- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Mindössze 4 év telt el a most futó Honda CR-V bemutatója óta, és bár bevett szokás, hogy a gyártók már korán nekiállnak a következő generációk fejlesztésének, a japánok már igen előrehaladott fázisban vannak az új SUV kapcsán. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy már egy évvel ezelőtt is lencsevégre kaptak álcázott prototípusokat, amelyekről azóta egyre több matrica került le, most pedig egyenesen a kész autó formatervezési mintája szivárgott ki.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Éppen egy hónapja számoltunk be róla, hogy a Volkswagen e-UP! újra gyártásba kerülhet, köszönhetően a vásárlói igényeknek és annak, hogy az ID.Life sorozatgyártású verziójára egészen 2025-ig kell várnunk. Most pedig hivatalossá vált, hogy a németek kis városi minijének villanyos kivitele újra elérhető lesz a kínálatban – legalábbis Németországban, de a gyáriak beígérték, hogy más európai piacokon is újra elérhető lesz az autó.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A vadonatúj Ford Ranger alapjaira épülő második generációs Volkswagen Amarok bemutatója egyre közelebb van. Ennek megfelelően pedig újabb ízelítővel rukkoltak elő a németek, amelyeken most először az autó hátulját is láthatjuk – habár tudjuk, hogy egy pickup esetében a tervezők keze eléggé meg van kötve ezen a fronton.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Éppen a mai napon számoltunk be róla, hogy a Toyota és a Yamaha nem csak hogy foglalkozik a hidrogénhajtás kérdéskörével, hanem az üzemanyagcellás megoldások mellett belső égésű erőforrásokat is fejlesztenek hidrogénhajtással. Erre éppen ma jelentkezett a Renault is egy sejtelmes ízelítővel, amelyen egy hidrogénhajtású koncepcióautót láthatunk, ami májusban fog majd bemutatkozni.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A Dacia Spring tavaly május óta rendelhető hazánkban, és bár alacsony teljesítményéhez, hatótávolságához és nagyon egyszerű megoldásaihoz képest egyáltalán nem mondható olcsónak, így is messze a legkedvezőbb áron elérhető elektromos autó a piacon, amivel sokak szívébe belopta magát. Úgy tűnik azonban, hogy nem lesz hosszú a pályafutása itt Európában, ugyanis kiderült, 2024-ben már érkezik is az utód.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Noha a legtöbb gyártó már kijelentette, hogy az akkumulátoros elektromos meghajtást tartja irányadónak a jövőre nézve, vannak, akik nem mondtak le a hidrogén felhasználásról sem. Sőt, vannak olyanok, akik nem csak üzemanyagcellás járművekben használnák fel a tiszta működést biztosító anyagot, hanem belső égésű motorokban is, ezzel megőrizve a több mint 100 éve fejlesztett technológiát, és annak autórajongók által szeretett tulajdonságait. Természetesen a Toyotáról van szó, akik a Yamahával közösen fejlesztettek ki egy hidrogénnel működő V8-as erőforrást.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A vadonatúj Jeep Grand Cherokee még tavaly szeptemberben mutatkozott be, az európai változatra azonban egészen mostanáig kellett várni. Az amerikai márka végre leleplezte tehát zászlóshajóját, amely a Wranglerhez hasonlóan kizárólag konnektoros hibrid változatban lesz elérhető az öreg kontinensen.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Az elektromos autók térnyerése rengeteg fronton lesz hatással az autóiparra, és mindenképpen ezek közé tartozik a munkaerő helyzete is, ugyanis a műszakilag jóval egyszerűbb villanyos hajtásláncok legyártásához kevesebb emberre van szükség – a fejlődő gyártási technológiákról már nem is beszélve. Többek között ez az oka annak, hogy a Stellantis álláshirdetésekkel „zaklatja” munkatársait – csakhogy nem cégen belüli, hanem más vállalatok ajánlataival.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A BMW újabb „Art Car” projektet mutatott be: ezúttal Jeff Koons „pingált ki” egy M850i xDrive Gran Coupét, amely popkulturális elemekkel – konkrétan a képregényekből ismerős megoldásokkal – és geometriai mintázatokkal igyekszik igazán különleges lenni. Aki nyomon követi a BMW munkásságát, azok számára ismerős lehet Jeff Koons neve, hiszen 2010-ben már egyszer együttműködött a bajor gyártóval – akkor egy BMW M3 GT2 versenyautó lenyűgöző, fekete alapon színes csíkos mintázatát készítette el.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A Porsche rajongói számára a Touring kifejezés egyet jelent a vezetés élményével – amellett persze, hogy már maga a Porsche név is garancia lehet erre. A típusjelölésekben csak T betűként feltűnő csomag eddig kizárólag a 911 és a 718 modellek sajátja volt, ám a márka történetében először most egy ötajtós típus is bemutatkozott Touring kivitelben – íme, a Macan T.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A Cupra márkát négy éve hívta életre a Volkswagen konszern azzal, hogy a Seat sportos modelljei saját arculatot és jelvényt kaptak – azóta persze már megérkezett az első önálló modelljük, a kifejezetten látványos Formentor is. A negyedik születésnapjukat pedig nagy durranással szeretnék megünnepelni a gyáriak, és bár egyelőre nem derült ki, hogy miről is van szó, a Cupra X 2 néven emlegetett meglepetés mindenképpen izgalmasnak tűnik.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Sokaknak még mindig furcsa lehet, hogy a Volvo az egyik legsikeresebb modelljét, az XC90-et már idén, 2022-ben tisztán elektromosra cseréli, amikor a teljes átállást csak 2030-ra teszik. Bevalljuk, mi is gondoltunk már arra, hogy a svédek talán túl nagyot kockáztatnak azzal, hogy az akár hétüléses, családi használatra is alkalmas prémium mindenest hamarosan csak a sokak személben még mindig alkalmatlannak gondolt elektromos hajtáslánccal lehet majd megvásárolni. Most azonban a Volvo elárulta, hogy hol van a turpisság a történetben.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A Mercedes-AMG az EQS 53 képében már bemutatta első tisztán elektromos autóját, de nem kellett sokat várni, és máris itt van a következő két villanyos sportmodell: az EQS-nél egy mérettel kisebb EQE kapott rögtön két AMG variánst is, méghozzá 43 és 53 jelöléssel – ahogyan a belső égésű motorral szerelt modelleknél megszokhattuk, természetesen ezúttal is a teljesítményszintre utalnak a számok.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A Maserati látszólag már nem nagyon bír magával: szinte minden hónapban újabb és újabb ízelítőket osztottak meg vadonatúj közepes méretű SUV modelljükről. A Grecale bemutatójának dátumát azonban nem árulták el, egészen mostanáig. A március 22-i dátum bejelentése pedig olyannyira jól sikerült, hogy a hozzá mellékelt képeken kis túlzással teljes mértékben leleplezték az újdonságot.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Egyre több olyan történetre figyelnek fel Hollywoodban, amelynek komoly autós vonatkozásai vannak. Elég csak a Lauda és Hunt F1-es bajnoki csatájáról szóló „Hajsza a győzelemért” című filmre gondolni, de ott volt a Ford és a Ferrari Le Mans-i csatározásait testközelbe hozó alkotás, „Az aszfalt királyai” is. Most pedig a hírek szerint újabb mozifilm kapott zöld utat, amely sokak örömére a Ferrari karizmatikus vezetőjét, Enzo Ferrarit helyezi a középpontba.
Add a comment



