Míg volt egy időszak, amíg a gyártók szinte ész nélkül szélesítették modellpalettájukat minden irányba, addig egy ideje már alulról és felülről is nyirbálják a kínálatot a vállalatok – kiváltképp a „mainstream”, azaz nem prémium márkák. A városi minik és a nagyobb középkategóriások kezdenek teljesen eltűnni – vagy legalábbis átalakulni –, de azért maradt még néhány modell a piacon, mint például a Hyundai i10, amely most frissült is.
A koreaiak aprócska modellje amellett, hogy mutatós, kategóriájához képest kiváló képességekkel is van megáldva, a frissítéssel pedig minden fronton még tovább fejlődött. Megjelenését tekintve az új LED-es nappali menetfények, a finoman átszabott lökhárítók és a fényszórók új grafikája jelent újdonságot, de friss keréktárcsák és színárnyalatok is megjelentek a kínálatban. Az N-Line kivitel pedig igen markánsak megkülönböztethető a normál változatoktól, hiszen jóval marconább tekintetet, nagyobb hűtőrácsot és eltérő menetfényeket kapott.
Az N-Line kivitel jóval sportosabb képet fest, de ez inkább csak látszat
Az utastérben nem nagy, ugyanakkor mégis mutatós módosításokkal készültek a gyáriak, mint az üléskárpitokat, a varrásokat és a légbefúvókat lila színnel feldobó csomag, vagy a kis hangulatfény. Ami a multimédiát illeti, az alap 4,2 colos egység egy 8 colos képernyőre cserélhető, amely képes vezeték nélküli frissítésre is, valamint vezeték nélküli Apple CarPlay és vezetékes Android Auto kapcsolódásra is.
Belül is modern az i10 - galéria
Biztonsági asszisztensek terén is történt előrelépés, köszönhetően az immár kerékpárosokat is felismerő első ütközésmegelőző rendszernek. Hajtásláncok tekinteténben nem lesz változás, így továbbra is az 1,0 illetve az 1,2 literes háromhengeres motorokkal vihető majd haza a városi mini, amit áprilisban küldenek majd gyártásba – az első példányok az év második felében érkezhetnek majd meg.

