- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Két forinttal csökken a benzin ára - a hétfői munkaszüneti nap miatt ezúttal csütörtökön - a hazai töltőállomásokon. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

A váltózó idők egyik félreérthetetlen jele, hogy az idei Év Autója választáson egy tisztán elektromos üzemű autó – a Nissan Leaf – esélyes a győzelemre. A mai nappal hétszereplősre szűkített listán a jövő év elejétől Európában is kapható újdonság jó esélyekkel szerepel. Add a comment
- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

Talán senkinek sem kell mondani, a Mazda MX-5 sorozata a világ egyik nagy sikersztorija, amit a számtalan eladott példányon túl az is bizonyít, hogy 21 éves kora ellenére az idő vasfoga még mindig nem kezdte ki a koncepciót. Külön érdekesség ebben, hogy úgy maradt a felszínen az MX-5, hogy mindig csak a legszükségesebb változtatásokat eszközölték rajta, semmilyen felesleges lépéssel nem bonyolították a dolgot. Add a comment
- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

A Párizsi Autószalonra készülve második alkalommal frissítette a Lexus az IS-t, amely az apróbb külső módosításokon túl a motorházba költöztethető egységeket is érintette. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János
.jpg)
A Porsche háza tájáról sokféle információ terjeng az utóbbi időben. Az egész talán ott kezdődött, amikor a zuffenhauseni gyártó illetékesei kijelentették, hogy modelldömpingre készülnek az elkövetkezendő néhány évben. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

A Párizsi Autószalonon még féltucatnyi ígéretes tanulmánnyal jelentkező brit márka most már csak az Esprit utódjára koncentrál – a meglepetésekkel gazdagon tűzdelt újdonság 2013-ban kerül majd a kiállítások reflektorfényébe. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Az Abarth hamarosan a házi tuningcég szerepéből önálló márkává fejlődhet, mivel a Fiat csoport az ő neve alatt szeretné kiadni legújabb modelljét. A 2012-ben érkező különlegesség a Barchettát élesztheti újjá, ám némileg magasabb régiókban harcolna: ellenfelei között a Mazda és a Porsche neve is szerepel. Add a comment
- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

Szerkesztőségünknél már több ízben is járt az Opel alsó-középkategóriásának legfrissebb kiadása, először a matuzsálemi korba lépő 1,7-es dízellel, később pedig a sikergyanús 1,4 turbóval teszteltük alaposan, utóbbi motorral pedig a kategória egyik legjobb választásának bizonyult. Egyedül a nagy puttony hiányzott a családi jelleghez, azonban Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Motorprobléma – ezen súlyosnak hangzó szavak miatt kényszerül a Nissan több mint 2,1 millió autót visszahívni szervizeibe. Európában ebből 354.000 autó érintett. Add a comment
- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

A svéd gyártó modellpalettája igen korrekt, bátran választhatjuk tőlük a piac egyik legszebb és még használható kabrióját, az igényes hobbiterepjárót vagy a hatalmas puttonyával játékok köbmétereit elnyelő kombit, ám az alsó-középkategóriában egyetlen harcos sem viseli a Volvo mezét, ami nyilván a gyártót is zavarta, ezért elhatározták, hogy a rétegmodellé avanzsált C30-ból ötajtós változatot faragnak. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Carl-Peter Forster, a Tata vezetője a napokban arról számolt be, hogy a Jaguar már egy lehetséges kínai partnerrel tárgyal. Add a comment
- Részletek
- Írta: Sütő Zsolt
Az utóbbi években egyre több gyártó jelenik meg a semmiből, akik egyik percről a másikra robbannak be a köztudatba frissen ácsolt szuperautóikkal. Alig egy évtizede, hogy a Pagani elindult hódító útján, de a svéd Koenigsegg, vagy éppen az orosz Marussia történelme is alig egyoldalas olvasmány. Add a comment
- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

Bizony, ahogy már régebben hírül adtuk, a Mercedes-Benz csúcsgépe vetkőzésnek indult, azonban akkor még csupán gyári vázlatokon láthattuk a koncepciót, ezúttal viszont már alig-alig kitakart autóról készült kémfotókon legeltethetjük szemünket. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
A maga 1400-as darabszámú eladásával minden idők legnépszerűbb versenyautójának számító 911 GT3 Cup jövőre megújul, hogy újult erővel vehesse fel a küzdelmet világszerte a pódiumok legfényesebb helyéért. Add a comment
- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

Már a legutóbbi, BMW-s visszahívásról szóló hírünkben is meglepődésünknek adtunk hangot a márkától mostanában szokatlan akció kapcsán, most azonban újabb visszahívási kampányról vagyunk kötelesek beszámolni. Míg utóbb a fékrásegítővel akadtak gondok, ami miatt 350.000 BMW-t kellett kényszerűen szervizelni, jelenleg súlyosabb problémával szembesülhetünk. Add a comment

