- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A Peugeot immár a Stellantis égisze alatt még az eddigieknél is komolyabb szerepet vállalhat magára, amire legújabb modelljei is jó példaként szolgálnak. Hamarosan pedig egy teljesen új szegmensbe lépnek majd be, ugyanis 408 jelöléssel érkezik egy érdekes, kupé-crossover keverék, amivel új vásárlókat szólítanának meg a franciák – meg is érkezett az első ízelítő a júniusban bemutatkozó modellről.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A legendás Land Rover Defender búcsúja néhány éve mély nyomott hagyott sok rajongóba, ugyanakkor a vadonatúj generáció nem okozott csalódást, még ha sokan már nem is tudnak ugyanolyan szemmel nézni rá. Az eddig kétféle hosszúságban, 90-es és 110-es verzióban elérhető Defender pedig most egy újabb kivitelt kapott. A 130-as jelölésből nem nehéz kitalálni, hogy az eddigi legnagyobb változat mutatkozott be, amely ráadásul akár nyolcszemélyes utastérrel is elérhető.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A DeLorean korábban több ízelítőt is megosztott velünk első újkori modelljéről, amely természetesen nagyon sokat ígért, méghozzá – nem meglepő módon – egy tisztán elektromos hajtásláncot használva. A kedvcsinálókon az egyértelmű volt, hogy az ikonikus „filmsztár” vonásainak szolgai másolásáról lesz szó, és ennek megfelelően némileg meg is leptek bennünket a gyáriak.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Pénteken fontos változások léptek életbe az üzemanyag-töltőállomásokon, hiszen a kormány döntése értelmében immár csak a magyar honosságú járművek tankolhatnak hatósági áron. A kiadott rendelet azt is tartalmazza, hogy még a kutat messziről hirdető totemoszlopon a 480 forintos árnak kell maradnia, addig tankolás közben már a piaci árat kell mutatnia a kútoszlopnak, amit aztán a jármű honosságának bizonyítása után a 480 forintos hatósági árra mérsékelnek. Szerdától pedig még ijesztőbb árakkal futhatunk majd össze a kutakon, ugyanis a 95-ös benzin esetében bruttó 20, a gázolaj esetében pedig bruttó 15 forinttal drágul a beszerzési ár.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A LEGO már számtalan alkalommal bizonyította, hogy kiválóan össze lehet hozni az építés és az autózás iránti szerelmet. Ezúttal sem vették félvállról a feladatot, ugyanis egy igazán különleges Ferrari modellt választottak ki, hogy az Ultimate Car Concept sorozatuk következő tagjaként lenyűgözzék a vásárlóikat.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A tegnap megtartott kormányinfón Guláys Gergely elárulta, hogy az árstop marad, azonban a visszaélések elkerülése érdekében mától kizárólag a magyar rendszámmal rendelkező autókba lehet 480 forintért tankolni a 95-ös benzint és a gázolajat. Ennek kapcsán részletszabályokat is hozott a kormány egy rendeletben.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A konzoljátékok kedvelőinek – illetve rendszeres olvasóinknak – biztosan nem kell bemutatnunk a Gran Turismo néven ismert szimulátort, amelynek immár hetedik részével játszanak világszerte a vezetés szerelmesei. A játék elismertségét mi sem mutatja jobban, hogy évről-évre nagyobbnál nagyobb márkák mutatnak be kifejezetten a játék számára készült koncepciókat, melyeket ki komolyabban, ki egy kicsit lazábban vesz. Ezúttal a Suzuki volt a soros, és a japánok talán az utóbbi csoportba tartoznak, még ha a szokásos módon Vision Gran Turismo néven érkezett digitális modelljük igen jól is mutat.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Alig néhány hét van már csak hátra a vadonatúj Volkswagen Amarok bemutatójáig. Noha a pickup szegmens – főleg Európában – csak egy bizonyos réteg számára érdekes, a németek nagyon készülnek a bemutatóra. A korábban megosztott számtalan információ és fotók után ezúttal a LED fényszórókat emelték ki legújabb ízelítőjük kapcsán.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A Maserati az MC20 képében hosszú idő után mutatott be ismét egy középmotoros sportautót a kínálatában, és természetesen nem szalasztották el azt a lehetőséget sem, hogy kabrióként is piacra dobják az autót. Az olaszok pedig be is mutatták az újdonságot, méghozzá Cielo néven, amely magyarul annyit tesz, hogy égbolt.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
Habár az Alpina működésében 2024-ig lényeges változás nem még biztosan nem történik, mióta hivatalossá vált, hogy a BMW megvette a márkát, nehéz ettől eltekinteni. Az Alpina egyébként eddig is nagyon szoros együttműködésben dolgozott a bajorokkal – hiszen a BMW már modelljeinek fejlesztése során is betekintést engedett az Alpinának, hogy a buchloei márka igazán minőségi munkát tudjon végezni. Így történt ez a frissített 3-as esetében is, amelynek múlt heti bemutatkozása után az Alpina máris leleplezte saját átiratát benzines és dízel verzióban is.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
Noha a Volkswagen kapcsán mindenkinek a GTI betűhármas jut először eszébe, ha sportváltozatokról van szó, a legvadabb kiviteleket azonban R jelöléssel kínálják a németek. Mindez persze nem csoda, hiszen a GTI változatok jóval régebb óta jelen vannak a márka kínálatában, azonban az első, mára igazán ikonikussá vált R is immár 20 éve mutatkozott be, a Volkswagen pedig szerette volna méltó módon megünnepelni a Golf R32 kerek születésnapját – méghozzá a valaha készült legerősebb Golf megalkotásával.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
Korábban beszámoltunk róla, hogy belsős információ szerint a Mercedes-Benz megvált egy féltv őrzött kincsétől, amely toronymagasan megdöntötte a valaha volt legdrágább autónak járó rekordot. Nos, a csillagosok ezt nemrég hivatalosan is megerősítették, elárulva, hogy az RM Sotheby’s aukcisóházzal közösen megtartott privát árverésen valaki 135 millió eurót fizetett ki a mindössze két példányban elkészült, 1955-ös 300 SLR Uhlenhaut Coupé egyikét – ez pedig a napi középárfolyammal számolva nagyjából 51,975 milliárd forintnak felel meg.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Miután a 95-ös benzin nagykereskedelmi ára nagyobb mértékben emelkedett az elmúlt időszakban – amíg a gázolaj ára inkább csökkenő tendenciát mutatott, ezzel igen közel hozva egymástól a két üzemanyagtípust –, péntektől végre kevesebbe kerül majd. Egészen pontosan 8 forinttal lesz olcsóbb a benzin ára literenként, míg a dízel változatlan marad.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
Ahogyan arra számítani lehetett, a BMW M részlegének idei ünnepe tovább folytatódott. Az M4 CSL után ezúttal az M3-ból és az M4-ből készítették el az Edition 50 Jahre különkiadást a németek, és bár a két modell igen sok részletben közösködik, az Edition 50 Jahre változataik esetében a gyáriak eltérő különlegességekkel igyekeztek meglepni a vásárlókat.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A Mercedes-Benz nem rejti véka alá, hogy a jövőben sokkal inkább kíván az exkluzívabb modelljeire koncentrálni, amelynek részeként az elképesztően széles kompakt palettát is alaposan megrövidítik. A kínálat másik fele azonban bővülni látszik, beleértve a Maybach modelleket. A legmagasabb szintű luxust felvonultató Maybach kezelést ráadásul két újdonság is megkapja majd, az egyikről pedig már egy ízelítőt is kaptunk – igaz, egyelőre csak egy koncepcióról van szó.
Add a comment







