Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Mercedes már javában dolgozik a 2013-ban a kereskedésekbe kerülő, új S-osztályos modellén. Az új csúcs-limuzintól sokkal többet várhatunk, mint egy egyszerű ráncfelvarrást, tudtuk meg Jürgen Hirsch-től, a cég koncepcióautókért felelős vezetőjétől. Hirsch Úr elmondása szerint az autó belső kialakítását illetően radikális változásokra számíthatunk, s a mérnökök szinte teljes mértékben szakítanak az eddigi építési elvekkel.

Az F800 koncepció irányadóTermészetes módon részletekkel alig kecsegtettek, de annyit sikerült megtudnunk, hogy a márciusi Genfi Autószalonon bemutatott F800 Style koncepció számos megoldása visszaköszön majd a sorozatgyártású modelleken. Az utaskabinok letisztultsága azonnal szembetűnő lesz. A kezelőszervek száma erősen lecsökken és helyüket kompaktabb és egyszerűen kezelhető megoldások veszik át, melyek lelke egy, az iPod-éhoz hasonló érintőképernyő lesz. A vonalvezetést illetően a hajózás világából merítenek ihletet a tervezők, s így az anyaghasználat tekintetében a fa és az alumínium domináns szerepet kap.

A fa és az aluminium térnyerése szemmel látható

Az autó lelke az érintőképernyő leszNem csak a megjelenésben, de a technikai megoldásokat illetően is változásokra számíthatunk, hiszen a legújabb fejlesztések immáron szériaéretté válnak. A visszapillantó tükrök helyét kamerák vehetik át, s ezek az eszközök például néhány BMW-hez hasonlóan - a kikanyarodási manővereket megkönnyítendő - a lökhárítókban is elhelyezésre kerülnek. Nem meglepő, hogy a képi jeleket a korábban ismertetett trendeknek megfelelően vezérlési célokra is alkalmazzák. Az alacsony sebességnél működő adaptív sebességtartó automatika bizonyos szituációkban akár 100%-ban is átveheti a vezető szerepét. Az új Magic Ride Control elnevezésű rendszer szintén az új S osztályos Mercedesben debütál, s segítségével a rugózási kényelem lényegesen növekedhet – már amennyiben ez még lehetséges. A limuzinok királya tehát még egy fokkal feljebb lép úgy a kényelem, mind a megjelenés, vagy éppen a technika területén. Izgatottan várjuk a folytatást...