A Honda közepes méretű szabadidőmodellje, a CR-V már 1996-os bemutatkozása óta nagy sikernek örvend és széles rajongótáborral büszkélkedhet, mégpedig nem véletlenül, a japánok ugyanis kiválóan jól ráéreztek arra, hogy milyen autóra van szüksége egy (nagyobb) családnak. A CR-V minden generációja megtartotta alapértékeit, a jó minőséget, a megbízhatóságot, az óriási utas- és csomagteret, a kezelhető külső méreteket, valamint a jó ár/érték arányt.
Nem változott a felállás az Európában idén prezentált legújabb, ötödik generáció esetében sem: a CR-V tökéletes családi autó maradt. Első ízben a belépő hajtáslánccal, kézi váltóval és fronthajtással teszteltük az új modellt.
Különben ami nekünk új, az valójában nem teljesen új, az Egyesült Államokban ugyanis már két éve fut az aktuális széria, amelynek érdekessége, hogy a Honda a trendeknek megfelelően – és az első generációhoz hasonlóan – többé nem kínál dízelmotort büszkeségéhez. Ennek Európában és ezzel párhuzamosan hazánkban minden bizonnyal többen nem örülnek, mint ahányan igen, de így döntött a japán vezetőség.
A korábbi, igencsak takarékos és izmos 2,2, majd 1,6 literes dízeleket egy frissen prezentált hibrid hajtáslánc igyekszik helyettesíteni, ami papíron dízelekre jellemző étvágyat ígér (vegyes gyári érték 5,5 l/100 km) korrekt menetteljesítmények mellett.
Bízunk benne, hogy az új hibrid variáns is rövidesen megérkezik szerkesztőségünkhöz, de ezúttal a belépő benzines bizonyíthat, ami a hagyományokkal szakítva immár nem a márka szívó 2-literes egysége, hanem egy 1,5 literes, szintén négyhengeres turbós VTEC szív, ami az aktuális Civicben már több ízben is bizonyított.
A CR-V méretei ellenére nincs okunk aggódni, hogy kevés lenne a másfél literes hengerűrtartalom, a turbónak köszönhetően ugyanis fronthajtás esetén 173 lóerőt (5600/percnél), illetve 1900-5000/perc között 220 Nm-es csúcsnyomatékot, összkerékkel kombinálva pedig 193 lóerőt és 243 Nm-t állít a sofőr rendelkezésére a kis motor.
Automataváltó – ami az új CR-V esetében egy fokozatmentes CVT szerkezet – sajnos csak összkerékhajtással áll rendelkezésre, így a megfizethetőbb, könnyebb és takarékosabb fronthajtás esetén be kell érnünk a kiválóan kapcsolható és jól áttételezett hatfokozatú manuális váltóval.
Nem is baj, a kézi váltóval jobban ki lehet használni a kis motorban rejlő erőt. Hogy mennyire nem alulmotorizált a CR-V, azt kiválóan bizonyítja, hogy akár 9 másodperc alatt fel tud gyorsulni álló helyzetből 100 km/h-s sebességre és a fizika törvényei csak 211 km/h-nál győzik le a motort, aminek karaktere a korán érkező, ráadásul kitartóan magas nyomaték révén igazán kellemes.
Ám a turbós VTEC lehetne egy fokkal kulturáltabb: terhelve a kelleténél jobban kiengedi a hangját. Cserébe viszont gyerekjáték előzni vele, autópályán sem fogy el, a fogyasztása pedig barátságos egy benzineshez képest, legalábbis a méreteket és a homlokfelületet is latba véve: szabályos autópálya-tempónál 8-8,5 liter körül kortyol, városban is eljár 9-ből, országúton pedig akár 6,5-ből.
A vegyes érték tehát – nyilván óvatos gázpedálkezeléssel – 8 l/100 km körüli, ami alig magasabb, mint a 7,4 l/100 km-re megadott WLTP (tehát új mérési) ciklus szerinti gyári adat. A WLTP szerinti fogyasztási adatok tehát nagyjából reálisak, ami örömteli hír.
Az aktuális, ötödik generációs CR-V máskülönben nem csak a hajtásláncokat, hanem az autó egészét tekintve teljesen új alapokra épült, és bár a jellegzetes arányok, valamint az ismerős formajegyek révén beazonosíthatóan CR-V maradt, minden irányból átalakult – a legnagyobb változás kétségtelenül hátulnézetből történt, ahol teljesen friss összképet hoztak az immár nem (csak) függőlegesen trónoló lámpatestek. A határozott kiállást a kétoldalt kivezetett, méretes kipufogóvégek hangsúlyozzák.
