Olyan felmenőkkel, mint a középkategóriás szedánok rajongóinak szívébe nyilat döfő Insignia, az Opel számára adott volt minden, hogy az Astrából sokadik nekifutásra végre rendkívül vonzó autót alkossanak. Hogy sikerült-e?
Ívelt formák a galériábanNos, ami a külsőt illeti, a válasz határozott igen. No persze a helyzet nem ilyen egyszerű, hiszen igazán az fog rajongani az „I” betű kihagyásával rögtön két képzeletbeli generációt váltott Astráért, aki megszokta a manapság hódító pufiautó-divatot. A finoman megmunkált, lágyan húzódó ívek ugyanis inkább szép egyensúlyt, mintsem szélsőséges dinamikát sugároznak, noha tesztautónk fehér fényezése és 19 colos kerekei azért ebbe az irányba is terelik a megjelenést. Vagyis egy jól kidolgozott, modern köntösbe csomagolta az Opel legújabb kompaktját, de csakúgy, mint a karácsonyfa alatt, itt is csak az élmény átmeneti fokozására alkalmas a csomagolás – bújjunk hát be alá!
„Épp ezt akartam” – vélhetik sokan, amikor megpillantják a csomag tartalmát, belül ugyanis szintén meggyőző az új Astra. Az előd görcsösen ragaszkodó merev mélaságát nem örökítették át a tervezők, sőt, ezúttal az ívelt formák mellé tárolórekeszeket is kapunk. Ez már önmagában hatalmas előrelépés, viszont 
Belül szinte minden nagyon rendben vanmindehhez remek összeszerelési minőség, jó anyagok és ötletes kialakítás társulnak. Bár a középkonzolon első pillantásra sokkolhat az egyen gombok hadserege, a funkciók kiosztása logikus, csoportosításuk pedig egyértelmű, így vidáman elnavigálhat az Opel-rendszerekkel csak most ismerkedő felhasználó is - gondja csak a „fővezér” gombbal lehet, amelynek külső karimáját kell lenyomni a jóváhagyáshoz, ami akut bökdösőknek néha meglepetést okozhat. De ha már a szokás hatalmánál tartunk, mindenki fellélegezhet. A modellváltásnál ugyanis eltűnt a sokak által nem kedvelt, elektromos impulzusok alapján dolgozó indexkar, amely így már teljesen olyan lett, mint amire bármelyik autóban számítanánk, sőt, további kellemességek is üdvözölnek. A középkonzol alól előderengő vöröses hangulatvilágítás már nem újdonság, viszont a magyar nyelvű menürendszer sajnos továbbra is csak kevés autó kiváltsága. Persze nem nehéz észbe vésni legalább azt a néhány angol kifejezést, de hát a magyar szó azért mégiscsak kedvesebb lelkünknek.
Ha pedig bőkezűség, akkor a helykínálat terén sem kell panaszkodni. Elöl bőséges a tér, és a sportülés persze továbbra sem a túlsúlyosok választása, viszont mások számára nagyon kényelmes, a hátsó hely alapján pedig a kategória jobbik felébe sorolható az Astra, sőt összességében itt jobban éreztük magunkat, mint a héten nálunk vendégeskedő Insigniában (összehasonlító teszt a jövő héten). A csomagtér is a családosok által már használható méretet veszi fel, ráadásul némi felár ellenében a padló alá is rejthetünk dolgokat. Az összeszerelés minősége még itt is példás - ha a nemrégen nálunk járt BMW X1-et nézzük, az Astrától ezen a téren még a BMW-nek is van mit tanulnia.
