
A vadonatúj Ford Ranger alapjaira épülő második generációs Volkswagen Amarok bemutatója egyre közelebb van. Ennek megfelelően pedig újabb ízelítővel rukkoltak elő a németek, amelyeken most először az autó hátulját is láthatjuk – habár tudjuk, hogy egy pickup esetében a tervezők keze eléggé meg van kötve ezen a fronton.
Teljesen átszabták a Rangerhez képest
A megosztott rajzok mellett – amikről azért túl sok újdonság nem derül ki, hiszen a hűtőrács néhány kisebb változását leszámítva szemből ugyanazt a képet kapjuk, mint amit már 2020-ban is láthattunk – néhány információt is megosztottak velünk a gyáriak. Az újdonság 10 centivel nő majd elődjéhez képest, ami 5,35 méteres hosszt jelent. Noha pontos adatot erről nem kaptunk, de széltében is növekedik majd az autó, és a nagyobb hasmagasságnak köszönhetően a terepképességek is javulnak.
Talán profilból lesz a legnagyobb a hasonlóság a Forddal
A képek alapján egyébként jól látszik, hogy a Volkswagen mérnökei nem vették félvállról a feladatot, hiszen szinte minden szögből alaposan átrajzolták az autót. A korábbi ízelítők alapján pedig belül sem vették át egy az egyben a Ranger megoldásait, még ha a hatalmas, álló elrendezésű multimédiás képernyő marad is.
Jó minőségű anyagokat és V6-os erőforrást ígérnek
Az új Amarok természetesen rengeteg modern extrával lesz majd felszerelve, és ami még komolyabb bizonyíték arra, hogy a Volkswagen valóban csak az alapokat kölcsönözte a Fordtól, az nem más, mint a németek saját V6-os TDI erőforrásának beépítése. Noha a Ranger is igen magasra lesz pozícionálva a kategórián belül, a Volkswagen egyenesen a szegmens csúcsára kívánja helyezni az Amarokot, ami a kiváló minőségű utastér ígéretével és a V6-os erőforrással bizony sikerülhet is nekik.
