Noha manapság az autós világ már az Aventador utódmodelljét várja, a Sant’Agata bázisú olasz gyártó a hibridrendszerrel is ellátott következő generáció premierje előtt azért még durrand egy nagyot. A Lamborghini két egyedi modellel ünnepli a nem hibrid V12 éra végét az Aventador alapjaira épített Invencible kupé és az Autentica roadster bemutatásával.
A különlegességeket a Lamborghini Centro Stile munkájának köszönhetjük, ráadásul a két autó tulajdonosát kompletten bevonták a gyártási folyamatba, hiszen a teljes egészében karbonból készülő sportautók esetében indokolt volt a kiemelt figyelem. Noha külön nevet kaptak a búcsúmodellek, a kupé és a roadster a tetőn, illetve annak hiányán kívül megegyezik. Az alkotók az inspirációt a közelmúlt egyedi alkotásai, így a Sesto Elemento, a Reventon vagy a Veneno dizájnjából merítették.
A tulajok az első pillanattól részt vettek a folyamatban
Szemből is teljesen egyeznek az egyedi újdonságok, amelyek egyik jellegzetessége a nyilazott formát felvevő fényszórópár, a hegyes, de mindeközben alacsony orrkialakítás, valamint a prominens légterelő idom, mi több, a versenypályára fókuszáló Essenza SCV12-ről ismerős hűtőnyílásokkal ellátott géptető is ismerős. Az arányok viszont egyértelműsítik, hogy az alapot az Aventador szolgáltatta, miközben az egyedi elemeknek köszönhetően kellő távolságot tartanak tőle a nagyobb légzőnyílásokkal, markánsabb formai elemekkel tarkított különlegességek, ahogy a központi rögzítésű könnyűfém felnik is izgalmas részletként jelennek meg.
A hátsó traktus azonban még egyedibb megjelenést kapott, köszönhetően többek között a futurisztikus, hatszöget mintázó fénytesteknek, de a középen kivezetett, ugyancsak hatszögletű hármas kipufogóvégződés is látványosra sikeredett. Itt bizony számos, a versenypályás használathoz is alkalmassá tett Lamborghinin látott elem található, legyen szó a fix hátsó légterelőről, az integrált diffúzorról vagy épp a brutális szélességű abroncsokról.
Egy kupé és egy roadster készül az utolsó nem hibrid V12-vel
Noha az utastérben az elrendezés ismerős a V12-es modellekből, a kivitelezés természetesen teljesen egyedi, a hatszögletű motívum az utastérben például a 3D-nyomtatással készült légbeömlőkön köszön vissza. A vetített óracsoport szinte magától értetődő 2023-ban, ám a grafikai megjelenítés persze kizárólag ehhez a két modellhez készült. A karbon-sokaság mellett feltűnő lehet az infotainment rendszer hiánya, ám tény, hogy egy ilyen fókuszált szuperautóban nem feltétlenül van szükség ilyesfajta pluszra.
Az ízléses, és egyben komplex színösszeállítású Lamborghinik megalkotásakor Mitja Borkert, a dizájnrészleg vezetője szerint fontos inspirációt jelentettek a pályanapok, valamint a versenyzés, a formatervezők pedig mindeközben megpróbáltak a lehető legkreatívabbak lenni a V12-es alapokra építkezve.
Hátulról is brutálisak az egyedi Lamborghinik
Az Aventador karbon vázszerkezetére épülő egyedi modellek erejének forrása a 6,5 literes V12-esből fakad, amely ezúttal 780 lóerős és 720 Nm leadására képes. Az összkerékhajtás adott, a kerekekhez pedig egy hétfokozatú váltón át jut el a nyomatték, és persze az összkerék-kormányzás sem maradhatott ki.
A Lamborghini úgy mutatja be a két autót, mint az utolsó két, elektromos segítséggel még nem kiegészített V12-vel szerelt modell. Innentől ugyanis a tizenkét hengeres motorral felbőszített típusok új hibrid rendszert kapnak. Néhány héten belül ugyanis bemutatkozik az Aventador utódja, amely konnektorról is tölthető hibrid hajtáslánccal élesedik, s nyit egyben új korszakot a márka történetében.

