunk, de végül nem tudtunk dönteni; véleményünk szerint a két legjobb vétel jelenleg az akciós, 4,08 millió forinttól elérhető Seat Arona 1.0 TSI Reference, valamint a szintén akciós, 4,82 milliós kampányáron hirdetett Suzuki SX4 S-Cross 1.4 Turbo GL+.
A kis Seat bő 4 millióért kiváló belépőt kínál az új autók világába: formája menő, crossoveres felépítése divatos, utas- és csomagtere meglepően tágas, hajtáslánca hatékony, felszereltsége pedig kimondottan korrekt – ennyi pénzért nincs jobb új autó. Akárcsak 4,8 millióért az SX4-nél, amely minden téren kicsivel többet ad többet a Seatnál; pont annyival, hogy megérje (fel)árát, hiszen egy kompromisszummentes családi autó, ráadásul 10 év (hajtáslánc-)garanciával.
2. helyezett: Mercedes-Benz C- és E-osztály Limited Edition
Az akciós Mercedes C- és E-osztályokat meglehetősen nagy árszakadék választja el a fentebbi győztes modellektől, ám az autók közötti kvalitásbeli különbségeket sem lehet elhanyagolni. A lényeg, hogy az akciós – ráadásul immár a frissített – C 160 Limited Edition már 9 millió forinttól kínál belépőt a klasszikus, hátsókerékhajtású Mercedesek világába, mégpedig kimondottan korrekt felszereltséggel. 9 millió forint nagyon sok pénz, cserébe viszont a C-osztály nagyon jó autó.
Az ár/érték arány 12 milliótól elérhető akciós E-osztály Limited Edition kiviteleknél is stimmel: választhatunk egy kicsit jobban extrázott, 150 lóerős dízelverzió (E200d) vagy egy összkerekes, 184 lóerős benzines (E200 4Matic) változat közül, az alapár mindkét esetben 12 millió forint, ami a listaárakhoz képest – a C-osztályhoz hasonlóan – bő 20 százalékos kedvezményt jelent a Limited Edition kiadásokat választva.
3. helyezett: Volkswagen Polo GTI
Minden bizonnyal legalább annyira meglepő egy GTI modellt látni a képzeletbeli dobogón az év legjobb vételei között, mint a Mercedeseket. Ám a Polo GTI nemrégiben bombaáron robbant be a hazai árlistába: a kisautót egy 2-literes turbós benzinmotor repíti 200 lóerővel, amihez szériában jár a villámgyors duplakuplungos DSG automataváltó. A Polo ebben a konfigurációban néhány sportautót is könnyedén megviccel, a kvalitások alapján pedig kimondottan kedvező a 7 millió forinton belüli listaár, ami tekintettel arra, hogy a márkánál rendszerint akad némi árrugalmasság, talán még lejjebb szorítható. Az öt ajtó széria, így akár családi járgánynak is megteszi az egészen tágas Polo. Kár, hogy itthon nincs a GTI-hez kézi váltó, ami egyes országokban elérhető – és amivel még kedvezőbb lehetne a sportos kiskocsi ára….
High-tech innováció
Az Autó Pult 2018-as high-tech innovátora: Mercedes-Benz A-osztály
Kicsi a bors, de… innovatív: a vadonatúj Mercedes-Benz A-osztály műszaki megoldásait illetően magasabb kategóriákat idéz, a modell a kompakt kategóriában elérhetővé tette a legkomolyabb csillagos típusok szolgáltatásait és tudását. Sőt, többet is tud: a multimédia tekintetben úttörőnek számít a Kecskeméten gyártott csillagos, hiszen itt debütált a márka MBUX! nevű multimédiás rendszere, illetve „Hey Mercedes!“ parancsszóval segítségünkre hívható személyi asszisztense. Az A-osztálynak nem minden változata tökéletes, ráadásul a modell igencsak drága, cserébe viszont ügyesen összeállítva nagyon komoly autó a kecskeméti kis 'Benz'.
