Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A németországi autógyártó-óriás egyik termékfejlesztésért felelős illetékese a napokban bejelentette, hogy a konszern mérnökei a braunschweigi (Németország) Fraunhofer Institute (IST) kutatóival együttműködve olyan különleges szélvédőket fejlesztenek, illetve tesztelnek, amelyek nagymértékben képesek ellenállni a párának – gyakorlatilag -18 Celsius fokig „párabiztosak” -, és nem is jegesednek.

A télen, zord körülmények között (is) gyakran, illetve sokat vezetők bizonyára kimondottan nagyra értékelnék/értékelik majd a modern technikát, hiszen a az autóvezetők számára a leghidegebb évszakban szinte a legtöbb bosszúságot jelenti az ablakok állandó párásodása, illetve a jegesedési hajlama. A jég-és páramentes szélvédő hallatán egyébként nem kell semmi világmegváltó űrtechnikára gondolni: a mérnökök kitalálták, hogy ha a szélvédőt bevonják egy vékony Indium-Tin-Oxid filmmel, akkor a különleges anyag szinte teljesen meggátolja a szélvédő külső részének lehűlését az üvegtől néhány milliméterre, ezzel pedig máris meg lehet előzni a párásodást, illetve a jegesedést. A németek „Low-E coating” névre keresztelték el az új megoldást.

A szériagyártással egyébként még várnunk kell, ugyanis a fejlesztőknek meg kell még küzdeniük néhány apróbb problémával (például kiderült, hogy ez az Indium-Tin-Oxid bevonat megzavarja a rádióhullámokat, illetve korlátozza az autóban a térerőt), de németek szerint 1-2 éven belül szériaérett lesz a technika, amely a Volkswagen-konszern összes modelljéhez elérhetővé válik majd.