Akár hiszik, akár nem, a Jaguar már az új évtizedre is felkészültnek tartja magát, így már bátran nyilatkozott 2020-as fejlesztéseiről – köztük pedig az új XF-ről. Utópiájukban kilencsebességes automata és 1,8-as 240 lóerős dízel is szerepel. Add a comment

A Bloodhound csapata nemrég tette közzé, hogy milyen nehézségeket kellett leküzdeniük munkájuk során, amely egy LSR autó (LSR= Land Speed Record, azaz földi sebességrekord) megépítésére irányult. Néhány hónappal ezelőtt még úgy tűnt, hogy a Bloodhound tervezői tulajdonképpen egy repülőgépet kreáltak, hiszen Add a comment

Alig néhány hónappal ezelőtt jelentette be a koreai autógyártó, hogy a jelenlegi Sonata gyártását befejezte, hiszen hamarosan, valószínűleg 2011-ben érkezik az új generáció, mely az i40 névre fog hallgatni. Add a comment

A tC első szériája volt a Toyota fiatalokat megcélzó márkája, a Scion legnagyobb számban értékesített modellje, egészen az autó 2004-es megjelenésétől kezdve. A Toyota Avensis alapokra épülő négykerekűvel az volt a japánok célja, hogy a fiatalabb vásárlói réteget a sokak számára ismeretlen márkához csábítsák. Hat évvel később pedig már itt is van a tC legújabb generációja, amely Add a comment

Valószínűleg már többeknek nem újdonság, hogy a legendás brit Lotus Super Seven koncepcióját felélesztő Caterham modelljeit ismét forgalmazzák Magyarországon. Add a comment

A rüsselsheimi autógyártó a Volkswagen hamarosan érkező mini autójának, az up!-nak szeretne két éven belül egy konkurens modellt piacra dobni, mely vélhetően a City (magyarul: város) nevet kapja majd. Add a comment

Peter Schabert, a Mercedes-Benz brémai részlegének (itt folyik többek között a teljes C-osztály modellsorozat gyártása) igazgatója a tegnapi nap során hivatalos keretek között is bejelentette, hogy a gyártó vezetősége zöld utat adott a C-osztály kupé változatának piacra dobására, mely Add a comment

A Garia Edition Soleil de Minuit a világ legdrágább és a lehető legnagyobb luxust biztosító golfkocsijának ígérkezik. Ez a kijelentés nyomban értelmet nyer, ha meghalljuk, hogy a kis „drágaság” olyan márkákkal áll közelebbi kapcsolatban, mint például az Aston Martin, a Ducati, a Jaguar, a Porsche vagy akár a Volvo. Add a comment

Most hétfőn, egy New York-i sajtótájékoztató keretén belül Jim Campbell, a Chevrolet igazgatója bejelentette, hogy a tengerentúlon még az idei év végén piacra kerülő Chevrolet Volt 2011 közepén, vagy legkésőbb második felében már Európában is elérhető lesz; elsőként pedig Add a comment

A kémfotók alapján már kikövetkeztethettük, de most már hivatalosan is bejelentették: hamarosan érkezik a Ford Fiesta sportváltozata. Add a comment

A Mercedes a legfrissebb hírek alapján három éven belül egy kompakt utcai terepest fog piacra dobni, a hír pedig olyannyira nem „kacsa”, hogy maguk a gyáriak sem tagadják a vélhetően BLK névre hallgató crossover érkezését. Add a comment

Ha már unja a képek böngészését, az információtobzódást vagy épp nem bír tovább várakozni, konfiguráljon magának McLarent virtuálisan! Add a comment

Az Egyesült Államokban a svéd autógyártó legfrissebb modelljének, az S60-asnak kombi változatát (V60) már teljesen leplezetlenül teszteli, egy szemfüles kémfotós pedig mindeközben lekapta az autót, az interneten pedig szerencsére közzé is tette a fotókat. Add a comment

Egyenesen a versenypályáról kerülhet az utcára a Honda következő szuperautója, ugyanis az Autobild legújabb értesülései szerint a HSV-010 jövőre sorozatgyártásba kerül. Add a comment

Hamarosan érkezik a 6-os BMW új generációja, a kémfotók tanulsága szerint is már javában tesztelik a modellt. A hírek szerint azonban a debütálásnál hiába várunk az M verzióra, az ugyanis a később érkező szuperautónak ad helyet a palettán. Add a comment