Amilyen nagyszabásúnak képzelte el a Volkswagen az ID szériájának bevezetését, olyan döcögősre sikerült, hiszen az ID.3 amellett, hogy késett is, bizony elég sok gyermekbetegséggel küzdött, főleg szoftveres téren – ráadásul anyagminőség terén sem lett éppen meggyőző. Ezek a problémák azonban tipikusan olyanok, amelyeket egy jól sikerült modellfrissítés bizony ki tud küszöbölni, és el is jött az ideje, hogy a németek felvarrják az ID.3 ráncait – de vajon sikerült minden kritikára választ adniuk?
Ami a külcsínt illeti nagy változásokra nem számíthattunk, és nem is volt ezekre szükség, hiszen az ID.3 modern vonásai továbbra is frissnek hatnak. Azért a lökhárítók széleire helyezett nyílásoknak és a fényszórók finoman átszabott grafikájának köszönhetően valamivel marconább arcot kaptunk, és természetesen friss keréktárcsák és fényezések is elérhetők lettek. Ami még feltűnő lehet, az a hosszabbnak tűnő első géptető, ami a szélvédő előtti fekete betét eltűnésének köszönhető.
Igazán lényeges változás nem történt kívülről - galéria
A kisebb módosításoknál természetesen arra is odafigyeltek, hogy aerodinamikailag is megpróbálják javítani az autó teljesítményét. Az utastérben a minőségérzet javításán volt a hangsúly, amit szép borításokkal és díszvarrásokkal igyekeztek elérni – és ez valószínűleg sikerült is, bár érdemes lesz élőben is vetni rá egy pillantást. Az ergonómiát az átszabott ajtóbetétek fokozzák, amelyek nagyobb helyet biztosítanak a könyököknek – és persze a műszerfalhoz hasonlóan finomabb borítást is kaptak.
Mondanunk sem kell, de az ID.3 immár semmilyen állati eredetű anyagot nem tartalmaz, ellenben finomabb, párnázott matériákat és újrahasznosított anyagokat igen. Szoftveresen is fejlődött az autó: amellett, hogy bizonyosan megpróbálták javítani a rendszer stabilitását, logikusabb és jobban használható menürendszert is ígérne, valamint egy elektromos autós útvonaltervező is elérhető lett, amely a hosszabb utakon a töltéseket is betervezi megmutatva a nyilvános töltők helyét is – és persze valós idejű információkat is használ.
Finomabb anyagokat és jobb minőségérzetet ígérnek - galéria
Vezetéstámogató rendszerek terén a parkolóasszisztens kapott új funkciót, amely képes megjegyezni a sűrűn használt parkolóhelyeket, hogy azokat képes legyen automatikusan elfoglalni/elhagyni az autó. Ami a hajtásláncot illeti, nem történt változás, így továbbra is egy hátsó tengelyt hajtó elektromotor dolgozik össze az 58 vagy 77 kWh-s akkumulátorok valamelyikével. A hatótáv így változattól függően 426 vagy 546 kilométer, és míg a kisebb akku 120 kW-os, addig a nagyobb 170 kW-os gyorstöltésre képes, így akár fél óra alatt felpumpálva 5-ről 80 százalékra az energiatárolót.
Sok kritika érte a kopogós műanyagokat, ezen változtattak a gyáriak
Emlegetnek egy kisebb akkuval szerelt verziót is, de erről egyelőre semmilyen hivatalos információt nem kaptunk. Az első frissített példányok valószínűleg csak az év vége felé juthatnak majd el a vásárlókhoz – hazánkban talán még később.