A szabadidőmodell különben nagyobbnak láttatja magát a valóságosnál: a tesztautót oldalnézetből vizslatva nem akartam elhinni, hogy a hossz csak 460 cm, vagyis pontosan annyi, mint az elődmodell esetében. A szélesség 1820-ról 1855 mm-re nőtt, a magasság 1689 mm (előd: 1685 mm), a tengelytáv pedig 2662 mm (előd: 2630 mm).
A 266 cm-es tengelytávolság egy átlagos kompakt modellének felel meg – és ide rímel a 4,6 méteres hossz is, hiszen a legtöbb kompakt kombi hossza ekörül mozog –, aminek tudatában nehéz elhinni, hogy miként sikerült a tervezőknek ilyen tágas utas- és csomagteret kreálniuk. Igaz, akkor lepődtünk volna meg, ha nem így történt volna, az előző CR-V ugyanis semmivel nem volt szűkebb.
A teszthét során többször feltettem magamban a kérdést, hogy vajon lehet-e bármilyen két-, sőt, akár háromgyermekes családnak valós szüksége ennél nagyobb autóra? Reálisan nézve minden bizonnyal nem.
A lényeg, hogy a hátsó sorban is királyi helyviszonyok uralkodnak, itt akár három felnőtt is elfér, ami ritka kincs manapság, a kényelmet pedig változtatható dőlésszögű háttámlával lehet fokozni. Ahogy illik, középső szellőzők kényeztetik a második sor utasait, a nagyjából sík padló pedig szintén remek használhatóságot szavatol. A két (2,5 A/db) USB aljzat tisztességes. Csak azt sajnáljuk, hogy a középső fejtámlát nem lehet eléggé kihúzni, továbbá miközben az előd hátul 3 pár Isofix rögzítőponttal rendelkezett, az új CR-V esetében csak a külső üléseknél van Isofix.
Cserébe viszont az aktuális CR-V-hez a magasabb felszereltségi szinteken egy harmadik üléssor is kérhető, márpedig eddig még soha nem volt hétüléses CR-V. Enélkül a csomagtér 561-1756 literes, vagyis nagyjából minden elképzelhető pakkot gond nélkül elnyel (előd: 589-1627 liter).
A beltér szokásos CR-V: tágas, áttekinthető és tele van tárolóhelyekkel. Az anyagminőség nem a legjobb, amit láttunk az autóiparban, az összeszerelés viszont példaértékű, minden porcikájából sugárzik a tartósság. A szériában járó (mű)fabetét megosztó: igazából nem rossz, de talán jobb lett volna egy alumínium(szerű) díszbetétet alkalmazni – mondom ezt úgy, hogy a (szép) fabetétek híve vagyok. A szövetkárpitozás is érdemel néhány szót, ugyanis az is nagyon jó minőséget képvisel, egy pillanatig sem hiányzott nekünk a bőrborítás.
A műszercsoport a trendek szerint digitális lett, ami menő, de azért jobban is ki lehetett volna használni a rendelkezésre álló digitális felületet, a grafika pedig hagy némi kívánnivalót maga után, de hát ez legyen a legnagyobb baj.
A multimédia terén szintén nem a legjobb az autó: kissé körülményes és bonyolult a gyári rendszer, de jó hír, hogy képes tükrözni a telefonok kijelzőjét (Apple CarPlay ill. AndroidAuto funkció), így jó esetben nem sokat kell használni a gyári felületet.
A klímaberendezés szerencsére kapott külön ‘analóg’ kezelőegységet, az ergonómia teljesen rendben van, a váltó továbbra is szuper helyen, a középkonzolon trónol, az ülések kényelmesek, a helykínálat óriási, tárolókból pedig tényleg Dunát lehet rekeszteni – valahogy így kell kinéznie egy ideális családi autó utasterének. Jó pont, hogy a váltókar alatti műanyag elemen puha párnázás kíméli a vezető jobb térdét, de rossz pont, hogy az utas oldalán ezt elspórolták, így ott egy kemény műanyag ‘párna’ kínozza az utas bal térdét.
A CR-V legszerethetőbb pontja kétségtelenül rendkívül tágas és praktikus utas- és csomagtere, de hasonlóan szerethető az autó futóműve is, hiszen a trendekkel ellentétben szerencsére inkább kényelmesre, mintsem sportosra hangolták a gyáriak a műszakilag igényes felfüggesztéseket – egy ilyen kaliberű autónak egyszerűen jobban fekszik a nyugodt stílus, mint a rázkódás.
