- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

Hiába volt/van gazdasági válság, hiába látszik még épp csak a fény az alagút végén, a Volkswagennél mégis nagyot mertek gondolni. Egyrészt a számokról, másrészt a piaci helyzetről: a világ legnagyobb autóipari óriása címet szeretnék magukénak tudni. Bár nagyratörő tervnek tűnik ez első hallásra, egyáltalán nem tűztek ki elérhetetlen célt Wolfsburgban. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Közel egy hónap múlva, 2011. január elsején a Fiat két vállalatként folytatja tevékenységét, elkülönítve a traktor-, és teherautó-, valamint az autógyártással foglalkozó részlegeit. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
Bár most még egyedüli példány a GT4-es átirat, úgy tűnik, jövőre nagyobb szériában is az Aston Martin, vagy éppen a Ginetta ellenfele lehet az Audi TT. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Sok havi pletyka után a Porsche végül megerősítette, hogy valóban lefelé bővít a SUV-szegmensben is: néhány éven belül érkezik a Cayenne kisöccse, a Cajun. Add a comment
- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

A száguldó cirkuszban részt venni semmiképp sem nevezhető hétköznapi rutinnak, inkább nemes megmérettetésnek. Nyilván így vélték ezt a Porschénál is, hiszen a nemrég felröppent hírek szerint igenis hajlandósága volt a német sportmárkának a F1 berkeibe férkőzni. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János
.jpg)
A tavalyi évhez hasonlóan (amikor is sokak meglepetésére a Volkswagen Polo diadalmaskodott) idén is érdekes lett az Év Autója választás végkimenetele. A 23 európai országot képviselő 59 újságíró az általunk már megírt (és a mai nappal bezáruló szavazásunkban is szereplő) hét döntősből állíthatta fel egy speciális rendszer alapján sorrendjét, a pontokat összegezve pedig megszületett az abszolút győztes. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Öt-öt forinttal nő mind a benzin, mind pedig a gázolaj literenkénti ára a hazai töltőállomásokon szerdától, így a benzin országos átlagos ára 346 forint, a gázolajé 335 forint lesz - idén még nem volt ennyire drága egyik üzemanyagféle sem. Add a comment
- Részletek
- Írta: Sütő Zsolt

Már korábban is volt alkalmunk egetverően magas gyorshajtási bírságokról hírt adni, de a mostani eset mégis kirívó olyan tekintetben, hogy a vétkesek ezúttal kénytelenek voltak az autóiktól is megválni. Add a comment
- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

Sokak számára a Calibra nem jelent mást, mint lepusztult, a végletekig felspoilerezett „hülyegyerek autót”. Nem is tévednek nagyon, az egykor igazán különleges kupé megmaradt példányainak jó része mára avatatlan kezekbe került, akik meg sem érdemlik, hogy egy darabka történelmet birtokoljanak. Add a comment
- Részletek
- Írta: Sütő Zsolt
A Chevrolet Volt a világ legszimpatikusabb plug-in hibridje. A General Motors munkatársai nem kiáltották ki az autót világmegváltónak, ellenben azt hangsúlyozták, hogy büszkeségük minden tekintetben teljes értékű jármű, s használata nem igényel semmilyen kompromisszumot a vásárlók részéről. Számítások szerint az átlagemberek napi 300 forint értékű hálózati áram felhasználásával képesek lesznek kielégíteni helyváltoztatási szükségleteiket. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Nem is olyan rég egy kövérebb terjedelmű írásban megörökítettük a Nürburgring-Nordschleife jelentőségét, most azonban rossz hírt kell közölnünk a szabad napokon bárki által használható versenypályával kapcsolatban: a használati díja drágulni fog. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Valószínűleg sokan nem hallottak a brit Ginettáról, pedig kisebb-nagyobb megszakításokkal már fél évszázada koptatják a sportos autók iskolapadját. Az 1958-ban induló cég a 70’-es éveket kihagyva gyakorlatilag végig készítette kevésbé ismert modelljeit, ám most újra az élvonalba kívánkoznak. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Valószínűleg sokan nem hallottak a brit Ginettáról, pedig kisebb-nagyobb megszakításokkal már fél évszázada koptatják a sportos autók iskolapadját. Az 1958-ban induló cég a 70’-es éveket kihagyva gyakorlatilag végig készítette kevésbé ismert modelljeit, ám most újra az élvonalba kívánkoznak. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Valószínűleg sokan nem hallottak a brit Ginettáról, pedig kisebb-nagyobb megszakításokkal már fél évszázada koptatják a sportos autók iskolapadját. Az 1958-ban induló cég a 70’-es éveket kihagyva gyakorlatilag végig készítette kevésbé ismert modelljeit, ám most újra az élvonalba kívánkoznak. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
Alig telt el egy év azóta, hogy az Aston Martin bemutatta a Vantage GT4 versenyautót, de a brit gyártó már el is készült a 2011-es szezonra továbbfejlesztett verzióval, amelyhez az inspirációt az utcai V12-es modellből merítették a mérnökök. Add a comment



