Végre magyar ára is van az Audi A8 legújabb reinkarnációjának. Bár a luxusautó 27,55 millió forintos kezdőára még ebben a kategóriában is kissé borosnak tűnhet, valójában viszonylag jó értéket kapunk pénzünkért, ugyanis a motortérben 372 lóerős V8-as duruzsol a bőséges árcédula fejében. Ugyanakkor a kínálatban található még egy modell, a 4,2 literes 350 lóerős gázolajos, amely Add a comment

Leleplezték a GT3-as Z4 alapokra készülő versenyautót, amelyet privát versenycsapatok számára készített a BMW Motorsport. A roadster alapokra felépülő gép erejének forrása az M3-ból már ismert négyliteres, V8-as motor, ám ezúttal a motorvezérlő elektronika átprogramozásával kicsit több, mint Add a comment

A Suzuki európai kínálatának legkisebb modellje megfelelően vizsgázott az EuroNCAP töréstesztjén. Az autó nem hozott ugyan csodás eredményeket, ám szépen védte a bent ülőket a jól ismert teszt során. A frontális becsapódásnál az utascella megfelelően merevnek bizonyult, így elegendő „túlélési terük” maradt a bent ülőknek. A legnagyobb sérülésveszélyt a

Add a comment

A spanyolok háza tájáról már régóta keringenek az információk, hogy harmadik karosszéria-változatot kap legkisebb modelljük, az Ibiza; Genfben hivatalosan is leleplezte a Seat a formás sport(os)kombit, melynek forgalmazása hazánkban is hamarosan elkezdődik. Add a comment

Az egyre népszerűbb hibridautók technikáját vizslatva megállapíthatjuk, hogy a gyártól (szinte) kivétel nélkül egy benzinmotort kombinálnak a szokásos elektromos modullal, a dízel-hibrid ugyanis egyrészt komplikáltabb, másrészt pedig drágább megoldás. A Peugeot még a 3008-as alapjaira építette meg a világ első, szériagyártás-közeli dízel-hibridjét, mely állítólag 2011-ben kerül a piacra, a Mercedes pedig most Add a comment

A BMW vezérigazgatója már korábban bejelentette, hogy a márka mindent megtesz modelljei széndioxid-kibocsátásának csökkentése érdekében, ez alól a törekvés alól pedig nem jelentenek kivételt az M-divíziós sportmodellek sem.

A közelmúltban bemutatott, minden elemében új 5-ös sorozat alapjaira épülő M5-ös ötödik generációjának Add a comment

A franciák így is kisebb offenzívával érkeztek Genfbe, de úgy tűnik, hogy az egyik tanulmányuk lemaradt a szállító kamionról. A GQ koncepció a Revolte-hoz és a Survolt-hoz képest sokkal közelebb áll a gyártáshoz, de nem fogjuk egyhamar viszontlátni az utakon. Add a comment

Ravi Kant, a Tata alelnökének elmondása szerint a Jaguar és a Land Rover a jövőben a gyorsabb modellfejlesztésre fókuszál, amelynek eredményeként rövidesen több Add a comment

A 3-as BMW kupé és kabrió változatának ráncfelvarrása miatt az ezen autók alapjára épülő modelljeit is módosította az Alpina. A német gyártó ez egyszerű modellfrissítés mellett jó adag plusz teljesítményt is szolgáltat: a B3 S leendő tulajdonosai immár 400 lóerőnek parancsolhatnak. Add a comment

A japán gyártó három új modellt is magával hozott a 2010-es Genfi Autószalonra: standjukon a második generációs Mazda5-öst, a ráncfelvarráson átesett Mazda6-ost, valamint a limitált darabszámú Add a comment

Az olasz Lamborghini a 2007-ben bemutatott Gallardo Superleggera mintájára elkészítette jelenlegi belépőmodelljének könnyített változatát. Az autó az 1380 kilogrammos üres tömegű alapmodellhez képest nem kevesebb, mint 40 kilót adott le. A gyártó limitált példányszámban piacra dobott, hátsókerék-hajtású Gallardo Balboni modellje ugyan Add a comment

Már hónapok óta keringenek az információk az interneten arról, hogy a Mercedes házi tuningműhelyének mérnökei egy új motor fejlesztésén dolgoznak, amely a kimondottan jól sikerült, és az SLK kivételével a cég összes modelljében elérhető, ám túlzottan szomjas 6,2 literes V8-ast hivatott nyugdíjba küldeni. Add a comment

Az ingolstadti autógyártó két legnagyobb durranása a Genfi Autószalonon egyértelműen az A8-as luxuslimuzin harmadik generációja, illetve az A1 nevet viselő prémium-mini világpremierje volt (utóbbiról rövidesen részletesen is beszámolunk), jelenlegi cikkünkben azonban a két modell jövőbemutató változatairól, Add a comment

Azt állítani, hogy a GM jól teljesít mostanában talán túlzás, mégis van egy terület, ahol a gyártóóriás termékei rendre remekelnek: a törésteszteken. Egyrészt a Chevrolet Cruze elhódította a legjobb eredményért járó képzeletbeli koronát, most pedig az Opel Astra bizonyította be,

Add a comment

A Dacia komoly lépésre szánta el magát, amikor eldöntötte, hogy belép a kisméretű SUV-ok szegmensébe. Elkészült modelljük, a Duster, első próbánk alapján a vezetőség igazát bizonyítja, igaz a típus főként – ahogy a márka többi autója is – kedvező ár-érték aránya miatt lesz a vásárlók kedvence. Add a comment