Vége a kémfotók és leplek korszakának: az Audi végre bemutatta az A6-os új generációját, melynek minden képessége adott, hogy megszorongassa tradicionális ellenfeleit, a Mercedes E-osztályt és a BMW 5-ös sorozatát – többek között a hibrid hajtás is.
Déja vu: még a felniket is láttuk már - galériaAz ingolstadtiak tovább folytatják a márkaarculat egyelőre simítását, így ha a külsőre pillantunk, az A6 nem is igazán hoz meglepetést. Az A7 Sportback formáinak ismeretében amúgy sem számíthattunk nagy újdonságra, de tény: az új generáció is hűen képviseli a jól öltözött, prémium irányvonalat, miközben azért megőrizte a kellő konzervativizmusát. Ahogy már megszokhattuk, alapos gyarapodást is hoz a váltás: 4,92 méteres hosszával, 1,87 méteres szélességével a luxuskategória korábbi képviselőit idézi a modell, melynek magassága mindössze 1460 milliméter. A belső tér helykínálatára tehát valószínűleg nem lesz panasz, mint ahogy a minőségére sem – ez már a gyári fényképekről is azonnal szembetűnik. A csomagtartó 530 liternyi tartalmat képes magába fogadni.
A súlycsökkentés érdekében a karosszéria 20 százaléka alumíniumból áll; a könnyű anyagot megtaláljuk többek között a motorháztetőn, a farrészen és az ajtókon is. Az elöl öt lengőkaros, hátul pedig kettős keresztlengőkaros futómű is nagyrészt ebből áll, de újdonság az elektromechanikus kormánymű is. Felár ellenében elérhető lesz légrugózás, és változó áttételű kormánymű is a modellhez.
Öt erőforrással már a forgalmazás kezdeténMár a forgalmazás kezdetén öt különböző motor közül választhatnak a leendő vásárlók, melyek fogyasztása átlagosan 19 százalékkal csökkent a korábbi modellekhez képest. Azért nagy meglepetésre ne számítsunk: a benzines vonalat például a már ismert 2,8 literes, szívó V6-os (204 lóerő és 280 Nm), valamint a háromliteres, kompresszoros V6-os (300 lóerő és 440 Nm) alkotja. Előbbivel álló helyzetből 100 km/h-s sebességre 7,7 másodperc alatt gyorsul az A6, miközben végsebessége 240 km/h – átlagfogyasztása pedig a gyári adatok szerint 7,4 liter/100 kilométerre esik. A nagyobb teljesítménytartalékot biztosító TFSI verzió mindössze 5,5 másodperc alatt letudja a 0-100-as sprintet, és elektronikusan szabályozott 250 km/h-s végsebessége mellett 8,2 literes átlagfogyasztásával is dicsekedhet.
A dízelek takarékosabbak, de a hibrid a nagy durranásA háromtagú dízelkínálatban már találunk négyhengeres erőforrást is, amely ráadásul megújult: a kétliteres TDI 177 lóerőt és 380 Nm nyomatékot teljesít, amely (kézi váltó esetén) 8,7 másodperces 0-100-as sprintet és 228 km/h-s végsebességet tesz lehetővé, 4,9 literes átlagfogyasztás mellett. Ehhez társul a 3.0 TDI két verziója: a gyengébbik 204 lóerővel és 400 Nm-rel vértezi fel az A6-ot, amely így 7,2 másodperc alatt gyorsulhat 100 km/h-ra, akár 240 km/h-val is száguldhat, miközben visszafogott tempónál az átlagfogyasztása csupán 5,2 liter körül alakul. Az erősebbik verzió 245 lóerőt és 500 Nm-t szorít ki magából, lehetővé téve a 6,1 szekundumos 0-100-as sprintet – igaz 8 deciliterrel többet is kortyol gyengébb kiadásánál.
A hajtásláncok választéka a hagyományos ötszöget veszi fel: motortól függően lesz első-, és összkerékhajtású verzió, kézi és folyamatosan változó áttételmű multitronic váltó, de természetesen a duplakuplungos S-tronic váltó sem maradhat ki a kínálatból.
Röviddel a piaci bevezetést követően már érkezik is a hibrid variáns, amely a Q5 hasonló kiadását követi a sorban: a párhuzamos hibrid kialakításnál a 211 lóerős, kétliteres turbómotort 45 lóerőt és 211 Nm nyomatékot teljesítő elektromotor támogat majd, melyek összjátéka nyolcfokozatú bolygóműves automatán keresztül jut el a kerekekhez.
A lítium ionos akkumulátorok lehetővé teszik, hogy az A6 maximum 62 km/h-s tempóval 3 kilométert önállóan elektromos üzemmódban tegyen meg. Ha pedig kell, a hajtáslánc a dinamizmus terén is jól teljesít: 7,3 másodperc alatt gyorsítja fel a testes szedánt álló helyzetből 100 km/h-ra, és amellett, hogy 238 km/h-s végsebesség elérését teszi lehetővé, csupán 6,2 liter benzint vesz magához 100 kilométeren.
A szalonokban a jövő év első felében már találkozhatunk az újdonsággal, melyet rövidesen követ majd a kombi és az izmosabb S6-os variáns is – az RS6 megjelenésére viszont még sokat kell várnunk.





