- Részletek
- Írta: Szabó Péter
Az életben vannak rossz és jó napok. Utóbbihoz az orvosok szerint a 150-es pulzus, vagy a túláradó izgalom nem tartozik hozzá. Nekem mindebben részem volt, mégis életem egyik legjobb napján vagyok túl. Ugyanis az összes Porschét vezettem. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János
A Nissan a márciusi Genfi Autószalonon rántotta le a leplet a Qashqai ráncfelvarrott változatáról, sőt, már egy jó ideje a kereskedésekben is meg lehet tekinteni/vásárolni az autót, a hivatalos hazai bemutatóra azonban egészen mostanig várnunk kellett. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János
A Volvo célja a Genfben bemutatott, és nemsokára hazánkban is forgalomba kerülő 2. generációs S60-nal nem más, minthogy az autó modellpalettájuknak legkelendőbb darabja legyen, megismételve ezzel elődjének sikerét, melyből az elmúlt tíz év során világszerte hozzávetőlegesen egymillió példány talált gazdára. Peter Horbury, a Volvo Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

A Citroën Hungária a tegnapi nap folyamán rögtön három apropóból hívta össze a sajtó apraját-nagyját, melyek közül a hazai piac számára a legnagyobb durranást egyértelműen a minden ízében teljesen új, nálunk hivatalosan március 1-jén induló C3-as menetpróbája jelentette, melyet az Autó Pult tüzetesen megvizsgált; mi több, rögtön két változatban is volt szerencsénk Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
A Kia jó pár évnyi stagnálás után a Cee'd modellcsaláddal, és a hozzájuk adott hét év garanciával, fénysebességgel robbant be a köztudatba. A koreai márka most újabb óriási lépésre szánta el magát: minden modelljére kiterjeszti a hét éves felelősségvállalást. Ezzel pedig akkora előnyre tesz szert ezen a területen, amit a legtöbb gyártó a közeljövőben biztosan nem fog behozni. Hab a tortán, hogy a jeles alkalomból egy újabb, kellemesnek ígérkező modell kerül a kínálatba, a Venga.
A kis egyterűnek a szívek meghódításában könnyű dolga van, ugyanis rögtön egy olyan pozitív tulajdonsággal rendelkezik, amely első látásra feltűnik: Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János
Kipróbáltuk a Renault legfrissebb - és hazánkban talán legfontosabb - modelljét, az alsó középkategória szedánjai közé belépést kínáló, nehezen kiejthető nevű Fluence-t (flüansz). A francia gyártó szándéka szerint a típus az átlagos családok minden igényét hivatott kielégíteni, emellett pedig néhány felsőbb kategóriás Add a comment





