Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Nissan a márciusi Genfi Autószalonon rántotta le a leplet a Qashqai ráncfelvarrott változatáról, sőt, már egy jó ideje a kereskedésekben is meg lehet tekinteni/vásárolni az autót, a hivatalos hazai bemutatóra azonban egészen mostanig várnunk kellett. Sebaj, megmondom őszintén, nem maradtunk le sok mindenről, az autó ugyanis nagyjából olyan, amilyen volt; de ez vélhetően senkit sem lep meg, ugyanis már első blikkre is egyértelműen látszik, hogy túl mélyreható változtatásokat azért nem alkalmaztak a japánok a szinte kötelező modellközi frissítés során.

Először a moziban ismerhettük meg az új Qashqai-tEz viszont az érdekes öszvér esetében egyáltalán nem számít negatív megjegyzésnek, a crossover kategória megteremtőjét, a 2007 elején piacra került, barátságos macipofájú autót ugyanis kimondottan szerettük. És nem csak mi újságírók kedveltük, hanem a vásárlók is, amit jól mutat a modell magas várakozásokon is túlmutató eladási sikere is. Hazánkban szintén szép számmal fogyott a gólyalábakra állított Nissanból – amit az utcakép is jól mutat -: itthon több mint 3000 darab került értékesítésre az elmúlt alig három év alatt. A konkurencia nyomására (gondoljunk csak a Peugeot 3008-ra, a Skoda Yetire, vagy akár a hamarosan érkező Mitsubishi ASX-re) viszont a Nissan vezetősége úgy döntött, hogy a vásárlási kedv megmaradása ellenére kissé felvarrja a Qashqai ráncait.

Nézzük csak meg részletesen, hogy milyen módosítások történtek. A cél a komolyabb és tetszetősebb megjelenés, a komfortosabb viselkedés, illetve a jobb minőség volt, de a fejlesztés során természetesen a károsanyag-kibocsátás csökkentése is a mérnökök szeme előtt lebegett; utóbbi egyébként változattól függően 4-17 g/km-rel mérséklődött, annak ellenére, hogy a motorkínálat teljes egészében megegyezik a frissítés előtti modellével. Nos, a külcsínen végzett módosításokat rögtön észre lehet venni, véleményem szerint pedig az autó egyértelműen előnyére változott és komolyabb lett. Ebben az új első és (LED-technikájú) hátsó fényszórók, hűtőrács, első lökhárító, motorháztető, sárvédő, hátsó légterelő, valamint könnyűfém felnik játszanak szerepet, de három friss fényezés is bekerült a kínálatba.

Belül az új kijelző a leglátványosabb változás - galériaAz utastér változásait már nehezebb észrevenni, itt ránézésre szinte minden maradt a régi; a szemfülesebbeknek viszont feltűnhet a műszerfalon, az órák között elhelyezett új, TFT-típusú, nagy felbontású kombinált kijelző, a krómkeret a műszerek körül, egy USB csatlakozó (egyes felszereltségi szinteknél), a korábbi változatból hiányzó lábtér-világítás, valamint két tároló rekesz, ami eddig nem volt (melyekből az egyik kizárólag az elsőkerekes változatoknál van jelen). A gyáriak szerint egyébként a fűtő/hűtő egység teljesítménye is jobb lett. Fontosabb viszont az anyagok minőségének javulása, ami szerencsére valóban érezhető. Mindennemű rosszindulatot félretéve elmondható, hogy a Qashqai-ra rá is fértek a finomabb műanyagok (illetve kezelőszerv-borítások) az utastérben. Az első fejtámlákat is újratervezték a mérnökök, az ülések viszont sajnos maradtak a régiek. Hogy miért sajnos? Azért, mert a japán crossover „foteljei” valamiért még mindig a legkényelmetlenebbek közé tartoznak (legalábbis az én alkatomhoz), amikben valaha is ültem. Az alacsonyabb termetűek ezt nem veszik észre, viszont 185 centiméteres magasság fölött tényleg kicsik az ülőalkalmatosságok, amelyeknek tömése sem az igazi. Egyébként immár egy új, világos, egészen hangulatos belső színárnyalat is a vásárlók rendelkezésére áll.

Jó néhány olyan átalakítás is történt a Qashqai-on, amely kívülről nem látszik, ám mégis fontos szerepe van abban, hogy jobb autónak érezzük a crossovert: a zajszint csökkentése – ezáltal az utazási komfort emelése - volt az egyik legfontosabb szempont a tervezés során (pedig az elődmodell is igencsak csendes volt ám). Minimális mértékben jobb lett az aerodinamika, új tömítéseket kaptak az ajtók és a szélvédő, sőt, a motorháztetőben is több zajcsillapító anyagot találhatunk. Ezeken kívül - ahogy azt egy modellközi frissítés során illik – a gyáriak tovább csiszoltak a futóművön (a sportos viselkedés helyett a kényelemre helyezték a hangsúlyt), valamint könnyebbre vették a kormányzást is. Az sem mellékes, hogy a szeptembertől gyártott modellek kivétel nélkül teljesítik az Euro5-ös károsanyag-kibocsátási normát, az 1,6-os belépő benzinmotorral szerelt változatok pedig start-stop automatikát is kapnak.

