Amellett, hogy a Volkswagen ma bemutatta a vadonatúj Amarokot, a németek egy érdekességet is előhúztak a kalapjukból, ugyanis előgurították a garázsból a Phaeton soha el nem készült második generációjának prototípusát, amely gyakorlatilag egy kész modell volt – habár csak egyetlen darab készült belőle.

Add a comment

Számtalan ízelítő után végre bemutatkozott a vadonatúj Volkswagen Amarok, amely bár a Ford Ranger műszaki alapjait használja, a németek alapos munkájának köszönhetően a kategória élére törne – és ezt nem is rejti véka alá. Mindezt a testvérmodellhez képest számtalan újdonsággal szeretnék elérni a gyáriak, így a biztonsági asszisztensek garmadája mellett például egy V6-os dízelmotor is helyet kapott az Amarok orrában, amelyet a Ranger nem tudhat magáénak.

Add a comment

A legújabb Suzuki Jimnyt karakteres formáinak és gazdag történelmének köszönhetően szinte nem lehet nem szeretni, így bár sosem lesz belőle tömegmodell, mégis sokan szomorúan fogadták, hogy a szigorú kibocsátási szabályok miatt egy időre el kellett tőle búcsúznunk hazánkban – aztán később szerencsére vissza tudott térni, de csak tehergépjármű besorolással és két üléssel. Most úgy tűnik, hogy a „személyautó” verzió is visszatérhet, méghozzá a régóta emlegetett ötajtós kivitelben, lágy hibrid hajtáslánccal.

Add a comment

Az Euro NCAP fáradhatatlanul töri össze a legújabb modelleket, hogy megtudjuk, mennyire is érezhetjük magunkat biztonságban bennük. Noha olykor születnek igen ijesztő eredmények, az elmúlt időszakban négy csillagnál kevesebbet senki nem érdemelt, és azok a típusok is inkább az alapáron nem éppen széleskörű biztonsági rendszereknek köszönhették a mínusz egy csillagot.

Add a comment

Ez a hét kellemes azok számára, akik kénytelenek valamilyen okból piaci áron tankolni, ugyanis a mai árcsökkenés után péntektől ismét lefelé mozdul az üzemanyagok ára. A 95-ös benzinért bruttó 9, a gázolajért pedig 11 forinttal kell majd kevesebbet fizetni literenként – a 480 forintos hatósági ár persze továbbra is érvényben van.

Add a comment

A Toyota és a Lexus minden napra tartogat valami újdonságot, köszönhetően a konszern vadonatúj multimédiás rendszerének, amelyet szinte minden modell egy finom frissítéssel karöltve kap meg. Tegnap a Lexus ES megújulásáról számoltunk be, a Toyota oldaláról pedig legutóbb a RAV4 kapta meg a legmodernebb multimédiás rendszert. Ezúttal pedig a Highlanderen volt a sor.

Add a comment

A Hyundai nagy dobásra készül jövő hétre, ugyanis a július 15-én megrendezésre kerülő N nap kapcsán – amely a gyáriak nem túl régen megszületett sportrészlegét hivatott ünnepelni – mutattak nekünk egy ízelítőt, amin egy valódi sportautót láthatunk lepel alatt. A részletek egyelőre nem ismertek, de sokan már tudni vélik, hogy a koreaiak Rimac-kal közösen fejlesztett villanyos sportautója van a képen – vagy legalábbis annak előfutára.

Add a comment

Az olyan különleges sportautógyártók, mint például a Ferrari, az Aston Martin, a Lamborghini vagy éppen a McLaren, különleges kegyben részesülnek, hiszen jóval engedékenyebb szabályok vonatkoznak rájuk a széndioxid-kibocsátás kapcsán, mint a tömeggyártókra – a szabályok egyébként az eladott darabszámok alapján tesz különbséget. Ez a kiváltságosság azonban csak 2029-ig tartott volna, azonban nemrég megkönyörült az Európai Unió, és egészen 2035-ig tolta ki a jelenlegi szabályozást, amikortól már mindenkinek át kell majd állnia a tisztán elektromos modellekre.

