
Számtalan autórajongónak okozott keserű perceket, mikor pár hónapja a válságra hivatkozva a Dodge-nál úgy döntöttek, kihúzzák a "Vipera" méregfogát, és nem gyártják többé a kamaszok falán is oly népszerű modellt. Az új Viper érkezésére ráadásul nem is kell nagyon sokat várnunk, hiszen a hírek szerint már 2013-ban legördülhet a gyártósorról, a Chrysler legalábbis így számol.
Egyébként nem csupán pletykával állunk szemben, a Viper visszatérését a gyártó feje, Ralph Gilles maga jelentette be, miszerint a konszerntől zöld utat kapott a modell és már a fejlesztést is beidőzítették.

Az ő elmondása szerint alapjaiban újragondolt Viperre kell számítanunk, amely könnyen lehet, hogy emiatt kissé más karakter lesz, mint az eddig megszokott, bocsánatot nem ismerő darab. Az alapokat az olasz rokonok egyike adja (a Ferrari vagy az Alfa Romeo platformját használják majd), bár a legvalószínűbb talán az utóbbi, annak is 8C Competizione modellje.
Ezen kívül Gilles a külcsínről is ejtett pár szót: „a kerekek és az utascella viszonya, ami igazán különleges. A kabint amennyire lehet, hátratoljuk, a motorháztető pedig rettentően hosszú lesz. Manapság már szinte nem is kapni ilyen arányokkal rendelkező autót.” Ez mindenképp kellemes hír, hiszen a Viper eddig is a klasszikus, végletekig hátratolt utascellás kompozícióval érte el az igazán a rá oly jellemző macsós hatást, ami egyértelműen üde színfolt a sportgépek mezőnyében.

A motorháztető alatt azonban nem kell arra számítanunk, hogy a Fiattal való rokonság okán olasz erőforrás kerül. Persze cseppet sem akarom lebecsülni ezzel a Ferrari trombitásait, de egy szépen szóló talján motor nem való a tajtékzó vadállattá avanzsált Viperbe. A régi modellben is V10-es kontrukció dolgozott, ez a felállás persze marad is, ám a megalomániás amerikaiak még feljebb tornászták a lökettérfogatot. Már az eddig használt nyolcliteres erőforrást is sokan túl öblösnek találták, az ő kedélyeiket a friss modell 8,4 literes V10-ese borzolja majd 600 zabolázatlan ló erejével.
A részletek kidolgozása során érdekes módon alaposan besegít a Fiat: „az olaszoknak nagyon jó érzékük van az autók beállításához. Azt szeretném, hogy az autó megbocsátóbb legyen vezetés közben és sokkal több ember számára váljon elérhetővé. Soha nem használtunk menetstabilizátort nagy teljesítményű autónkon, de ez most megváltozik” – tette hozzá Gilles.

Hogy mi sül ki az amerikaiak tepsijében, majd meglátjuk, mindenesetre érdekes momentum lesz a hamburgert finom olasz fűszerekkel meghinteni, de alapos odafigyeléssel tényleg megfelelő konstrukciót építhetnek a Dodgnél, ráadásul ígéretes, hogy közben próbálják megfékezni az autó gyilkos hajlamait.
