Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Hiába volt/van gazdasági válság, hiába látszik még épp csak a fény az alagút végén, a Volkswagennél mégis nagyot mertek gondolni. Egyrészt a számokról, másrészt a piaci helyzetről: a világ legnagyobb autóipari óriása címet szeretnék magukénak tudni. Bár nagyratörő tervnek tűnik ez első hallásra, egyáltalán nem tűztek ki elérhetetlen célt Wolfsburgban.

A VW ugyanis már így is viszonylag nagy konszernnek titulálható, ráadásul további bekebelezések vannak kilátásban, példának okáért a legfrissebb pletyka szerint a Ferrarit is megvásárolnák. Így a hétköznapinak tekinthető márkák mellett a Porsche, a Bentley, a Lamborghini, a Bugatti és a Ferrari személyében már öt egzotikus „faj” is a VW égisze alatt tevékenykedne.

Eddig a 2009-es év volt a legkeményebb a VW-nél, ekkor ugyanis 6,29 millió legyártott autót tudtak eladni; az egyedüli autógyártóváv válva, akik képesek növekedni az ínségesebb időkben is. A németek idén is szeretnék ismét megdönteni az eddigi legmagasabb eladási számot. 2010-ben, ha minden jól megy, átléphetik a 7 milliós küszöböt, 2018-ra pedig már évi 10 millió négykerekű értékesítését vizionálják.

Még Martin Winterkorn, a konszern mindenható ura is elismerte, hogy „a legfontosabb piacokon a VW aránytalanul többet profitált, mint az várható lett volna”. Hozzátette: „az újabb rekord hatalmas lépés lenne a 2018-ig tervezett stratégiánk megvalósulásához”.

Jelenleg még a Toyota a „világ ura” a maga 7,81 millió eladott autójával, azonban ha a Volkswagen menetelése továbbra is ilyen ütemben folytatódik, akkor bizony vakargathatják a fejüket a japánok, ugyanis veszélyben a pozíciójuk: ezúttal spanyol, angol, francia és olasz szövetségesekkel támadnak a németek.