Genf után itthon is láthattuk az érdekes Juke-ot Tehát már mindent tudunk az újdonságról, úgyhogy nézzük is meg gyorsan, hogy a menetpróba során mit tapasztalhattam mindebből. Eddigi pályafutásom során nem kevesebb, mint három Nissan Qashqai-t volt szerencsém letesztelni (a „nagy” kétliteres, 150 lóerős, összkerekes dízelt, az elsőkerekes 1,5 dCi-t, valamint a kétliteres benzinest szintén elsőkerékhajtással), úgyhogy tényleg komoly tapasztalatom volt már Qashqaiozás terén. Egy 1,6-os belépő benzines változatra próbáltam lecsapni – hiszen olyat még nem vezettem, és tényleg kíváncsi voltam, hogy miként muzsikál a jó kis Nissan 1,6-os a méretes karosszériában -, ám ilyen sajnos nem állt rendelkezésünkre, kizárólag a kétliteres motorokkal lehetett próbára fogni a crossovert. Sebaj, feliratkoztam az elsőkerekes, 150 lovas dízelre, és a rendelkezésre álló 40 perc alatt nyakamba vettem Budapest utcáit, hogy próbáljak minél több tapasztalatot gyűjteni a kocsiról. Az alig háromnegyed órányi próbaút eleve nem hangzik túl soknak, ráadásul ketten voltunk beosztva az autóra, és még fotózni is meg kellett állnunk…

Szó, mi szó, a szerény 15 perces próba után túl sok tapasztalatot nem tudtam összeszedni a Nissanról, de az már az első méterek után kiderült, hogy bizony maradt, amilyen volt: egy kellemesen és könnyen vezethető, kulturált, szerethető autó, amely bármelyik konkurensével összevetve megállja a helyét. A futómű továbbra is szinte verhetetlen, egészen dinamikus és komfortos is egyben, a motor-, illetve szélzaj pedig tényleg alacsony. Összességében jó vezetni a Qashqai-t, a „nagy” dízel pedig kitűnően illik bele: már alapjáraton is erős, 1500-as percenkénti fordulatszámtól is szépen húz, egészen 5300-ig (!) forog, és ami a legjobb, hogy végig csendben van. A váltó hosszú utakon jár, ám pontosan és könnyen kapcsolható, a kormányzással szintén minden rendben van (megmondom őszintén, én nem éreztem, hogy „könnyebb” lenne), egyedül a kuplung túl harapós, ám ez valószínűleg csak a bejáratós példány sajátossága volt, mert eddig ezt nem tapasztaltam egyik verzió esetében sem, ezen a ponton pedig tudtommal nem változtattak a gyáriak. Aki részletesebben kíváncsi a Qashqai-ra, a kétliteres benzines változat tesztjéről itt olvashat.

Ötmillió alatt hazavihető az új Qashqai - galériaMielőtt azt hinnék, hogy a frissítés drágulással jár, rosszul gondolják, a városálló Nissan ára ugyanis egy forintot sem változott, ami annyit jelent, hogy a 115 lóerős benzinmotorral hajtott elsőkerekes alapváltozat nem drágább 4,99 milliónál (bár annak ellenére, hogy már itt is számos hasznos felszereltségi tétel szériában jár, érdemes kifizetni a jóval gazdagabban felextrázott, félmilliót kóstáló Acenta szintet) , a hétszemélyes Qashqai+2 pedig a hagyományos modellnél változattól függően 5-600 ezer forinttal kóstál többet. Sőt, az importőr most egy minden változathoz járó, 300 ezer forintos kedvezménnyel kedveskedik a leendő vásárlóknak, akik továbbra is biztosan jól járhatnak a megkomolyodott macipofával.

Még idén érkezik a Juke, állítólag négymilliós indulóáron A friss Qashqai-on kívül egyébként a Genfben leleplezett Juke is tiszteltét tette a hazai bemutatón (részletesebben itt olvashatnak róla). Az érdekes és pimasz városi crossoverről elhangzott néhány szó a sajtótájékoztatón; a lényeg, hogy még az idei év végén megérkeznek Magyarországra az első példányok, amelyeknek indulóára elsőkerékhajtással, az 1,6-os, 117 lóerős benzinmotorral négymillió forint környékére várható, míg a 190 lóerős (1,6-os turbós benzines), összkerekes csúcsváltozatért az előzetes információk szerint nagyjából hétmilliót kell majd a kereskedésekben hagyni. 

Nissan Qashqai (man.)  1.6B 2WD 2.0B 2/4WD 1.5dCi 2WD 2.0dCi 2/4WD
Lökettérfogat (cm3) 1598 1997 1461 1995
Csúcsteljesítmény (le) 115/6000 140/6000 106/4000 150/4000
Csúcsnyomaték (Nm) 156/4400 196/4800 240/2000 320/2000
Gyorsulás (0-100 km/h) 11,8 sec 10,1/10,6 sec 12,2 sec 9,5/9,9 sec
Végsebesség (km/h) 178 195/193 177 194/193
Váltó ötfokozatú hatfokozatú hatfokozatú hatfokozatú
Átlagfogyasztás (l/100 km) 6, 6 7,8/8,2 5,1 6,4/6,8
CO2-kibocsátás (g/km) 155 184/194 135 167/177
Üres tömeg (kg) 1297 1356/1415 1407 1503/1568
Hosszúság (mm) 4330 4330 4330 4330
Szélesség (mm) 1783 1783 1783 1783
Magasság (mm) 1615 1615 1615 1615
Tengelytáv (mm) 2630 2630 2630 2630
Csomagtartó térfogata (l) 410 410 410 410
Fordulókör (m) 10,6 10,6 10,6 10,6