Az már régóta nem lep meg senkit, hogy a MINI modelljei nem mindig minik, hiszen az immár két generációt is megélt Countryman már egy megtermett kompakt SUV-vá nőtte ki magát, és a hamarosan érkező vadonatúj generáció valószínűleg még egy lapáttal rátesz majd a méretekre – ráadásul most először teljes egészében Németországban készül majd, és tisztán elektromos verziót is kap. A gyáriak meg is osztották az első hivatalos fotókat az autóról.
Mielőtt bárki nagyon megörülne, csupán az alaposan álcázott prototípusokról van szó, de azért néhány részletre így is fény derült. Ahogyan az lenni szokott, ezúttal is inkább evolúciós változásokról beszélhetünk, de annyi legalábbis bizonyos, hogy az összképet tekintve továbbra is vérbeli mini lesz a Countryman, és látszólag a fényszórók formája is hasonló marad elöl – vagy talán kicsivel szögletesebb lesz.
Hátulról kevesebbet mutatnak a prototípusok - galéria
Az jól látszik a képeken, hogy két különböző fényszórógrafikával lesz elérhető az autó, amelyek ráadásul a korábbi, lámpatestet körbeölelő vonalak helyett az egyik változatban középen vízszintesen, a másikban pedig mintha C-alakban fénylenének – hogy az eltérést az adja-e, hogy a normál vagy az elektromos verzióról van-e szó, vagy az opcionálisan fejlettebb egységnek lesz-e eltérő a grafikája, az még nem egyértelmű.
Noha egyelőre semmilyen konkrétumot nem árultak el az autóról, szinte minden forrás biztosra veszi, hogy az új X1 testvérmodellje a bajor típus képességeit örökli majd. Ez persze nem meglepő, hiszen eddig is a BMW műszaki megoldásaiból táplálkozott a MINI, ám az elektromos verzió esetében mégis érdekes lehet, hiszen amennyiben az iX1 313 lóerős, összkerékhajtású hajtásláncát kapja meg a Countryman a 64,7 kWh-s akkucsomaggal, akkor egy igen komoly konkurenst állíthat saját magának a bajor márka.
Többféle nappali menetfénnyel készül majd - galéria
Persze nem kizárt, hogy a műszaki azonosság ellenére valamivel gyengébb lesz majd a MINI modellje, ezzel előnyt hagyva – legalábbis teljesítmény terén – az iX1-nek. Ugyanakkor az elektromos kivitel mellett természetesen lesz sima benzines és konnektoros hibrid is, de nem kizárt, hogy dízelmotort is beépítenek majd az autóba. Mindenesetre valószínűleg nem kell már túl sokat várni az újdonságra, és még idén megmutatja magát a vadonatúj Countryman – de előbb valószínűleg a klasszikus MINI Cooper érkezik majd.

