Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Ravi Kant, a Tata alelnökének elmondása szerint a Jaguar és a Land Rover a jövőben a gyorsabb modellfejlesztésre fókuszál, amelynek eredményeként rövidesen több új típus is bekerül a kínálatba.

Az események tehát felpörögnek a brit márkák házat táján, így a 2012 vége felé megjelenő Jaguar XE sportautót valószínűleg egy új belépőmodell fogja követni. Bár a döntést egyelőre nem hozták meg, valószínűleg az X-type után ismét a prémium középkategóriában indul majd a gyártó. Mivel azonban jelenleg nincsen ilyen méretű platformjuk, elképzelhető, hogy egy másik gyártóval közösen történik majd a belépőmodell fejlesztése.
 
Ez a lépés egyben a megújult márkafilozófia alapján történik, ugyanis a jelenlegi vezetőség véleménye szerint a Jaguar-nak „kevésbé britnek” kell lennie, hogy jól teljesítsen nemzetközi porondon. Az ő véleményüket támasztják alá egyébként az eladási adatok is, ugyanis a legyártott autók negyede a szigetországban talál gazdára, amely szintén azt jelzi, hogy nemzetközileg még óriási fejlődési potenciál van a márkában.
 
Tehát az XF-fel, és az XJ-vel elkezdett radikálisabb megújulás tűnik az egyetlen járható útnak, még ha nem is ez egyértelműen, amit a brit vásárlók várnak a márkától.