Nemrég még a jeges Lappföldön űzte-hajtotta a BMW a jövőre bemutatkozó elektromos luxusautóját, most pedig már a forróságban izzasztják az i7-est. A bajorok az utolsó fejlesztési fázisban vannak, és amellett, hogy az új 7-es és az i7 kapcsán a hajtásláncok is kifejezetten érdekesek lesznek, sokan az új formanyelvet is nagyon kíváncsian várják már – köztük mi is.

Az XM koncepciót sok szempontból érhette kritika, de ahogyan a tervezők elrejtették a főfényszóróját, ezzel azt a benyomást keltve, hogy csak a pengeéles nappali menetfények vannak jelen az autó orrán, az azért mindenképpen dicséretes volt. Ez azért sokakat megnyugtathatott a BMW kettős fényszórómegoldása kapcsán, noha az jól látszik, hogy a képeken szereplő prototípus még nem a végleges megoldást viseli.

Az alapformákat tekintve marad a klasszikus megjelenés - galéria

Visszatérve azonban a hajtásláncra, ami a tesztelés középpontjában volt: a jeges körülmények után forróságban és porban fogták vallatóra az i7 hajtásláncát, amelynek szerepében ugyanúgy a BMW ötödik generációs eDrive technológiáját találjuk majd, mint az iX-ben és az i4-ben – de persze szükség volt teljesen új alkatrészekre is, melyek tesztelése szintén fontos volt. Ami a teljesítményt illeti, az iX lemezei alatt az 50-es jelölésű változat már most 523 lóerőt kínál, de januárban érkezik az M60 kivitel, ami már 600 lóerő felett lesz, az i7 esetében pedig egy 750 lóerőt kínáló hárommotoros megoldásról is pletykálnak – bár úgy érezzük, ennek nem sok értelme lenne.

Ezek még nem a végleges fényszórók - galéria

Ami az akkumulátort illeti, akár 120 kWh-s csomagról beszélnek, de az iX-ben jelen lévő 105 kWh-s egység biztosan bekerül majd az i7 lemezei alá. Előbbi kapcsán akár 600, utóbbinál pedig 500 kilométer feletti hatótávról beszélhetünk – legalábbis a BMW által előzetesen megadott 19,5 kWh-s minimum fogyasztással számolva. Mindenesetre az bizonyos, hogy az i7 a csúcsot fogja képviselni minden szempontból, ráadásul a BMW fennhangon hirdeti, hogy a világ első elektromos luxusszedánja lesz az újdonság, ami szigorúan véve igaz is, hiszen a Mercedes-Benz EQS nem négy-, hanem ötajtós felépítéssel rendelkezik.