
A Suzuki európai kínálatának legkisebb modellje megfelelően vizsgázott az EuroNCAP töréstesztjén. Az autó nem hozott ugyan csodás eredményeket, ám szépen védte a bent ülőket a jól ismert teszt során. A frontális becsapódásnál az utascella megfelelően merevnek bizonyult, így elegendő „túlélési terük” maradt a bent ülőknek. A legnagyobb sérülésveszélyt a
kemény műanyagelemek okozzák. Oldalütközésnél szintén szép eredményt ért el a kisautó, mindössze a sofőr mellkas tájéka kapott magasabb terhelést a kedvezőnél. Oszloptesztet nem végeztek az autón, fejlégzsák ugyanis nem jár szériában a csöppséghez.
A gyermekek szintén viszonylag alacsony ütésekkel úszták meg az elvégzett két tesztet, a gyerekülések viszont elmozdultak helyükről, ezért pedig pontlevonás járt, pontosan úgy, ahogy a kikapcsolható utas oldali légzsák állapotának nem megfelelő tájékoztatásáról. Ezek mellett a gyerekülés fordítva való elhelyezésének veszélyei is túl kevés nyelven vannak feltüntetve. Gyalogosvédelem terén szintén átlagos eredményről tett tanúbizonyságot a kis Suzuki: a lökhárító megfelelően puha, ám a motorháztető sarka túlzottan nagy ütést mért az elütött gyerekbábu fejére.

