A hazánkban tavaly nyáron bemutatott második generációs Opel Meriva már nem számít eget rengető újdonságnak, hiszen korábban már két ízben is volt alkalmunk részletesen beszámolni Önöknek a típusról. Ám eddig kizárólag a jó ár/érték arányú 1,4 literes turbómotorral, két teljesítményváltozatban tette szerkesztőségünknél tiszteletét az autó, s gázolajos Merivához még nem volt szerencsénk, pedig tudjuk, hogy manapság már a kiskategóriás egyterűek szegmensében is egyre fontosabb szerephez jutnak a dízelmotorok. A Meriva esetében vajon megéri az öngyulladós?
Ami késett, az ezúttal sem maradt el: az Opel csatasorba állított egy dízelmotoros Merivát; ráadásul rögtön a legerősebb kivitellel köthettünk egyhetes közelebbi ismeretséget. Ki nem találják, ezúttal is az ősrégi, Isuzutól származó 1,7 literes blokkról van szó, amely immár nem kevesebb, mint 130 lóerős csúcsteljesítményre képes és 300 Nm-es nyomatékot présel ki magából.
A már sokat megélt és még többet látott 1686 köbcentis egységet mostanság általában szidni „szokás”, hiszen az egység 110 és 125 lóerős verziói nem váltották/váltják be a papíron ígért szép számokat – lassan élednek, turbójuk hajlamos hosszasan késlekedni illetve kicsit kelletlenek. Ám az Opel a legfrissebb, 130
A Meriva utastere rendkívül átgondolt - galérialóerős verzió esetében lehet, hogy rátalált valamire, hiszen a legutóbbi átfésülésen átesett motor már a Corsában is bebizonyította rátermettségét, s a Merivában is meggyőzően viselkedett.
Az 1.7 CDTI járását tekintve még mindig durva kissé és nem is túl halk, de karaktere jóval kellemesebb lett. Alapjáraton nem kimondottan fulladékony, 1200-1300 1/perces fordulatszámtól használható, és a turbó már 1500 környékén érezhetően betölt, hogy aztán 2000-től vígan cibálja a kompakt méretei ellenére nem éppen pehelysúlyú (sofőrrel együtt közel másfél tonnás) Merivát. A menni akarás 4000-es percenkénti fordulatszám felett érezhetően alábbhagy, s 4500-tól már nagyon kínzásnak érzi az űzést.
130 lóerőt és 300 Nm-t tud a régi-új dízelA menetteljesítmények hibátlanok; a százas sprintet még az alig 3000 km-t futott, tehát bejáratós tesztautó is alig több mint 10 szekundum alatt megfutotta, s bár nem próbálhattuk, de a gyártó szerint majdnem eléri a 200 km/órás sebességet a kis doboz. De a lényeg, hogy egészségesen jelen van mind a 130 paripa és a tisztességes 300 Nm, s a „kis” dízelek között a Renault vadonatúj, tényleg fantasztikusan jól sikerült 130 lóerős 1.6 dCi-jén kívül nem is olyan könnyű hirtelen jobbat mondani nála. A Hyundai erősebbik, 136 lóerős 1.7 CRDI-je még finomabb darab, ám ez az egység egyelőre kizárólag a drágább i40 szériához érhető el, s a Meriva-konkurens ix20-hoz egyelőre csak egy diszharmonikus, nem túl jól sikerült 90 lovas 1,4 literes dízel kapható.
És hogy van-e értelme egy 4,3 méternél is rövidebb családi kis egyterűben egy ilyen izmos gázolajos egységnek?
Mindenre elegendő az 1.7 CDTI - galériaDe még mennyire, hogy van! Hiszen épp a magas építésmód miatt egy kisebbik, 90-100 lóerő közötti motor nagyobb tempónál már meg-megküzd a fizika törvényeivel, és ilyenkor az erőfeszítések miatt nem biztos, hogy takarékosabban viselkedik nagyobbik testvérénél, ráadásul tartósságát tekintve sem jó a kínzás.