2. helyezett: Peugeot 508
A tigrisfogak uralják a képet, de az arányok és a részletek egyaránt izgalmassá teszik
„Aki mer, az nyer“, szoktuk mondani, amely állítás sajnos nem nyer mindig értelmet, de a Peugeot 508 esetében a franciák merészségükkel jól döntöttek. Meg is tehették a formabontás luxusát, hiszen a praktikum kedvelőinek számos racionális modellt kínálnak, így az 508 esetében szabad kezet kaptak a tervezők, akik meg is hálálták ezt és szívüket-lelküket beletették az autóba. Az 508 ráadásul nem csupán szívdöglesztő formával, de modern megoldásokkal is kecsegtet, gondoljunk csak egyedi, személyre szabható kijelzőrendszereire, innovatív technikájára és szupermodern extráira – a kategóriában például abszolút unikumnak számít az éjjellátó asszisztens, amihez hasonlót eddig csak nagyobb prémium modellekben láttunk. Az 508 egy üdítő színfolt az autók világában, amiért hálásak lehetünk a Peugeot-nak. Nem a pontozásos összehasonlító tesztekre tervezték az autót, cserébe viszont van karaktere, ami manapság igencsak ritka tulajdonság…
3. helyezett: Citroën Berlingo, Opel Combo Life és Peugeot Rifter
A PSA dobozosai visszatérő vendégek a dobogón, hiszen 2018-as Év Autója választásunk előző, első részében is bekerültek már a legjobbak közé a 6 millió forint alatti családi autók kategóriájában. Első hallásra érthető módon felkaphatják a fejüket arra, hogy mit keresnek ezek a dobozosok az innovátorok között, de megmagyarázzuk: röviden arról van szó, hogy végre nem szükségmegoldásról van szó, hanem kompromisszum nélküli családi autókat tisztelhetünk bennük. Ezt úgy érte el a PSA és az Opel, hogy először a személyszállító változatokat készítették el a tervezők ezekből a modellekből és ezekből fejlesztették le a haszonjármű kiviteleket – eddig éppen fordítva volt. A különbség óriási: eddig szükségmegoldásnak éreztük személyautóként a praktikus dobozosokat, de a modelltrió mostantól abszolút személyautós. Mi ez, ha nem nagy innováció?
Zöld innováció
Az Autó Pult 2018-as Zöld Autója: Hyundai Kona Electric 64 kWh
A Hyundai – gyakorlatilag a semmiből – megálmodta, mi több, már piacra is dobta az ideális elektromos autót az új Kona Electric képében. Már az alapmodell is ígéretes 136 lóerejével és közel 40 kWh kapacitású akkumulátorával, ám a Kona kvalitásai a 204 lovas, 64 kWh-s akkuval szerelt kivitelben csúcsosodnak ki: a Kona Electric dögös, utastere megfelelően tágas, bivalyerős, innovatív, a 64 kWh kapacitású akkumulátor révén pedig hatótávolsága párját ritkítja. Így kell ezt csinálni!
2. helyezett: Jaguar I-Pace
Le a kalappal a Jaguar előtt: a tisztán elektromos I-Pace a legjobbkor érkezett és a britek így olyan óriásgyártókat tudtak megelőzni, mint például az Audi, a BMW, a Mercedes-Benz és társai. Az I-Pace volt alapvetően az első ‘európai Tesla’, európai minőségben: miközben a kétségtelenül zseni Elon Musk büszkeségeivel, vagyis a Teslákkal kapcsolatban a minőség és a szavahihetőség terén megoszlanak a vélemények, a Jaguar jóval kevesebb kérdést hagyott megválaszolatlanul az I-Pace kapcsán. A tényeket és az adatokat kár is kommentálni: az I-Pace 400 lóerős, a 90 kWh-s akkucsomag pedig komoly hatótávolságot biztosít a méretes, dögös négykerekű számára. Persze az autó nem olcsó, itthoni indulóára közel 27 millió forint.
