Az olyan különleges sportautógyártók, mint például a Ferrari, az Aston Martin, a Lamborghini vagy éppen a McLaren, különleges kegyben részesülnek, hiszen jóval engedékenyebb szabályok vonatkoznak rájuk a széndioxid-kibocsátás kapcsán, mint a tömeggyártókra – a szabályok egyébként az eladott darabszámok alapján tesz különbséget. Ez a kiváltságosság azonban csak 2029-ig tartott volna, azonban nemrég megkönyörült az Európai Unió, és egészen 2035-ig tolta ki a jelenlegi szabályozást, amikortól már mindenkinek át kell majd állnia a tisztán elektromos modellekre.

Ezek a gyártók így igen értékes időt nyertek, hiszen bár többen már előrukkoltak hibrid modellekkel, az eladások nagyobb részét még mindig a méretes, és nem túlságosan hatékony belső égésű hajtásláncok teszik ki. Ugyanakkor a Ferrari a két konnektoros hibridje mellett például 2025-re már az első elektromos modelljét is beígérte, míg a Lamborghini az Aventador utódjába hibrid hajtásláncot fejlesztett.

A McLaren is bemuttata már első konnektoros hibridjét az Artura képében

Mindenesetre Olaszország szerette volna, ha az ilyen gyártók felmentést kapnak nem csak a széndioxid-kibocsátással kapcsolatos, hanem a belső égésű motorok betiltására vonatkozó szabályok alól is – amit egyébként több más országgal együtt 2040-re szerettek volna tolni –, de ez nem jött össze nekik.

Az indoklásban többek között az is szerepelt, hogy a különleges igények miatt az ilyen gyártóknak jóval nehezebb dolga van az elektromos hajtásláncok, pontosabban az akkumulátorok fejlesztésével – mind műszaki, mind anyagi szempontból –, amelyek jelenleg nem igazán szeretik azt a fajta igénybevételt, ami az ilyen sportautók esetében fennáll. Az Uniót ez azonban nem hatotta meg, így elkerülhetetlen, hogy ezek a márkák is keményen ráfeküdjenek az elektromos autózásra, mi pedig kíváncsian várjuk, mivel rukkolnak majd elő.