Alig pár hete adhattunk hírt, hogy a C- és az E-osztály megkapja a Mercedes-Benz vadonatúj fejlesztésű konnektoros dízel hibrid hajtásláncát, és már tudjuk a hazai árakat is. Már a 306 lóerős összteljesítmény fejében is reálisnak tűnik a 16,7 milliós alapár, de ha körülnézünk a palettán, rájöhetünk, hogy valójában páratlanul jó vételnek számít az E 300 de.
Akárcsak a C-osztály esetében, az E-osztálynál is csupán a hátsó lökhárító jobb sarkában feltűnő töltőnyílás és a típusjelzés utal a villanymotor jelenlétére kívül, míg belül a digitális műszeregység és a multimédiás rendszer dedikált mutatói és menüpontjai lehetnek árulkodók – illetve az üzemmódkapcsoló is gyanús lehet.
A benzines csak szedánként, a dízel kombiként is elérhető - galéria
A lemezek alatt az E 300 de ugyanazt a 194 lovas kétliteres dízelt és 122 lovas elektromotort rejti, mint a kisebb testvér, így az összteljesítmény is ugyanúgy 306 lóerő, a csúcsnyomaték pedig 700 Nm – a kilencfokozatú 9G-Tronic automata váltó is adott. A 0-100-as sprint az E-osztálynál 5,9 másodpercet vesz igénybe, míg a 13,5 kWh-s akkumulátornak köszönhetően az elektromos hatótáv papíron 54 kilométer.
A dízel helyett benzinessel operáló E 300 e egyébként gyakorlatilag ugyanazt az elektromos rendszert kapta, így az elektromotor ugyanúgy 122 lóerős, az akkumulátor pedig 13,5 kWh-s – noha a hatótáv a benzinesnél kicsivel kisebb, 50 kilométer. A valamivel erősebb, 211 lovas négyhengeres, kétliteres benzinesnek köszönhetően az összteljesítmény kicsit magasabb, 320 lóerő, ám a csúcsnyomaték ugyanúgy 700 Nm. A 0-100-as sprint két tizeddel gyorsabb, így mindössze 5,7 másodpercre van szükség a mutatvány kivitelezéséhez. Míg az E 300 de szedánként és kombiként is elérhető, addig az E 300 e csak négyajtós verzióban lehet a miénk.
A csomagtér mérete sajnos csökken - galéria
A 122 lovas elektromotor egyébként mindkét esetben önmagában 400 Nm-t tud felmutatni, és a kilencfokozatú automata váltó házába van beépítve. A fogyasztás a benzines esetén 2 l/100 km, a dízelnél pedig 1,6 l/100 km, legalábbis az első 100 kilométeres távon, teletöltött akkumulátorral. A töltés egyébként a Mercedes gyári, 7,4 kW-os töltőjével mindössze 1,5 órát vesz igénybe – pontosabban 10-ről 100 %-ra, de a visszatöltésnek köszönhetően közel 10 % szinte mindig van az akkuban. A normál, 230 Voltos csatlakozóval egyébként 5 óra a teljes töltés. A hibrid verziók csomagtere sajnos jóval kisebb lesz a nagy akkumulátor okán, ahogyan az a képeken is látszik.
Belül nem sok minden utal a hibridségre - galéria
A benzines hibrid hajtáslánc ára egyelőre kérdéses, ám azt már tudjuk, hogy milyen anyagi áldozatot követel az, ha a dízelmotor mellett elektromotort is szeretnénk üzemeltetni. A 16,76 millió forintos alapár pedig kifejezetten látványos, tekintve, hogy a 245 lóerős kétliteres dízelmotor is szinte forintra ennyit kóstál, a 286 lóerős soros hathengeres verzió pedig közel egymillióval drágább. Ez ugyanis az érme egyik fele, a konnektoros dízel ugyanis jogosult a zöld rendszámra, vele együtt pedig rengeteg kedvezményre, amely a csekélyebb használati költségekkel együtt többmilliós árelőnyt is jelenthet a teljes használati költség tekintetében. Ha ugyanezt az árazást követi a csillagos márka, akkor egyébként a benzines konnektoros hibrid ára 15 millió környékén alakul majd.