Persze a viszonylag alacsonyan tartott súlynak is köszönhetően a CR-V gyorsan vett kanyarokban sem akar felborulni; meglepően jót lehet vele autózni, de érdemes vigyázni vele, mert az autó hátulja éles fordulókban gázelvételre hirtelen ‘elkönnyül’, ami a tapasztalatlan vezetők számára ijesztő mutatvány (bár nem veszélyes, mert az ESP szükség szerint beavatkozik), a tapasztaltabb sofőrök viszont élvezhetik, hogy tudatosan lehet passzív kormányzásra használni a CR-V hátulját.
A tesztautó 18 colos kerekekkel összességében tényleg igencsak komfortosan rugózott, nagyobb kerekeket pedig nem is érdemes kérni a modellhez – az alapmodellhez járó 17 colosokkal pedig nyilván még kényelmesebb lehet.
További plusz pont, hogy alapáron teljes asszisztens rendszer ellátmánnyal érkezik a szabadidőmodell: szériában jár többek között az ügyes aktív sávtartó, a sávelhagyásra és az útelhagyásra figyelmeztető, a közúti táblafelismerő, a ráfutásos ütközésre figyelmeztető rendszer, sőt, a távolságtartó tempomat is, csak hogy a legfontosabbakat említsem.
Az alapfelszereltség a kényelmi tételeket tekintve is meglepően magas, így a 7,8 millió forintos belépőár egyáltalán nem ijesztő, a CR-V nagyon rendben van ár/érték arányban. A tesztelt Elegance szint számos fontos tételt tartalmaz a belépő Comfort felszereltségen felül plusz 950 ezer forintért és véleményünk szerint épp a tesztelt Elegance jelenti az arany középutat; ennél többre alapvetően nem igazán lehet szükség. Fronthajtás esetén nincs is feljebb, a drágább Lifestyle és Executive szinteket csak összkerékhajtással lehet kombinálni, a 7 üléses utastérrel egyetemben.
A hibrid változat (szintén fronthajtással, de a hibrid is kérhető összkerékkel) 1,8 millió forinttal kóstál többet a tesztelt 1,5 literes turbós benzinesnél, ami nagyon sok, és véleményünk szerint ekkora felárat kevesen fognak kifizetni érte, főleg, hogy nem egy konnektoros hibridről van szó.
Tekintettel arra, hogy a crossoverek óriási népszerűségnek örvendenek, szinte nincs olyan gyártó, amely a közepes méretkategóriában, tehát a CR-V szegmensében ne kínálna alternatívát. Ám a CR-V véleményünk szerint az egyik legjobb ár/érték arányú versenyző, ráadásul értéktartásával sem lesz gond a tapasztalatok szerint.
A nagyvonalú garanciális feltételek (a hajtásláncra akár 8 év) szintén a Honda terméke mellett szólnak, aminél összességében nagyon nehéz ilyen áron jobb családi autót mondani.
A gyáriak tehát nem tettek nagy csodát, de jól elvégezték házi feladatukat és továbbra is az egyik legjobban használható szabadidőmodellt árulják a CR-V képében.
Néhány szóban
Az új, ötödik generációs Honda CR-V a közel 23 éves modell klasszikus értékeit viszi tovább. Ezt nagyon jól is teszi: ritka az ennyire jól használható családi autó. Óriási utas- és csomagterével a Honda közepes méretű szabadidőmodellje a háromgyermekes családokat is remekül kiszolgálja, miközben nem pazarol, minősége a japánoktól elvárt szintet hozza, várható értéktartása kiváló, kényelme és komfortja remek, biztonsága és biztonságérzete pedig nagyon jó. Külön jó pont, hogy szériában járnak hozzá a modern, jól működő vezetőt támogató rendszerek. A kis motor teljesen elegendő az autóhoz, a fronthajtás és a kézi váltó párosa pedig remek kombináció – ár/érték arányban ez a hajtáslánc a tuti, mondjuk Elegance felszereltséggel, akciósan 8,5 millióért.
Előnyök: Jól sikerült formaterv (felismerhetően CR-V maradt, de felismerhetően más/új); Jól kezelhető, nem túl nagy karosszéria, ami óriási utas- és csomagteret rejt; Példás összeszerelési minőség; Számos tárolóhely; Praktikum; Jó biztonság és biztonságérzet; Számos asszisztens rendszer szériában jár; Életvidám, izmos és nem túl szomjas alapmotor; Jól kapcsolható kézi váltó; Jól hangolt futómű; Remek ár/érték arány
Hátrányok: Hátul középről eltűnt a 3. Isofix csatlakozó pár; Az utas bal térdéhez nem jutott a váltó alatti puha borításból; Terhelve túl hangos motor; Kanyarban, gázelvételre túlzott ‘passzív kormányzás’; Nincs kihasználva és nem is szép a digitális műszercsoport; Nem túl okos multimédiás rendszer; Erős gyorsításkor trakciós problémák (főleg esőben, csúszós úton)