Ha Ferrari, akkor szívó V12-es: valószínűleg a legtöbb autórajongónak ez jutna eszébe az olasz márkáról, noha természetesen izgalmas V8-as modelleket is gyártanak az olaszok – sőt, immár V6-os hibridet is. Az azonban biztos, hogy a Ferrariról senkinek nem az elektromos autózás jut eszébe, és ez így is van rendjén. Most azonban az olasz márka feje, John Elkann egy sokak számára meglepő kijelentést tett, hiszen azt mondta, hogy a Ferrari üdvözli azt a döntést, mely szerint 2035-re megtiltanák Európában a belső égésű erőforrással szerelt személyautók forgalmazását.

Mindez elég ellentmondásos, hiszen a gyáriak korábban kijelentették, hogy 2025 előtt biztosan nem dobnak piacra tisztán elektromos modellt, ám úgy tűnik, hogy ők is beletörődtek már abba, hogy nincs menekvés a villanyautózás elől. John Elkann ráadásul úgy fogalmazott, hogy egy új lehetőséget látnak ebben a területben, ami új technológiákat hoz majd előtérbe, és új módokat nyit majd arra, hogy kifejezzék egyediségüket és még különlegesebb termékeket dobjanak piacra.

Már többféle hibrid modellt is kínál a Ferrari

Valóban elhangzott tehát, hogy üdvözli a Ferrari azt a tervezetet, amely szerint 2035-re betiltanák a belső égésű erőforrással szerelt személyautók forgalmazását. Az olaszoknak persze nem teljesen új terep az elektromos hajtás, hiszen a LaFerrari lemezei alatt már 2013-ban alkalmaztak egy hibrid rendszert, és azóta az SF90 Stradale és a nemrég bemutatott, immár – Ferrari mércével mérve – szélesebb rétegek számára elérhető 296 GTB is hibrid hajtásrendszert kapott. Utóbbiak ráadásul 25 kilométeres tisztán elektromos hatótávot is fel tudnak mutatni, és nem lepődnénk meg, ha a gyáriak hamarosan érkező első SUV-ja, a Purosangue is valamilyen formában hibrid hajtást kapna.

Az átalakulás tehát már megindult, de a tisztán elektromos modellel addig várnak az olaszok, amíg a technológia el nem éri a számukra már elfogadható szintet – bár 2025-ig nagy csodát azért nem várunk ezen a téren. Mindeközben persze az olyan modellek, mint a Rimac Nevera már bizonyították, hogy egészen elképesztő képességeket lehet elérni az elektromos hajtással, így a Ferrari számára magasra kerül majd a mérce, amikor jön az első villanyos modelljük. Mindenesetre egy jó darabig még biztosan élvezhetjük a V12-es szívómotor jelenlétét a Ferrari kínálatában – ha tippelnünk kéne, az utolsókig húzzák majd tizenkéthengeres kivezetését.