- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Míg a hét közepén a gázolaj nagykereskedelmi ára literenként bruttó 3 forinttal csökkent, addig a benziné változatlan maradt. A munkahét utolsó napjától a dízel ismét olcsóbb lesz, ezúttal 2 forinttal, míg a 95-ös benzin ára emelkedik majd 3 forinttal. Ezek a változások pedig a kutak áraira is hatással lehetnek majd.
Add a comment- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

A Mercedes-Benz ultraprémium márkája, a Maybach is felzárkózott: a német márka bemutatta első konnektorról is tölthető modelljét, az S580e limuzint, miközben bejelentették az első tisztán elektromos Maybach érkezését is. A villanyautó még idén debütál.
Add a comment- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám
Elképzelhető, hogy az amerikai piacon is méretesnek számító, hétüléses Toyota Highlander valakinek szűk lenne? Nos, ha igen, és a Sequoia már túl gigantikus lenne, immáron van megoldás, hiszen a japánok egy Grand modellváltozat élesítésével fokozták az amúgy sem kicsi Highlander terepjáró méreteit, legyen szó a külsőről vagy épp az utascella tágasságáról, miközben a prémiumba hajló miliő és az erő is megmaradt.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
Kétségtelen, hogy a BMW egyik legfontosabb modellje az X5, és nem elhanyagolható tényező kupésított testvére, az X6 sem így nem csoda, hogy a bajorok komolyan vették a két SUV frissítését, amelyek kívül és belül egyaránt alaposan megújultak – legyen szó a megjelenésről vagy éppen a műszaki tartalomról.
Add a comment- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám
Noha manapság az autós világ már az Aventador utódmodelljét várja, a Sant’Agata bázisú olasz gyártó a hibridrendszerrel is ellátott következő generáció premierje előtt azért még durrand egy nagyot. A Lamborghini két egyedi modellel ünnepli a nem hibrid V12 éra végét az Aventador alapjaira épített Invencible kupé és az Autentica roadster bemutatásával.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Egy ideje nem számoltunk be az üzemanyagárak változásairól, méghozzá azért, mert az árstop után jóval kaotikusabban alakult a beszerzési árak és a kiskereskedelmi árak változásai közötti összefüggés – utóbbi nem mindig követte, vagy legalábbis nem azonos mértékben előbbit. Úgy tűnik azonban, hogy lassan helyreáll a rend, ráadásul holnaptól nagyobb mértékű árcsökkenésnek is örülhetünk majd, hiszen a 95-ös benzin bruttó literenkénti nagykereskedelmi ára 10, a dízelé pedig 25 forinttal csökken.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Azok után, hogy a Mercedes-Benz végre minden, talán nem is létező rést betömött a modellpalettáján, most elkezdi leépíteni a típuskínálatot. Ennek persze több oka is lehet, a gazdaságosságtól az elektromos jövő beköszöntéig, de annyi bizonyos, hogy a következő generációra megszűnő kompaktok után most újabb típusok búcsújáról hallani.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A Land Rover egészen szélesre bővítette a Range Rover modellcsaládot, noha a legfrissebb, még csak első generációját taposó Velar talán méltánytalanul kevés figyelmet kap – igaz, időközben ez lett a legöregebb is, hiszen az Evoque, és a két nagyobb testvér is új generációba lépett. Most azonban eljött az idő, hogy az angolok a Velart is frissítsék, amivel azt remélik, ismét reflektorfénybe kerülhet a Range Rover modellcsalád középső tagja.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Az elmúlt időszak nem igazán kedvezett az Audinak, ami több okra is visszavezethető lehet – a mindenkit érintő problémákon túl. Persze a négykarikások is tudják ezt, és nagy erőkkel készülnek is a jövőre, hogy sikerüljön kilábalniuk ebből a gödörből. Az Audinál – ahogy az egész Volkswagen konszernnél – szinte mindent feltettek az elektromos autókra, és ennek megfelelően jövőre két nagyon fontos újdonság is érkezik, melyek megkapják majd az e-tron utónevet.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A Mazda még 2021 októberében jelentette be, hogy az amerikai és az európai piacra is készül két-két vadonatúj SUV modellel. Ezek közül elsőként a CX-50 mutatkozott be a tengerentúlra, majd jött az Európának szánt CX-60, most pedig leleplezték a szintén Amerikának készölt CX-90-et – amit majd a CX-80 követ az öreg kontinensen.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A Mercedes-Benzre kifejezetten jellemző, hogy egy-egy ráncfelvarrás során szinte alig észrevehetően nyúl hozzá autóihoz, és nincs ez másként a GLE-vel sem, amelynek normál és Coupé verzióját is frissítették a csillagosok. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne újult volna meg fontos pontokon az autó, csak nem a megjelenésben kell keresni az újdonságokat – hanem például a motorpalettán.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Noha minket egyelőre sajnos nem érint közvetlenül – bár mi nagyon szeretnénk már kipróbálni a gyártó modelljeit –, úgy látszik nem volt véletlen, hogy a Genesis mérnökei két lépcsőn keresztül is farigcsálták az X koncepció formáit és felépítését, ugyanis a sima X és az X Speedium kupé után elkészült X Convertible a legújabb hírek szerint gyártásba kerül majd.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A Peugeot nemrég tartott egy nagy, elektromos jövővel foglalkozó sajtótájékoztatót, amin sok érdekességre fény derült, köztük arra is, hogy két éven belül 5 vadonatúj elektromos modellel készülnek a franciák, és a 3008 tisztán villanyos utódja még idén bemutatkozik majd. Ugyanakkor hibrid modellek terén is nagyot lépne előre a gyártó.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
Az Audi a különböző …sphere nevezetű tanulmányautókkal kívánja megmutatni a jövőjét, és az A8 jövőjét előrejelző Grandsphere, a mutatós roadster Skysphere, valamint a hatalmas családi modell Urbansphere után ezúttal egy igazi szabadidőautót mutattak be, amely sokatmondóan az Activesphere nevet kapta, és látványos formákat kombinál praktikus megoldásokkal.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Azt már megszokhattuk, hogy a BMW olykor egészen látványos újításokat eszközöl modelljein a hagyományos modellfrissítéseken kívül is. Ennek részeként olykor új technológiák, máskor friss hajtásláncok kerülnek a modellekbe, de előfordul olyan is, hogy az utastér változik meg, nem is kis mértékben. Ezt láthattuk tavaly is, amikor a 2-es sorozat megkapta a bajorok legújabb, iDrive 8 multimédiás rendszerét a Curved Display névre keresztelt méretes, hajlított képernyőpárossal. És ezt láthatjuk most is, amikor a frissített 3-as után a 4-esbe is bekerül ugyanez a megoldás – de nem csak a kupéhoz nyúltak hozzá a németek.
Add a comment






