- Részletek
- Írta: Szabó Péter
Rögtön 150 lóerőt kap az, aki új Alhambra tulajdonlására vállalkozik, de nem csak ezért lehet érdemes a 4,8 méteres családi egyterű mellett dönteni. Add a comment
- Részletek
- Írta: Sütő Zsolt
A Mercedes már javában dolgozik a 2013-ban a kereskedésekbe kerülő, új S-osztályos modellén. Az új csúcs-limuzintól sokkal többet várhatunk, mint egy egyszerű ráncfelvarrást, tudtuk meg Jürgen Hirsch-től, a cég koncepcióautókért felelős vezetőjétől. Hirsch Úr elmondása szerint az autó belső kialakítását illetően radikális változásokra számíthatunk, s a mérnökök szinte teljes mértékben szakítanak az eddigi építési elvekkel. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János
.jpg)
Újra könnyekbe borulhatnak az autórajongók, újra „elment” egy legenda - azt hiszem, nem túlzok, ha ezzel a szóval illetem a Lamborghini Murciélagót, az olasz bikák Diablót követő vezérét. A Sant’ Agata-i gyártó a mai napon bejelentette, hogy legyártották az utolsót, egészen pontosan a 4099. példányt – amely egy narancssárga, svájci tulajdonba kerülő LP670-4 SV csúcsmodell. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

A Volkswagen hatodik generációt is megélt Jettájáról cikkeztünk már hivatalos bemutatása, valamint Európába érkezése kapcsán is. Amiről azonban eddig nem esett szó, az a modell esetleges R változatának gyártása. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Alig álcázva már megtekinthettük a hamarosan érkező új A6 –generációt, ám az Audi ezúttal egy fehér lepel segítségével próbálja felcsigázni a kedélyeket. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Ezt is megéltük. Az Opel nemrég bejelentette, hogy pár éven belül egy városi törpével készül vihart kavarni a pöttöm kisautók kategóriájában, ahol is egyik fő riválisa a VW up! névre keresztelt négykerekűje lehet. Add a comment
- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

Az Audi már időtlen idők óta igyekszik a sportos vonalat életben tartani gyakorlatilag minden modelljével, így a kifejezetten sportolásra készített verziók – például az S4, RS5… és így tovább – mellett folyamatosan fut a hagyományosabb modellekhez kapható S-Line felszereltség is, mely külső-belső elemekkel és adott esetben sportfutóművel teszi kívánatosabbá az érintett Audikat. A németek azonban nem elégednek meg ennyivel, és a sötétebb erőkhöz fordultak, hogy még vérmesebb fazonú csomagot válogassanak össze, amelyet az A4 szedán és kombi, valamint az A5 Coupé leendő tulajdonosai választhatnak majd opcióként az S-Line pakkon túl. Add a comment
- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

A kabriók piaca már jó ideje nem olyan, mint a régi szép időkben, mikor ezek az autók kifejezetten rétegmodellnek számítottak és tulajdonosaik a télvíz beköszöntével hosszú álomra kényszerítették kedvenceiket. Eljött a kupé-kabriók kora, melyek szinte bármilyen időjárási körülmények közt megállják helyüket, próbálnak praktikusak és a hétköznapi életben használhatóak lenni. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

A BMW virágzó brit márkái miatt hatalmas profittal zárja a harmadik negyedévet, a tavalyi évhez képest tizenegyszeres növekedést elérve. A prémiumgyártók mostanában amúgy is a rivaldafényben tündökölhetnek, de a rohamosan fejlesztő BMW-nek még több jut a reflektorok fényéből: az amerikai és a kínai kereslet megélénküléséből riválisaihoz képest jobban profitál a márka. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Wankel-motor nélkül nem telik el hónap: hol jön a világmegváltás, hol elmarad, de legalább annyi biztos, hogy a forgótárcsás erőforrás feltámasztásán gőzerővel dolgoznak a mérnökök. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Jól időzített a Škoda, ugyanis az ősz végének közeledtével piacra dobták legújabb összkerékhajtású rendszerüket, mely immár a DSG névre hallgató hatfokozatú, duplakuplungos automataváltóval dolgozik együtt. Add a comment
- Részletek
- Írta: Sütő Zsolt
A Renault napjainkban reneszánszát éli. A történelmi emlékek felelevenítése eddig is minden gyártó kezében erős ütőkártya volt, de a franciák a Gordini lapot épp jó időben csapták az asztalra.
Add a comment- Részletek
- Írta: Vajda János
Párizsból már beszámoltunk olvasóinknak a megújult Mazda2-esről, sőt, üléspróbát is vettünk a japánok legkisebb európai modelljétől, de részletesebb technikai információkat akkor még nem tudtunk megosztani Önökkel. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
Unja már Fiestáját? A tesztekben élvezeteses vezethetőséget és időtlen mókát ígértek, ám mégis messze van az autó az elvárásaitól? Most itt a lehetőség: bármikor raliautót faraghat belőle! Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

A szokásos láthatatlan frissítést hajtották végre a franciák a nagy családi egyterűjükön. Egy helyen – az árcédulán – azért mégis figyelemreméltó a változás, ugyanis 500 ezer forint kedvezmény jár a modellhez. Add a comment




.jpg)
