- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám
Újabb hét, újabb konnektoros hibrid az Autó Pult szerkesztőségi garázsában, sőt, tulajdonképpen a második, zsinórban pedig az ötödik. A trend egyértelmű. Ezúttal a Citroën mutatja meg, mit is tud a közepes méretű kétszívű crossoverek világában – a C5 Aircross szimpatikus és családias karakterével, illetve ezúttal a zöld rendszám és a plug-in hibrid hajtás hozzáadott értékével próbálja meg bizonyítani, miért is érdemes mellette voksolni.
Add a comment- Részletek
- Írta: Biczó László
Képzeljék el, hogy egy lehúzott tetős Ferrari drifteli körbe a Hősök terét, a kormánynál Károly herceg, az utasülésen Greta Thunberg ül. Nagyjából ekkora figyelmet kapott az LEVC TX, vagyis a londoni taxi legújabb, hatótávnövelős benzinessel megtámogatott és már hazánkban is kapható elektromos változata, amikor teszten járt nálunk.
Add a comment- Részletek
- Írta: Szabó Péter
Ebben a tesztben most szinte minden a kettes szám körül forog. Főszereplőnk két autó, amely modellfázisának második részéhez ért a ráncfelvarrással. Lemezeik alatt kétféle hajtáslánc dolgozik, amelyek mindkét tengelyüket hajtják. Még a belső égésű motorjaik is kétfélék: míg a BMW 530e xDrive-ban benzines, addig a Mercedes-Benz E 300 de 4MATIC-ban dízelmotor az egyik főszereplő. Vajon a végén két győztest is avatunk?
Add a comment- Részletek
- Írta: Vajda János
Első ízben másfél éve, még egy boldog világban, a Koronavírusról és annak következményeiről mit sem sejtve, a francia Riviérán tehettük próbára a Kia Ceed família legdivatosabb tagját, a nem csak kissé megemelt és pár műanyagidommal körberagasztott, de a karosszéria-dizájn terén is teljesen újratervezett XCeed-et. A jól kitalált kompakt már az első méterek után meggyőzött minket, köszönhetően tetszetős formatervének, áttervezett, remek futóművének, jól kihasználható utasterének és használható csomagtartójának köszönhetően.
Add a comment- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám
Nem ez az első alkalom, hogy jubileumi Mazda vendégeskedik a szerkesztőség garázsában, ám nem is bánjuk, hogy a japán márka szorgalmasan minden modelljéhez elérhetővé tette a centenáriumot ünneplő Edition 100 csomagot, amely főként különleges belső színeivel állít méltó emléket a 100 éves évfordulónak – ezúttal kombi változatban, nagy szívómotorral és a limitált kiadással fogtuk vallatóra az élete során már kétszer is frissült 6-ost.
Add a comment- Részletek
- Írta: Biczó László
Aligha túlzás, hogy a Kia első negyedéve a Sorentóról szólt. Egy viszonylag kedvelt modellből érkezett meg az új generáció, amelyből a hétüléses kivitel még a nagycsaládos támogatásra is jogosult. Ennek megfelelően hazánkban is élénk érdeklődés kíséri a típust. A kategóriában továbbra is népszerűnek számító dízel mellett kétféle benzin/elektromos hajtáslánccal is elérhető az SUV: a hagyományos mellett konnektoros hibridet is készítettek belőle. Nálunk már mindhárom változat járt.
Add a comment- Részletek
- Írta: Szabó Péter
Az Audi A3 előző generációjában már beérett az abszolút tökéletesség szintjére – lényegi kivetnivalót vagy fogáspontot nem lehetett találni rajta. Most pedig itt a folytatás, amely a digitalizáció autóipari új korszakára nyit ablakot, miközben igyekszik még feljebb srófolni saját színvonalát. Ez csak részben sikerül neki, ugyanakkor létezése tesztautónk konfigurációjában fontos kérdéseket boncolgat.
Add a comment- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám
Napjaink világa a lehető legkevésbé ideális környezet az igazi autórajongók számára – egyre kevesebb az inger, egyre kevesebb az izgalom, és ezzel párhuzamosan a műszaki igényesség és a kidolgozottság iránti vágy is mintha elhalványulna a gyárakban. De ma nem azért jöttünk, hogy könnyeket hullajtsunk a motorháztetőn, ma azért vagyunk itt, hogy végre az egyre nagyobb ritkaságnak számító izgalmakat érezhessük bőrünkön egy vérbeli olasz úriember, a Maserati Levante jóvoltából.
