A britek feltalálták volna a spanyolviaszt, avagy a csicsergő madarakat és a zöldellő erdőket megóvó sportgépet? Nem, nem erről van szó, ám mindenképp érdekes adat, hogy a McLaren 600 lóerős szupersportautója teljesítményre vonatkoztatott fajlagos emisszióban kenterbe veri a jelenleg kapható hibrid mezőny tagjait. Nézzük csak a McLaren receptjét! Az autó mérete nagyjából adott volt, ebbe csomagolták be a 3,8 literes V8-as erőforrást, melyet a biztonság kedvéért két turbófeltöltő is segít a lélegzésben.

Majdhogynem ennyi tökéletesen elegendő ahhoz, hogy a kibocsátott széndioxid mennyiségét a lóerőkkel elosztva sokkal-sokkal kedvezőbb érték álljon elő, mint bármely hibrid hajtással bíró négykerekű esetében.

Ezzel a McLaren ilyen szempontból korunk egyik leghatékonyabb autója lehet. Hogy ez csupán marketingfogás-e? Félig-meddig mindenképpen, hiszen jól látható, hogy ez nem más, mint játék a számokkal, ám ennek ellenére van mögöttes jelentősége is.

A marketinges töltet mellett kicsit mélyebbre ásva értékes beltartalommal találjuk szembe magunkat.  A bődületes teljesítményért felelős közvetlen benzinbefecskendezés és a turbótöltők alkalmazása kifejezetten modern technológiát jelent, ami egyrészt persze hatalmas mennyiségű benzin-levegő keverék elégetését vonja maga után, másfelől viszont megjegyzendő, hogy mindeközben minimális elégetlen tüzelőanyag és káros melléktermék távozik a kipufogórendszeren keresztül. A csúcstechnológia és a költséges fejlesztés tehát meghozta gyümölcsét, a speciálisan kialakított égőtér, a szívó- és kipufogóoldal szelepvezérlése, a katalizátorok mind-mind hozzájárulnak a magas hatásfokú működéshez.

Emellett sokan gondolhatják felesleges konstrukciónak, egyszerű pénzkidobásnak a szuperautók tervezését, azonban ez egy sokkal árnyaltabb kérdés. A régebbi időkben a technológia a versenysportból kiindulva – elég csupán a tárcsafékszerkezet Forma-1-es megjelenésére emlékezni – csordogáltak lefele a gyártók érrendszerein az idő múltával az egyre kisebb modellekig. Mára ez a stratégia teljesen megváltozott, a versenysportból mostanság már nem igazán érkeznek fejlesztések a közúti autókba, ellenben helyüket a szupersport kategória töltheti be, azaz a méregdrága sportautókba fejlesztett rendszerek – amennyiben kis szériában beválnak – szépen lassan átszivároghatnak a hétköznapi modellekbe is.

Ily módon ebben a kategóriában is érdemes tőkét áldozni az újabb és újabb ötletek megvalósítására, hiszen még bőven van hova fejlődni a minél tisztább égést produkáló erőforrások területén.

Ezen túl ezek az autók, ahogy a McLaren MP4-C12 is, minimális darabszámban kelnek el hétköznapi szolgaként robotoló társaik sokszázezres vagy milliós nagyságrendű eladásaihoz képest, ráadásul a futásteljesítményük jóval mérsékeltebb, így annak ellenére, hogy egy takarékos középkategóriáshoz képest hatalmas mennyiségű tüzelőanyagot guríthatanak le kiakasztott torkukon, szinte alig járulnak hozzá az üvegházhatásért felelős gázok termelésében.