Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A japán gyártó három új modellt is magával hozott a 2010-es Genfi Autószalonra: standjukon a második generációs Mazda5-öst, a ráncfelvarráson átesett Mazda6-ost, valamint a limitált darabszámú , évfordulós MX-5-öt csodálhatták meg az odalátogatók.

Alig telt el öt év, és a Mazda egyterűjének máris itt a következő generációja. Elődjéhez képest a Mazda5 nem változott radikálisan; vonalvezetése határozott, ám mégis kellemes benyomást kelt. Az autó oldalán végigfutó hullámvonal a japánok legfrissebb, „Nagare Flow” (vagyis Nagare áramlat) nevezetű irányelvét követi. A mérnökök ennél a modellnél is nagy hangsúlyt fektettek a praktikusságra, így a jármű többek között kétoldali tolóajtóval, valamint Karakuri ülésrendszerrel is fel van szerelve, ennek köszönhetően 7 személy szállítására is alkalmas. A belső tér előnyére változott. Az autó eleinte csak két benzinmotorral rendelhető: az 1,8 literes 116 lóerős, és a kétliteres 151 lóerős (DISI, azaz közvetlen befecskendezéses) egységekkel. Mindkét erőforrás hatfokozatú kézi váltóhoz kapcsolódik, ám a nagyobb teljesítményű motor esetében egy start-stop rendszer is hivatott mérsékelni a Mazda5 fogyasztását, és károsanyag-kibocsátását.

A Mazda6 legutóbbi generációjának megjelenése után két évvel már itt is van a frissített verzió. Ne gondoljunk korszakalkotó változtatásokra, a tervezők ugyanis alig módosították a szemet gyönyörködtető formát. Átrajzolták azonban az első és hátsó fényszórókat, új lökhárítókat terveztek, valamint a hűtőrácson is alakítottak egy kicsit. A belső tér igényesebb lett - akárcsak az új Mazda5 esetében -, ezen kívül bővült az extrakínálat is. A japánok fontosnak tartották az aktív biztonság növelését, így átdolgozták az autó futóművét, emellett pedig olyan felszerelések is rendelhetők már a modellbe, mint a kanyarkövető elülső fényszórók vagy a jármű visszagurulását gátló berendezés. A motorpaletta is alig változott; a benzines oldal gerincét az 5-ösben is említett kétliteres egység képviseli (itt 155 lóerővel), emellé pedig egy 120 lóerős 1,8-as, illetve egy 170 lovas 2,5-ös négyhengeres is csatlakozik. Dízelfronton a jól ismert 2,2 literes turbós erőforrás teljesít szolgálatot, mely három változatban – 129, 163, illetve 180 lóerővel – lesz (hamarosan) megvásárolható.

A Mazda Genfben bemutatott harmadik újdonsága egy különleges MX-5, melyet a modell húszéves fennállásának emlékére készítettek a japánok. A teljes nevén csak Mazda MX-5 20th Anniversary Edition-ként emlegetett négykerekű 2000 darabos limitált szériában érkezik, ezért minden egyes darab egy rozsdamentes acél táblán hirdeti majd, hogy hányadikként gördült le a futószalagról. A jármű alapját az 1.8 SE adja majd, melynek köszönhetően az évfordulós kiadás 126 lóerős teljesítményével 9,9 másodperc alatt képes teljesíteni a 0-100-as sprintet. A ritka MX-5 vörös, fehér és kék színekben rendelhető, mégpedig kizárólag Európában.