Add a comment- Részletek
- Írta: Biczó László
Turbó nélküli (vagyis szívó) benzinmotor négy hengerrel, a kokszolódási hajlamot kizárva szívócső-befecskendezéssel, enyhe hibrid rendszer nélkül, kézi sebességváltóval, természetesen a részecskeszűrőt még csak hírből sem ismerve – néhány éve senki sem kapta fel a fejét egy hasonló lista láttán, napjainkra viszont hírértéke lett a fenti konstellációnak. Bizonyos vevőkör számára kifejezetten nagy jelentőséggel bír. Tudjuk, hogy egészen más paramétereket vizsgál a cég következő rohangálós autóját kereső flottamenedzser és a gyakran hosszú évekre eladósodó privát vásárló. Mivel a Hyundai i20-re a bevezető mondatban szereplő összes állítás igaz, bizonyosan számos családi kupaktanácsban felmerül majd a neve, vagyis ezzel a motorral elsősorban a magánvásárlók számára lehet érdekes – hogy az excelekből dolgozó vállalati döntéshozók figyelmét felkelti-e, cikkünk szempontjából igazából mellékes is.
Add a comment- Részletek
- Írta: Szabó Péter
Két slágertermék csap most össze hasábjainkon, amelyek annak ellenére, hogy ugyanazon kategória ugyanazon irányzatához tartoznak, valójában nagyon is különböznek egymástól. Az új Hyundai Tucson és a Mazda CX-5 legalább annyira mások, mint színeik, mégsem lesz ebben az összehasonlításban minden fekete-fehér.
Add a comment- Részletek
- Írta: Szabó Péter
Minél valószínűbb, hogy már sosem rendezik meg szokásos, szinte évszázados múltra tekintő formájában, annál többször gondolok vissza a Genfi Autószalonra, és az ottani történetekre. 2011-et írtunk, amikor a Nissan standján a márka akkori hazai PR-esével együtt már saját tapasztalat birtokában örvendezhettünk őszintén egy új technológia kapcsán. Az elektromos hajtás alternatívája telitalálatnak bizonyult bizonyos igényekre, felrázta a piacot és sok tekintetben erős konkurenciát ígért.
Add a comment- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám
Korábban magam is gyakran élcelődtem az európai szemmel megalománnak ható amerikai autótervezési filozófián, ám azóta változott a világ. Hiszen hol tartunk most itt az öreg kontinensen? Bizony egyre méretesebb SUV-kban dugózva konvergálunk a korábban oly sokszor kifigurázott amerikai hozzáálláshoz. Sebaj, ha már, akkor már alapon ezúttal egy különleges és az USA-ban autentikus modellen keresztül harapjunk bele egy igazán szaftos hamburgerbe! - a Ford nagy családi hobbiterepjárója, az Explorer járt nálunk.
Add a comment- Részletek
- Írta: Szabó Péter
A klasszikus kompaktok ma már leginkább a divatcsúcsot jelentő crossoverek árnyékában bújnak meg, holott a legnépszerűbb és leguniverzálisabb szegmens képviselői igenis tudnak új és szerethető, vonzó értékeket felmutatni. Épp ezért fogtunk két, igazán jó kis alsó-középkategóriást és összehasonlító tesztre fogtuk őket – mind a Mazda3, mind a Ford Focus bizonyította, hogy igenis bőven van még potenciál bennük.
Add a comment- Részletek
- Írta: Szabó Péter
Két kezünkön már nem is tudjuk megszámolni, hogy hány új S60/V60 variációt vezettünk, hogy teljes képet kapjunk a palettáról, sőt, az újautó-vásárlás csúcsérzése is megvolt: olyan tesztautóba ültünk, amivel korábban még senki nem tett meg hosszú kilométereket. Sok lépés egy irányba, azaz, hogy pontos képet adjunk a Volvo aktuális középkategóriásáról. Vásárlási tanácsadónk második, egyben utolsó része következik.
Add a comment- Részletek
- Írta: Szabó Péter
Nőies formái és ellentmondásos frissítése okán sosem vált slágercikké a Volkswagen kupé-kabriója, pedig az Eos nagyon is ígéretes műszaki megoldásokat szállított. Nem csoda, hogy sokoldalú élménymindenesként a típus a használtpiacon új virágkorát éli – ha pedig hozzátesszük a Volkswagen konszern modern történelmének legjobb élmény-fenntarthatóság arányú hajtásláncát, máris rejtett gyémántot kapunk.
Add a comment