De ha a modell legpozitívabb oldalát kellene keresünk, mégsem ez, hanem az új futómű lenne, amit első helyen megneveznénk. Az apróságnak tűnő Watt-bea
Alapból nyugodt kékes-fehér a megvilágítás...vatkozással megédesített csatolt lengőkaros felfüggesztés már önmagában is jól teljesíthet, de tesztpéldányunkat a FlexRide névre hallgató változó lengéscsillapítással próbálhattuk. A nagy konkurens Volkswagenéhez hasonló, ám technikájában eltérő megoldás itt is remekül teljesít, igazi kétarcú modellt varázsolva az Astrából. Igaz, erre a gyáriak is rájátszottak. Tour módban a feleslegesen hatalmas kerekek (gondoljunk csak bele, még egy M3-as BMW-hez is csak felár ellenében kapunk 19-es papucsokat a 18-asok helyett…) és a peres gumik ellenére elfogadható kényelemben utazhatunk - ilyenkor kellemesen könnyen jár a kormány, a motor nem harap, és minden a nyugodalmas(abb) utazást szolgálja. Persze azért léteznek jóval puhább megoldások is az Opelénél, de tény, hogy még ekkor is nagyon jól tart a futómű, az apróbb ütéseken pedig kövérebb gumiperemet hagyva finomíthatunk.
Ha pedig az egyébként személyre szabható Sport gombot megnyomjuk, kicsit kifordul magából az autó: a m
...gombnyomásra viszont ez is beszigorodikűszerfal vörösbe öltözik, a kormány enyhén felkeményül, a futómű pedig annál jobban, jól kiszolgálva a szerpentinen dinamikusabban kanyarodni vágyó családapák – és anyák kívánalmait. Versenypályára azért ne menjünk vele, de a hétköznapokban ésszerű vezetéssel minden akadályt legyűr az Astra. Ja, a motor ilyenkor sem harap...
Az ősidőkből származó, 1,7 literes Isuzu-féle blokkot láthatóan igyekeznek az Opel mérnökei aktualizálni, de sajnos egyértelműen az autó leggyengébb pontját képezi. Bár az élénkebb gázreakciót biztosító Sport módban már nem tűnik fel annyira, de a motor alul bizony nagyon gyenge. Egyrészt (főleg klímával) fulladásra hajlamos, másrészt nagyobb terhelésnél az örökkévalóságig tart, amíg az 1900-as fordulat alatt halovány egység felpörög a dinamikusnak nevezhető tartományba, hogy aztán 3500 felett már érzésre - és műszer szerint is - semmi újat ne nyújtson.
Ne értsenek félre! Önmagában nézve a 110 lóerős változatban is kapható 125 lovas CDTi nem rossz darab, elvégre a jól szigetelt karosszériában viszonylag kulturáltan teszi a dolgát, noha a hosszú fokozatok még inkább ’megölik’, és fogyasztásban is lehetetlen vele reprodukálni a gyári értékeket. A konkurensek tehát ezen a téren jobban brillíroznak, 
Drága és nem is igazán jó az 1.7 CTDIráadásul házon belül is viszonylag rossz választásnak minősül az erőforrás, melyhez egyébként a márka korábbi egységeihez képest jól kapcsolható, pontos váltót társítottak a mérnökök. Továbbra sem lesz etalon, de használata élvezhető, főleg a jobban kímélt tulajdonosi autókban, ugyanis tesztautónk hajtáslánca vélhetően a sok-sok arcátlan nyüstölés hatására nem volt a legjobb formájában. Ezt bizonyítja mérésünk is, ahol a gyári 0-100-as sprintadatot a gyors váltások utáni erőfolyam hatékony közvetítésére képtelen hajtáslánc miatt bukta el az autó - a motor ereje amúgy elegendő lenne a nem éppen kiemelkedő tizenegy és feles sprintidő megfutására.
