A Toyota és a Lexus folyamaotsan kisebb frissítéseket mutat be modelljeihez, melyek lényege szinte minden esetben a vadonatúj multimédiás rendszer és a továbbfejlesztett biztonsági asszisztensek beépítése. Ez a helyzet a megújult ES esetében is, amely megkapta az elsőként az új NX-ben bemutatkozott multimédiás rendszert.

Az NX óta egyébként már az RZ, az új RX és a frissített UX is megkapta a legfrissebb multimédiát, amely egy teljesen új szoftvert futtat, és a legnagyobb újdonságai közé a felhő alapú, online navigáció, a valós idejű forgalmi adatok, az okostelefonunk segítségével számtalan funkció irányítását biztosító szolgáltatások és a magyarul is tudó, egyszerű mondatokat is könnyen megértő hangvezérlés tartozik.

Modern online funkciók és magyarul beszélő hangvezérlés is van

Természetesen vezeték nélküli Apple CarPlay és vezetékes Android Auto is elérhető, és bár a képernyő pontos méretét nem árulták el, valószínűleg a többi modellbe is bekerült 12,3 colos egységről lehet szó – vagy legalábbis egy nagyon hasonló méretű monitorról. Az utastéreben is történtek kisebb változások az új rendszer bevezetésével, hiszen az immár csak érintéssel irányítható multimédia nem igényli a korábbi kezelőfelületet, így az áttervezett alsó középső konzolon immár két pohártartó, egy USB-A és egy USB-C aljzat, valamint egy új vezeték nélküli töltő található.

Külcsín tekintetében nincs változás, hiszen az ES nemrég frissült, de a Lexus azért elérhetővé tette ehhez a modellhez is az F SPORT Design felszereltséget, amely a normál és az F SPORT változatok közé ékelődik be, és optikailag hozza a sportosabb megjelenést, ám az utastérben és a lemezek alatt nem tér el az alapverzióktól.

Kívülről nincs változás - galéria

Mivel az ES már a ráncfelvarrással megkapta a legfrissebb vezetéstámogató rendszereket – amiket nagyobb módosítás nélkül integrálni tudtak az autóba –, így ezen a fronton nem hozott újat az autó. A legújabb multimédiával szerelt ES gyártása augusztusban kezdődik, és természetesen továbbra is a hibrid 300h hajtáslánccal lesz elérhető az autó.