
Jól időzített a Škoda, ugyanis az ősz végének közeledtével piacra dobták legújabb összkerékhajtású rendszerüket, mely immár a DSG névre hallgató hatfokozatú, duplakuplungos automataváltóval dolgozik együtt.
A szóban forgó fejlesztés a Superb és az Octavia modellekre terjed ki; előbbi rendelhető szedán és kombi karosszériával is, míg az egy számmal kisebb cseh csakis kombi felépítménnyel kérhető az említett opció kapcsán. A négykerékhajtás szerelmesei bizonyára szintén elégedettek lesznek a 140 lóerős teljesítmény leadására képes kétliteres common rail dízelmotorral is (320 Nm), mely immár megfelel az Euro5-ös károsanyag-kibocsátási normáknak.

A csehek összkerékhajtású rendszere egyébként úgy működik, hogy a számítógép normál útviszonyok mellett az erő 96 %-át küldi az első kerekekhez, míg a körülmények változásával a teljesítmény akár 90 %-a is mehet a hátsó tengelyhez. Ennek lényege, hogy ha nehezebb helyzetbe kerülne a sofőr a terepen, akkor a sokat látott Haldex-féle erőelosztás a legnagyobb vonóerővel felruházható kerekeket készteti mozgásra.
A bemutatott összkerékhajtás-automataváltó-dízelmotor kombinációt az Octavia kombiban már 7.893.000 forinttól megvásárolhatjuk, azonban a Superb szedán sem kóstál sokkal többet: érte legkevesebb 8.159.250 forintot kell a kereskedésben hagyni. Akit pedig a Škoda zászlóshajójának kombi változata fogott meg, egy 8.424.250 forintos alapárral számoljon.