„Már megint korlátolt az újságíró” – mondhatják a dízelfanatikusok és hosszú távon utazók, ám ezúttal nincs igazuk. Ugyanis a benzines turbós alternatívához képest gyengébb, kulturálatlanabb, az autót elnehezítő, és nem igazán kellemes dízelmotor közel 600 ezer forintos felárral rendelkezik! Ezt a gyári adatok szerint 1,2 literes 100 kilométerenkénti fogyasztás-előnyével kellene, hogy indokolja az öngyulladós erőforrás, ami évi 30 ezres futásteljesítménnyel és 350 forintos (remélhetőleg soha be nem teljesülő) gázolajárral számolva is csak évi 126 ezer forintos megtakarítást jelent, amelyhez társul a várhatóan enyhén magasabb értéktartás. Tehát utóbbi erősen kétes mértékű összeg a jutalmunk ötéves használat alatt azért, hogy 
Az extráktól égi magasságokba szökken az árlemondunk az egyébként jóval dinamikusabb, kifinomultabb, avagy egyszerűen jobb 1,4 literes, 140 lovas turbómotorról. Ha pedig elárulom, hogy a 180 lóerős 1,6 literes turbómotor is olcsóbb a dízelnél vagy százezerrel…
De ezzel még nem fogyott ki az Opel a meglepetésekből, amelyet jól mutat a tesztautó 8,26 milliós ára is. Ez ugyanis egy átlagos dízelmotorral felszerelt kompaktmodellért akkor is nagy sok pénz, ha ilyen jó minőséggel szolgál, és még ha a nagy konkurens Volkswagen Golf több mint egymillióval többe kerül hasonlóan felszerelve. A hiba a felárpolitikában keresendő, ugyanis míg alapáron csábítóak és versenyképesek a modellek, egy-egy jobban felszerelt modellért aránytalanul többet kell fizetni, mint a csomagokkal dolgozó japán, vagy koreai konkurenciánál. Így fordulhat elő, hogy az alig rosszabbul felszerelt és kevésbé kívánatosabb, de lényegesen jobb motorral rendelkező Hyundai i30 5 millióért kelleti magát 5 év garanciával, a szokásos kétéves Opel felelősség-vállalás ellenében; vagy, hogy Mazda3-ból is jóval kedvezőbb áron kapunk hasonlóan teljesítő modellt – még ha néhány tulajdonságban kevésbé kifinomult is az új Astrához képest. Ha pedig kompaktkategória 8 millióért, érdemes lehet fontolóra venni a Toyota Priust is, amivel tényleg élményszámba megy a (hatékony) spórolás, erőnlét tekintetében jobban vizsgázik és még automataváltót is kapunk ’ajándékba’.
Hazánkban viszont nem a kimondottan jól felszerelt autók kelendőek, reálisabban szerelve pedig az Astrának is lehet jó ára. Az 1,4 literes, 140 lóerős turbómotorral – amivel gyakorlatilag az egész koncepció szinte minden átlagos család igényét kielégíti -, átlagos felszereléssel az ára megállhat hat millió forint alatt, amely ha nem is nevezhető olcsónak, az autó tudásával arányos összeg. Ugyanis a 1,7 literes dízelt leszámítva az Astra remekül sikerült, más motorral szerelve a kategória egyik legjobbjának tekinthető.
Előnyök: Előnyös formaterv; Jó minőségű beltér, megfelelő helykínálattal; Pompás a FlexRide futómű; Kulturáltság
Hátrányok: Alul és felül vérszegény motor; Borsos alapár; Helyenként drága extrák
| Néhány szóban: A verdikt egyértelmű. Gondos fejlesztéssel és lelkes innovációval az Astra ismét kategóriája egyik legjobb autójává vált, ám ennek a jóságnak nagyon megkérik az árát. Egyedül az 1.7 CDTi motor idejét múlt kissé, tetemes felára pedig indokolatlan, a kis turbós benzinesek sokkal jobb vételt jelentenek. | ||||||
Olyan felmenőkkel, mint a középkategóriás szedánok rajongóinak szívébe nyilat döfő Insignia, az Opel számára adott volt minden, hogy az Astrából sokadik nekifutásra végre rendkívül vonzó autót alkossanak. Hogy sikerült-e?
Ívelt formák a galériábanNos, ami a külsőt illeti, a válasz határozott igen. No persze a helyzet nem ilyen egyszerű, hiszen igazán az fog rajongani az „I” betű kihagyásával rögtön két képzeletbeli generációt váltott Astráért, aki megszokta a manapság hódító pufiautó-divatot. A finoman megmunkált, lágyan húzódó ívek ugyanis inkább szép egyensúlyt, mintsem szélsőséges dinamikát sugároznak, noha tesztautónk fehér fényezése és 19 colos kerekei azért ebbe az irányba is terelik a megjelenést. Vagyis egy jól kidolgozott, modern köntösbe csomagolta az Opel legújabb kompaktját, de csakúgy, mint a karácsonyfa alatt, itt is csak az élmény átmeneti fokozására alkalmas a csomagolás – bújjunk hát be alá!
