Az autóiparban manapság még a konzervatívabb gyártók is igyekeznek bevállalósabb formákat alkotni, de legalábbis egyértelműen megkülönböztetni az új generációs modelleket az elődöktől. A divatos megjelenést és a formatervet előtérbe helyező francia márkáknál pedig mindez általában hatványozottan igaz. A Renault most mégis úgy döntött, hogy a Clio esetében marad a jól bevált formáknál, és sokkal inkább a műszaki tartalomra helyezi a hangsúlyt. Mi pedig nemrég a hazai menetpróba alkalmával járhattunk utána, hogy mindez hogyan hatott a modellre.

Add a comment

Az autóipari nagy kihívások előtt áll, főleg itt, Európában. De van egy trend, ami kiszámíthatóan működik: ha SUV vagy crossover modellt építünk, sokan fogják megvenni. Ennek alapján a Kia is megtehette volna, hogy kisautó padlólemezen egyszerű anyagokból összerak egy kompakt modellt, amely valamivel tágasabb a Ceed-nél, de ők nem ezt az utat választották. Túllépve a konkurensek egy részén és a kiinduló modellen, sok-sok munkaórát beleöltek, hogy az XCeed ne csak divatosabb, de jobb autó is legyen ötajtós testvérénél. A Francia Riviérán pedig megbizonyosodhattunk róla: a küldetés sikerült.

Add a comment

Pontosan két hónapja referáltunk Olvasóinknak az Autó Pulton arról, hogy hazánk egyik kedvenc autója, az Opel Astra jelentős változás előtt áll, már ami a hajtásláncokat illeti: a gyártó egy huszárvágással kidobta az Astra palettájáról a jól bevált négyhengeres erőforrásokat és egy friss fejlesztésű, háromhengeresekből álló motorcsaládra bízza az Astra mozgatását. A héten Frankfurtban kipróbálhattuk az összeset.

Add a comment

Mindenki megnyugodhat: bár jelenleg 11,1 millió forint a legolcsóbb friss Volkswagen Passat, az induló modell nagyon is jó felszereltsége dacára is befér majd listaáron is 10 millió forint alá. Azért ez a tény is jelzi, hogy a ráncfelvarráson átesett ikonikus középkategóriás sem ússza meg az általunk előrevetített általános autóipari drágulást, amelyet szerencsére nem csak az aktuális gazdaságpolitikai indokok okoznak, hanem szerencsére az is, hogy az újdonságok minden eddiginél tisztábbak, jobban felszereltek és ügyesebbek. Erre pedig kiváló példát nyújt a megújult Passat.

Add a comment

A MINI frissítési hulláma tavaly indult el, amikor a három- és ötajtós, illetve kabrió verziókat újították meg az angolok. Idén a Clubman ideje jött el, és bár nagy meglepetést a gyáriak kompaktjának modellfrissítése sem hozott, a motorpalettán azért mégis megjelent egy igazán érdekes egység, méghozzá a John Cooper Works, azaz JCW verzióba beépítve – a megújulást ünnepelve ezt a 306 lóerős változatot próbálhattuk ki nemrég Németország kiváló útjain.

Add a comment

Egészen érdekesen alakulnak a dolgok az autóiparban: miközben nemrég még mindenki a dízelmotorok halálát kiáltotta, most kis túlzással újra virágzásnak indultak a gázolajos egységek, miközben persze az elektromotorok folytatják hódító útjukat. Olyannyira fordult a kocka, hogy a dízelbotrány okozta sokk után az Audi nemhogy elhagyná, hanem még a sportos S modellekbe is dízel erőforrást épített be – legalábbis Európában. Nemrég pedig ki is próbálhattuk, hogy mit tud a vadonatúj S6/S7 páros.

Add a comment

A Kia kis crossovere, a Niro három éve kapható Magyarországon, így már senki nem ül fenékre, ha megpillant egy Nirót, ám a modellcsalád nemrégiben prezentált legfrissebb tagja igencsak érdekes jószág, hiszen becsempészi mindennapjainkba a jövő szelét: megérkezett hazánkba az e-Niro, vagyis a széria tisztán elektromos kivitele. Ezáltal már három tagot (sima hibrid, konnektorról is tölthető plug-in hibrid és elektromos) számlál a Niro család, aminek érdekessége, hogy minden változatában találunk valamilyen formában elektromos meghajtást.