Add a comment

Mindig melengeti a szívünket, amikor egy gyártó felidézi legendás modelljeit. Erre pedig kiváló módszer a manapság igazán divatosnak mondható „restomod” stílus, amelynek lényege, hogy az eredeti modell egy példányát a modern kor megoldásaival turbózzák fel, így egy egészen különleges autót létrehozva. Ezzel a módszerrel készít lenyűgöző autókat a Singer, de készített már koncepciót erre alapozva az Opel az ikonikus Mantából, ezúttal pedig a Renault állt össze egy neves tervezővel, hogy az idén 50 éves 5-ösnek állítsanak különleges emléket – így született meg a Renault 5 Diamant.

Add a comment

A Toyota és a Lexus folyamaotsan kisebb frissítéseket mutat be modelljeihez, melyek lényege szinte minden esetben a vadonatúj multimédiás rendszer és a továbbfejlesztett biztonsági asszisztensek beépítése. Ez a helyzet a megújult ES esetében is, amely megkapta az elsőként az új NX-ben bemutatkozott multimédiás rendszert.

Add a comment

Még márciusban jelentette be a forgalmazó, hogy hazánkban is megjelenik az MG márka, amely angol gyökerekkel rendelkezik, de mostanra már teljesen átvette a kínai óriás, a SAIC. Azóta ugyan sok előrelépést nem észleltünk hazánkban az új gyártó bevezetése kapcsán, és ezúttal sem tudunk semmilyen újdonsággal szolgálni ezügyben, ellenben az MG bemutatta vadonatúj modelljét, amely azért is lehet fontos, mert ez az első típus, amely az új fejlesztésű, kifejezetten elektromos modellekhez fejlesztett MSP platformra épül – tehát valódi előrelépés a gyártó életében.

Add a comment

Úgy látszik, hogy a rajongók – és titkon a mi – vágyaink nyitott fülekre találtak a Ford vezetőségének képében, ugyanis bár korábban többször is kijelentették, hogy nem jön Európába a kifejezetten izgalmasnak ígérkező, kőkemény terepes Bronco, most mégis hivatalossá vált, hogy az öreg kontinensen is elérhető lesz a modell.

Add a comment

Az üzemanyagok piaci ára igen nagy kilengésekkel változik – persze minden csak viszonyítás kérdése –, és a korábbi folyamatos drágulás után most szerencsére az ellentétes irányba mozognak az árak. Szerdától a benzinért literenként bruttó 5, a gázolajért pedig 15 forinttal kell majd kevesebbet fizetnie annak, aki piaci áron kénytelen tankolni – a 480 forintos hatósági ár persze továbbra is él, igaz mostanra elég sok lett a korlátozás szinte minden kúthálózatnál.

Add a comment

A Polestarról ugyan újra egyre többet lehet hallani, de még mindig várjuk a következő nagy dobásukat, ami a már több szemszögből is teljesen leleplezett Polestar 3 lesz, ami még idén ősszel bemutatkozik. Ezután jövőre jön majd a Polestar 4, majd a már szintén gyakorlatilag ismert Polestar 5. Most azonban nem ezekről a modellekről lesz szó, hanem a mindenkiből instant rajongást kiváltó O2 koncepcióról, amelyet derült égből villámcsapásként mutattak meg még márciusban – és nagy örömünkre nem zárják ki a sorozatgyártás lehetőségét.

Add a comment

Lassan egy éve lesz, amikor beszámoltunk róla, hogy a Ferrarinak nincs ellenvetése az Európai Unió céljaival szemben, melyek szerint 2035-től nem lehet majd belsőégésű erőforrással szerelt autót piacra dobni. Nos, azóta azért kiderült, hogy a hamarosan érkező Purosangue lemezei alá egy vadonatúj V12-est terveztek, de valószínűleg ez lesz az olaszok utolsó ilyen felépítésű motorja. Most pedig a gyáriak felvázolták jövőbeli terveiket is az elektrifikáció kapcsán.

Add a comment