„Épp ezt akartam” – vélhetik sokan, amikor megpillantják a csomag tartalmát, belül ugyanis szintén meggyőző az új Astra. Az előd görcsösen ragaszkodó merev mélaságát nem örökítették át a tervezők, sőt, ezúttal az ívelt formák mellé tárolórekeszeket is kapunk. Ez már önmagában hatalmas előrelépés, viszont Belül szinte minden nagyon rendben vanmindehhez remek összeszerelési minőség, jó anyagok és ötletes kialakítás társulnak. Bár a középkonzolon első pillantásra sokkolhat az egyen gombok hadserege, a funkciók kiosztása logikus, csoportosításuk pedig egyértelmű, így vidáman elnavigálhat az Opel-rendszerekkel csak most ismerkedő felhasználó is - gondja csak a „fővezér” gombbal lehet, amelynek külső karimáját kell lenyomni a jóváhagyáshoz, ami akut bökdösőknek néha meglepetést okozhat. De ha már a szokás hatalmánál tartunk, mindenki fellélegezhet. A modellváltásnál ugyanis eltűnt a sokak által nem kedvelt, elektromos impulzusok alapján dolgozó indexkar, amely így már teljesen olyan lett, mint amire bármelyik autóban számítanánk, sőt, további kellemességek is üdvözölnek. A középkonzol alól előderengő vöröses hangulatvilágítás már nem újdonság, viszont a magyar nyelvű menürendszer sajnos továbbra is csak kevés autó kiváltsága. Persze nem nehéz észbe vésni legalább azt a néhány angol kifejezést, de hát a magyar szó azért mégiscsak kedvesebb lelkünknek.
Ha pedig bőkezűség, akkor a helykínálat terén sem kell panaszkodni. Elöl bőséges a tér, és a sportülés persze továbbra sem a túlsúlyosok választása, viszont mások számára nagyon kényelmes, a hátsó hely alapján pedig a kategória jobbik felébe sorolható az Astra, sőt összességében itt jobban éreztük magunkat, mint a héten nálunk vendégeskedő Insigniában (összehasonlító teszt a jövő héten). A csomagtér is a családosok által már használható méretet veszi fel, ráadásul némi felár ellenében a padló alá is rejthetünk dolgokat. Az összeszerelés minősége még itt is példás - ha a nemrégen nálunk járt BMW X1-et nézzük, az Astrától ezen a téren még a BMW-nek is van mit tanulnia.
De ha a modell legpozitívabb oldalát kellene keresünk, mégsem ez, hanem az új futómű lenne, amit első helyen megneveznénk. Az apróságnak tűnő Watt-beaAlapból nyugodt kékes-fehér a megvilágítás...vatkozással megédesített csatolt lengőkaros felfüggesztés már önmagában is jól teljesíthet, de tesztpéldányunkat a FlexRide névre hallgató változó lengéscsillapítással próbálhattuk. A nagy konkurens Volkswagenéhez hasonló, ám technikájában eltérő megoldás itt is remekül teljesít, igazi kétarcú modellt varázsolva az Astrából. Igaz, erre a gyáriak is rájátszottak. Tour módban a feleslegesen hatalmas kerekek (gondoljunk csak bele, még egy M3-as BMW-hez is csak felár ellenében kapunk 19-es papucsokat a 18-asok helyett…) és a peres gumik ellenére elfogadható kényelemben utazhatunk - ilyenkor kellemesen könnyen jár a kormány, a motor nem harap, és minden a nyugodalmas(abb) utazást szolgálja. Persze azért léteznek jóval puhább megoldások is az Opelénél, de tény, hogy még ekkor is nagyon jól tart a futómű, az apróbb ütéseken pedig kövérebb gumiperemet hagyva finomíthatunk.
Ha pedig az egyébként személyre szabható Sport gombot megnyomjuk, kicsit kifordul magából az autó: a m...gombnyomásra viszont ez is beszigorodikűszerfal vörösbe öltözik, a kormány enyhén felkeményül, a futómű pedig annál jobban, jól kiszolgálva a szerpentinen dinamikusabban kanyarodni vágyó családapák – és anyák kívánalmait. Versenypályára azért ne menjünk vele, de a hétköznapokban ésszerű vezetéssel minden akadályt legyűr az Astra. Ja, a motor ilyenkor sem harap...