Add a comment

A Toyota komoly offenzívába kezd a haszongépjármű szakágban, amelyet egy újabb PSA-rokon, a kompakt méretű ProAce City támogatásával teszik. Az újdonságot Rómában vizsgáltuk meg testközelből. Az erősödő modellportfóliót a jövőre érkező elektromos modellek és a vadonatúj „Toyota Professional” márkastratégia is támogatja majd, amely kiemelkedő ügyfélszolgáltatásokat és támogatást biztosít a kishaszonjármű felhasználóknak.

Add a comment

A Peugeot magyarországi importőre a múlt héten tartotta legújabb büszkeségének, a puttonyos, SW utónévvel ellátott 508-asnak a premierjét, amely hasonlóan gyönyörű, mint ötajtós testvére, ám esetében a szép vonalvezetés mellett a praktikumról sem kell lemondani. Ráadásul nem is kerül túl sokba a puttony – ellentétben az autóval, mégpedig a kiviteltől függetlenül.

Add a comment

Mercedes-Benz és AMG – két vállalat, akiket nem kell bemutatni. Közös munkájuk eredménye rávilágít arra, hogy egy testes luxusautónak sem kell teljesen tohonyának lennie, miközben az Affalterbach-ban (az AMG főhadiszállásán) készülő sportautók messze földről híresek. Most pedig a két kategória összeolvad a négyajtós GT bemutatkozásával, amely a két világ legjobbját ötvözi, méghozzá úgy, hogy jelenleg például nem létezik a Nürburgring-Nordschleifén gyorsabb négyajtós modell nála. Ezt pedig igazolta is a típus a Hungaroringen.

Add a comment

A 7-es szám sok kultúrában bír komoly jelentőséggel, de a sportolók körében és szerencseszámként is igen kedvelt. A BMW világában pedig egyenesen a csúcsot jelenti: hiába találunk 8-ast is a palettán, a 7-es számnál nincs feljebb a bajorok világában, amit nemrég Csehország és Szlovákia útjain tapasztalhattunk meg, amikor az alaposan frissült 7-es sorozatot és a vadonatúj X7-est próbálhattuk ki.

Add a comment

Felejtsük el a múlt generációs Škoda és Skála összetételeket – múltidézés helyett éppen ellenkező volt a célja a cseh márkának. A Scala, mint lépcső két tekintetben is feljebb lépést jelent: a Rapid Spaceback utódja ugyanis alaposan felülmúlja elődjét, másrészt új formanyelvével és digitális megoldásaival elsőként vezeti a Škodát a jövőbe.

Add a comment

Bár az elmúlt években többször is olvashattunk arról, hogy a német prémiumgyártók lassan kezdenek besokallni a már-már kezelhetetlenül széles modellpalettáktól és takarékossági okokból csökkenteni kívánják a típusok számát, aminek első körben nyilván a kisebb darabszámban értékesített rétegmodellek ihatják meg a levét, ám a BMW-nél szerencsére nem úgy tűnik, mintha a bajorok nagyon szűkíteni szeretnék a palettát. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a propelleres márka rögtön két nyitható tetejű rétegmodellt is piacra dobott most tavasszal: a vezetés szerelmeseihez szóló Z4-et, amely visszatért a vászontetőhöz, valamint a szintén vászontetős, négyüléses 8-as kabriót, amely egy igazi luxuscirkáló.

Add a comment

Két évtized alatt az autógyártásban több fordulat is történt, de a legfrissebb irányvonalként természetesen a crossoverek és szabadidőautók térhódítását említhetjük. Egyterű modellek alakultak át SUV-okká, kőkemény terepesek szelídültek városi autókká és számtalan új típus jelent meg a piacon. Van azonban, ami mit sem változott 20 év alatt, ez pedig a Suzuki Jimny: 1998 óta futott ugyanaz a generáció, amit bár most lecseréltek, filozófiája maradt a régi, hiszen továbbra is egy kőkemény terepessel van dolgunk, amit menetpróbánk alkalmával is bebizonyított az autó.

Add a comment

Nemrégiben röppentek fel a pletykák hazánkban egy magyarországi Tesla autószalon kapcsán, a bemutatóterem pedig máris elkészült: a budapesti Tesla Universal ma ünnepelte nyitását a sajtó képviselői előtt – az eseményen az Autó Pult magazin is jelen volt. A kiállítóterem Budapest IX. kerületében, a Lechner Ödön fasor 1. szám alatt található, a modern hangulatú szalonban pedig az amerikai, kizárólag elektromos prémium modelleket gyártó márka összes jelenleg elérhető, illetve megvásárolható típusa megtekinthető.

Add a comment