A csúcsdízel tehát egyáltalán nem tűnik túlzásnak az Opel praktikus modelljéhez, és nem is kérdés, hogy megéri viccesen alacsony, 41 ezer forintos (!) felárát a 110 lovas kivitelhez képest. Egyébként mindkettőhöz ugyan azt a jól kapcsolható, tökéletesen pozícionált és kellemesen hosszan áttételezett hatgangos váltót társították az Opel mérnökei.
A 95 tagú ménest felvonultatni képes 1.3 CDTI papíron ugyan hívogató, hisz’ 430 ezer forinttal olcsóbb a tesztelt kivitelnél, ám ne dőljünk be a csalinak: az 1,25 literes motorhoz egyrészt nem hat, hanem ötsebességes váltó jár, s a kis négyhengeres „fent” hiába lódul meg valamelyest, alul nagyon nyomatékszegény, s orgánuma is inkább egy traktorhoz, mint egy kulturált személyautóhoz illik. A Corsához hangját leszámítva korrekt választás, de a nehezebb Merivához már egyáltalán nem ajánlom nyugodt szívvel.
Belül a Meriva összetéveszthetetlenül OpelAz eddigi tapasztalatok fejében tehát egyértelműen kijelenthetem: aki a Meriva megvásárlásán töri a fejét, az vagy a 140 lóerős 1,4 literes turbós benzinest válassza a modellhez (a nemrég tesztelt 120 lóerős is jó választás, ám előbbi esetében 80 ezer forintért nem csak 20 lóerőt, de plusz egy váltófokozatot is kapunk), vagy a tesztben szereplő dízel mellett tegye le voksát, ha igazán jól akar járni. A kettő között már csak az ízlés és a pénztárca dönt. A menetteljesítmények teljesen megegyeznek, a benzines kulturáltsága, a gázolajos pedig alacsony fordulatszámokon mutatott nyomatékossága miatt szerethető igazán.
A 650 ezer forintos árdifferencia a benzineshez képest soknak hangzik, ám ne feledjük, hogy az átlagosan több mint 1,5 literrel takarékosabb 1.7 CDTI 100 ezer km-en belül visszahozza felárát, ráadásul utána drágábban is adható el – nem kérdés, a sokat autózóknak megéri. Ha már a fogyasztásról van szó: a Merivával az országúti etapok kis odafigyeléssel könnyedén teljesíthetőek 5 literen belül, s a szabályokat betartva a magas homlokfelület ellenére sem kell 6,5 liternél többre számítani autópályán, míg ennél kicsit többel városi forgalomban is megelégszik.
A kategória legdinamikusabb képviselőjeMáskülönben a gázolajos verzió kívül-belül illetve vezethetőségét tekintve is pontosan olyan, mint korábban tesztelt olcsóbb benzines testvérei. Az Opel mérnökei futóművét inkább feszesre, mint kényelemorientáltra hangolták, amire a peres és széles 17 colos sportabroncsok rátettek egy lapáttal, de nincs is ezzel baj; aki puhábbat akar, körbenézhet a konkurensek között, de egyedül a villámos „pöttömbusz” képes olyan biztos viselkedést és komoly kanyartulajdonságokat felmutatni, amelyek még a jóval alacsonyabb kiskategóriás illetve kompakt modellek között is megállják helyüket.
Legyen szó gyors kanyarodásról, terhelésváltásról, vagy szinte bármilyen szituációról, a biztonságosan orrtolós Meriva mindig a helyzet magaslatán áll, s az ESP-nek szinte nem is akad dolga – menetdinamika szempontjából még mindig nincs párja a kategóriában. És szerencsére a komfort terén sem kell szégyenkeznie, egy kisebb kerékgarnitúrával abszolút elviselhető kényelmet nyújt.