3. helyezett: Mercedes-Benz C 300 de és E 300 de
Az elmúlt években már több dízel-hibrid elképzelést láthattunk, ám egyik sem volt annyira kerek, mint a Mercedes-Benz tavaly bejelentett 300 de hajtáslánca, ami első körben a C-osztályban és az E-osztályban mutatkozott be. A rendszer két külön világ előnyeit kovácsolja össze: városban, ahol a dízelmotor nem érzi olyan jól magát, egy izmos (122 lóerős) villanymotor képes bő 50 km-es tisztán elektromos hatótávot biztosítani a tisztességes méretű akkucsomag révén, autópályán pedig – ahol a benzines hibridek nem tudtak csodát a fogyasztás terén – egy hatékony 2-literes, 194 lóerős dízelmotor gondoskodik a hatékony működésről. Már alig várjuk az első tesztautókat, a zöld rendszámra jogosult Mercedes C 300 de és E 300 de ugyanis nagyon ígéretesnek tűnik?
A legjobb modellpaletta
Az Év Autómárkája: Audi
Az Audi 2018-ban sem a globális, sem pedig a hazai értékesítések tekintetében nem szerepelt olyan jól, mint német prémium ellenfelei, idén viszont minden esélyük adott az ingolstadtiaknak a visszavágásra: a négykarikások egyrészt végre leküzdötték problémáikat a WLTP-s hitelesítések kapcsán (ami átmenetileg jelentős palettazsugorodást okozott tavaly), másodsorban pedig szinte a teljes modellpalettát megújították, az újdonságok pedig idén fognak felfutni. Alapvetően az A1-től a teljes Q-sorozaton keresztül egészen az A8-ig szinte minden fontos típus teljesen új vagy alaposan megújult, a siker pedig biztosan nem fog elmaradni. Legalábbis megérdemelné az Audi, mert tényleg nagyon sokat dolgoztak a németek az elmúlt időszakban – többet, mint bárki más.
2. helyezett: Toyota / Lexus
A japánok elvileg akár ülhetnének is babérjaikon, hiszen a világ legnagyobb autógyártójáról, pontosabban autókonszernjéről van szó, ami annak ellenére könnyűszerrel megtartotta pozícióját, hogy az elmúlt évben/években viszonylag visszafogott termékoffenzívával kecsegtetett. De akkor mi lesz idén, illetve az elkövetkező években? A Toyota és a Lexus ugyanis tavaly rengeteg puskaport durrantott el, már ami az újdonságokat illeti: a Toyotánál biztosan meg fog látszani az eladásokban a vadonatúj Corolla, a RAV4, a Camry és a Supra, miközben a Lexusnál a ‘kötelező’ ráncfelvarrások mellett ott van például az új UX crossover és az ES. És le a kalappal a japánok előtt, hogy minden modelljük merész, egyedi dizájnt kapott! Ha valaki azt mondja, hogy a mai Toyoták és Lexusok unalmasak, véleményünk szerint nem nyitotta ki eléggé a szemeit…
3. helyezett: Kia
Nem kérdés, hogy a koreai óriáskonszern, vagyis a közös tulajdonban lévő Hyundai és Kia a legnagyobb ‘hagyományos’ gyártókra nézve is életveszélyes: a koreaiak folyamatosan tanulnak és fejlődnek, mégpedig hihetetlen ütemben. 2018-ban főként a Kia aktivitása volt kiemelendő: megérkezett az új Ceed, aminek egyszerűen nincs gyenge pontja, csatlakozott a kínálatba a dögös és sportos, de mégis praktikus és tágas ProCeed, frissült a Sportage, továbbá bemutatkozott az elektromos Niro, valamint az új Soul EV. A teljes modellpaletta nagyon erős, a Kia (és a Hyundai) így minden eddiginél nagyobb lendülettel masírozhat tovább...

A kilenc kategória legjobbjainak kihirdetésével mi ígéretünknek, illetve szokásunknak megfelelően megtettük a tőlünk telhetőt, most pedig Önökön a sor! Véleményezzenek, a jobb oldali 'boxban' szavazzanak, és ne feledjék: a legnagyobb díj, vagyis Olvasóink elismerése még várat magára: válasszák hát meg a győztesek győztesét, vagyis a 2018-as esztendő Autó Pult Év Autóját!













