Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Wankel-motor nélkül nem telik el hónap: hol jön a világmegváltás, hol elmarad, de legalább annyi biztos, hogy a forgótárcsás erőforrás feltámasztásán gőzerővel dolgoznak a mérnökök.

A bonyolultabb négyajtós RX-8 után – melynek gyártása éppen a károsanyag-kibocsátási normákkal lépést tartani képtelen Wankel-motor miatt fejeződött be – ezúttal egyszerűbb, hagyományos kupéban éled újra a történelem. Az RX-9 néven érkező modell elődje ugyanis a három generációt megélt RX-7, melynek végleg 2002-ben állt le a gyártása, amit 2 évre rá követett a 8-as.

Ha hinni lehet a híreknek a két éves Wankel-mentesség megmarad, ugyanis körülbelül ennyi kell majd az újdonság első bemutatójára várni. Hogy mire számíthatunk? Könnyű építésre (körülbelül 1250 kilogramm) alacsony súlyponttal, és 300 lóerő körüli teljesítménnyel. A hangzatos adatokat a 16X névre hallgató 1,6 literesre hizlalt, közvetlen befecskendezéses és kompresszorral feltöltött forgótárcsás erőforrásnak köszönhetjük.

További információkkal a bemutatáshoz közeledve jelentkezünk.

Végre igazi utódot kap a 2002-ben elbúcsúzott Mazda RX-7

Fantomkép: Autocar