Érdekes vonalak, egyedi ajtómegoldásAz utasteret már jól ismerjük – amennyiben visszatérnek korábbi tesztjeinkhez, részletesebben olvashatnak a praktikus FlexRail sínrendszerről, a kényelmes ülésekről, valamint a kiemelkedően jól variálható beltérről. A helykínálat és a komfort elöl minden szempontból tökéletes, hátul pedig kiemelkedően rugalmas és okos a Meriva, egyedül a hátsó lábtér marad el a kategória átlagától, bár így is elégséges. A kétpadlójú csomagtartó sok-sok cókmókot képes elrejteni a számtalan praktikus utastéri tárolóhoz hasonlóan, s rengeteg átgondolt megoldásnak örvendhetnek a bennülők.
A különlegesség-faktort az érdekes, játékos forma mellett az egymással szembenyíló ajtók biztosítják, amelyek megosztják a közönséget, ám kétségtelenül jó húzást jelentettek a tervezők részéről. Érdemes még megemlíteni a hátsó lökhárítóból kihúzható, 170 ezer forintba kerülő FlexFix két kerékpár szállítására alkalmas tartót,
Dupla padló teszi praktikusabbá a csomagteretamely a biciklizés szerelmeseinek kötelező választás – kár, hogy miatta a tolatóradarról le kell mondanunk. A minőséggel és a kivitelezéssel máskülönben nincs probléma, sőt, a kategória elitjébe tartozik a Meriva ebből a szempontból is, ám az anyagok egyértelműen olcsóbb hatást keltenek, mint egy hasonló áron kínált Astra Sports Tourer esetében.
Mi több, objektív szempontok alapján nézve az Astra kombi összességében jobb autó, mint a Meriva (igényesebb, csendesebb, csomagtartója tágasabb, futóműve finomabb), ám ne feledjük, hogy előbbi több mint 40 centivel hosszabb magasépítésű testvérénél, így az autójukat nagyvárosokban többet használó vásárlók vagy hölgyek számára kitűnő választás lehet a jobb térkihasználású és karakteresebb Opel.
Sok a gomb, de okosan vannak csoportosítvaA konkurencia egészen népes – gondoljunk csak a hangulatos Citroen C3 Picassóra, a Hyundai ix20-ra, a KIA Vengára, a Renault Modusra, a Nissan Note-ra, vagy akár a Skoda Roomsterre -, de hasonlóan combos dízelmotort kizárólag az Opel és a KIA kínál, utóbbi 1,6 literrel és 128 lóerővel.
A koreai gyártó kedvezményesen 4,45 millió forinttól kínálja portékáját, míg a három felszereltségi szintben elérhető Meriva listaáron 4,9 millió forinttól indul, de jelenleg rá is van 300 ezer forint kedvezmény (sőt, a metálfényezés is ingyen jár hozzá), így összességében nagyon hasonló alapárakról beszélhetünk, ráadásul magasabb felszereltség esetén is minimális a differencia.
A Kia mellett a kedvezőbb garanciális feltételek illetve a nagyobb hátsó helykínálat és csomagtartó szól, míg az Opel kiforrottabb, átgondoltabb és jobban variálható autó, finomabb futóművel és direktebb vezethetőséggel – számunkra még mindig a kategória etalonja.
Néhány szóban
Az Opel Meriva az izmos, 130 lóerős dízelmotorral sem okozott csalódást. Gázolajt kortyoló Merivára vágyóknak egyértelműen ez a kivitel a legjobb választás, mások számára pedig a futásteljesítmény dönthet: ha 100 ezer kilométernél rövidebb időre terveznek, vigyék a 650 ezer forinttal olcsóbb 140 lóerős 1.4 Turbo benzinest, sokat autózók pedig voksoljanak bátran az öngyulladós motorra. Magával a Merivával továbbra sem lehet mellélőni, de utazóautónak egy Astra Sports Tourer azért jobb választás.
Előnyök: Ötletes, remekül variálható, igényes utas- és csomagtér; Finom extrák; Dinamikus, biztonságos futómű; Jól szuperáló dízelmotor
Hátrányok: Rossz átláthatóság; Hátul lehetne nagyobb lábtér; Nem olcsó









