
Talán senkinek sem kell mondani, a Mazda MX-5 sorozata a világ egyik nagy sikersztorija, amit a számtalan eladott példányon túl az is bizonyít, hogy 21 éves kora ellenére az idő vasfoga még mindig nem kezdte ki a koncepciót. Külön érdekesség ebben, hogy úgy maradt a felszínen az MX-5, hogy mindig csak a legszükségesebb változtatásokat eszközölték rajta, semmilyen felesleges lépéssel nem bonyolították a dolgot. A jelenleg is futó generáció már volt kezeink között, nem meglepő módon mi is rendkívül elégedettek voltunk vele, a japánok pedig közben már az újabb reinkarnáción dolgoznak szorgalmasan.
Kicsi, könnyű, élvezetesA Mazda 2003-ban mutatta be Ibuki névre keresztelt tanulmányautóját, amely már akkoriban is próbált némi hatással lenni az MX-5-re, azonban most, az új generáció készítésénél is visszanyúltak az „öreg” koncepcióautóhoz és a gyári források szerint a készülőfélben lévő modellben számos megoldást felhasználnak az Ibukiból átörökítve.

A lemezek alatt várhatóak a leglényegesebb változtatások. Egyrészt az RX-8-ban alkalmazott különleges vázszerkezetet adoptálják, másrészt a Wankel-motoros kupé filozófiáját is átültetik majd a kis tetőnélküli modellbe, azaz a négyhengeres benzinmotor az első tengely mögé, a lehető legalacsonyabb pontra kerül. Ráadásul az üzemanyagtank és a kipufogórendszer nagyja a hátsó tengely elé költözik, így a tömeg jó része a két tengely között foglal majd helyet, ami a súlyelosztáson nagyon sokat segít, rendkívüli kezekhetőséget sejtetve. Az említett váz segítségével a mérnökök el tudták érni, hogy az MX-5 nyitott autó mivolta ellenére olyan merevséggel büszkélkedhet majd, mint egy kupé.
Tipikus MX-5 belső - utánozhatatlanHogy a tervezés javában folyik, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Mazda a japán és amerikai hivatalokban már benyújtotta szabadalmi igényeit az Ibukival kapcsolatban az elmúlt hónapokban. „Az Ibuki nem egyszeri koncepcióautó volt annak idején. Tartalmazza a leglényegesebb irányvonalakat a következő generációs roadsterrel kapcsolatosan” – mesélte egy mérnök. Habár az Ibuki formavilága sem tűnik idejemúltnak még 2003-as megjelenésének ellenére sem, a Mazdánál inkább az augusztusban debütált Shinari koncepcióból merítenek ihletet a formatervezők, minek köszönhetően az MX-5 tökéletesen illik majd a márka jelen és jövőbeli arculatába.
A meghajtásról természetesen az eddigiekhez hasonlóan négyhengeres benzinesek gondoskodnak majd, ám már itt is az új, SKYACTIVE motorokról beszélünk. Egyes források szerint az alapmotor az 1,5-ös sornégyes lesz, amely a gyártó tömegcsökkentési filozófiájával – az új modellt az 1000 kg-os álomhatár alá szeretnék fogyasztani – egyesülve kis lökettérfogata ellenére is lendületesen mozgathatja majd az autót.

„Az MX-5 mindig is könnyű sportautó hírében állt. Az utóbbi évtized során azonban az autó nagyobb és nehezebb lett, ám itt az ideje megfordítani a folyamatot és visszatérni az alapokhoz” – taglalta a tömegcsökkentés fontosságát Takao Kijima, aki a kis roadster második és harmadik generációjának tervezésekor is kulcsszerepet töltött be.
Az MX-5 következő generációjának premierje a következő évi Tokiói Autószalonon esedékes.
