Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az orosz kormány a katonai és nehézgépjárművek gyártására szakosodott ZiL-lel (Zavod imeni Likhachova) karöltve kilátásba helyezte, hogy elfogadja az új állami limuzinra vonatkozó terveket. Slava Saakyan - aki a róla elnevezett tervező stúdió feje – vetette papírra Dmitrij Medvegyev legújabb páncélozott szállítójárművének koncepcióját. A forma nem igényel hosszas elemzést, de kénytelen vagyok kifejezni abéli aggodalmamat, hogy a művészt arra kényszerítették, hogy kizárólag vonalzóval dolgozzon. A hivatalos közleményben természetesen nem ez áll. Az oroszok szerint egy olyan limuzinra volt szükségük, mely ugyan képes az ország és vezetőinek nagyságát kisugározni, ám mégis kerüli a hivalkodást. A biztonság, a kényelem és a modernitás természetesen szintén a fő irányelvek között szerepeltek.

A Vörös téren azért minden jól mutat

Nem mondhatjuk, hogy finom kezek rajzolták - galériaMivel korábban Vladimir Putyin hazánkban is megrendelhető limuzinja és a Jaguar kapcsán már többször is foglalkoztunk páncélozott járművekkel, rendzseres Olvasóink szinte szakértői a témának, de a ZiL azért még tartogat számunkra meglepetéseket. Hátsó ablakot például egyáltalán nem találunk az autón, ami a hatékonyabb lövedék elleni védelmet szolgálja, s a kilátásról inkább digitális eszközökkel gondoskodnak a tervezők. A motorháztető alatt természetesen nem a súlycsökkentés elve érvényesül, s lesz tér bőven, hogy egy hatalmas V8-asnak, vagy e feletti hengerszámmal rendelkező erőműnek helyet szorítsanak.

Vladimir Kozhin, az elnöki hivatal bizalmasa elmondta, hogy a végső megrendelésről Medvegyev Úr jogosult dönteni, de bíztató, hogy a gyártásról már számos vállalkozással és beszállítóval folytatnak tárgyalásokat.

Állítólag nem hivalkodó és kerüli a feltűnést