Az ősidőkből származó, 1,7 literes Isuzu-féle blokkot láthatóan igyekeznek az Opel mérnökei aktualizálni, de sajnos egyértelműen az autó leggyengébb pontját képezi. Bár az élénkebb gázreakciót biztosító Sport módban már nem tűnik fel annyira, de a motor alul bizony nagyon gyenge. Egyrészt (főleg klímával) fulladásra hajlamos, másrészt nagyobb terhelésnél az örökkévalóságig tart, amíg az 1900-as fordulat alatt halovány egység felpörög a dinamikusnak nevezhető tartományba, hogy aztán 3500 felett már érzésre - és műszer szerint is - semmi újat ne nyújtson.
Ne értsenek félre! Önmagában nézve a 110 lóerős változatban is kapható 125 lovas CDTi nem rossz darab, elvégre a jól szigetelt karosszériában viszonylag kulturáltan teszi a dolgát, noha a hosszú fokozatok még inkább ’megölik’, és fogyasztásban is lehetetlen vele reprodukálni a gyári értékeket. A konkurensek tehát ezen a téren jobban brillíroznak, Drága és nem is igazán jó az 1.7 CTDIráadásul házon belül is viszonylag rossz választásnak minősül az erőforrás, melyhez egyébként a márka korábbi egységeihez képest jól kapcsolható, pontos váltót társítottak a mérnökök. Továbbra sem lesz etalon, de használata élvezhető, főleg a jobban kímélt tulajdonosi autókban, ugyanis tesztautónk hajtáslánca vélhetően a sok-sok arcátlan nyüstölés hatására nem volt a legjobb formájában. Ezt bizonyítja mérésünk is, ahol a gyári 0-100-as sprintadatot a gyors váltások utáni erőfolyam hatékony közvetítésére képtelen hajtáslánc miatt bukta el az autó - a motor ereje amúgy elegendő lenne a nem éppen kiemelkedő tizenegy és feles sprintidő megfutására.
„Már megint korlátolt az újságíró” – mondhatják a dízelfanatikusok és hosszú távon utazók, ám ezúttal nincs igazuk. Ugyanis a benzines turbós alternatívához képest gyengébb, kulturálatlanabb, az autót elnehezítő, és nem igazán kellemes dízelmotor közel 600 ezer forintos felárral rendelkezik! Ezt a gyári adatok szerint 1,2 literes 100 kilométerenkénti fogyasztás-előnyével kellene, hogy indokolja az öngyulladós erőforrás, ami évi 30 ezres futásteljesítménnyel és 350 forintos (remélhetőleg soha be nem teljesülő) gázolajárral számolva is csak évi 126 ezer forintos megtakarítást jelent, amelyhez társul a várhatóan enyhén magasabb értéktartás. Tehát utóbbi erősen kétes mértékű összeg a jutalmunk ötéves használat alatt azért, hogy Az extráktól égi magasságokba szökken az árlemondunk az egyébként jóval dinamikusabb, kifinomultabb, avagy egyszerűen jobb 1,4 literes, 140 lovas turbómotorról. Ha pedig elárulom, hogy a 180 lóerős 1,6 literes turbómotor is olcsóbb a dízelnél vagy százezerrel…
De ezzel még nem fogyott ki az Opel a meglepetésekből, amelyet jól mutat a tesztautó 8,26 milliós ára is. Ez ugyanis egy átlagos dízelmotorral felszerelt kompaktmodellért akkor is nagy sok pénz, ha ilyen jó minőséggel szolgál, és még ha a nagy konkurens Volkswagen Golf több mint egymillióval többe kerül hasonlóan felszerelve. A hiba a felárpolitikában keresendő, ugyanis míg alapáron csábítóak és versenyképesek a modellek, egy-egy jobban felszerelt modellért aránytalanul többet kell fizetni, mint a csomagokkal dolgozó japán, vagy koreai konkurenciánál. Így fordulhat elő, hogy az alig rosszabbul felszerelt és kevésbé kívánatosabb, de lényegesen jobb motorral rendelkező Hyundai i30 5 millióért kelleti magát 5 év garanciával, a szokásos kétéves Opel felelősség-vállalás ellenében; vagy, hogy Mazda3-ból is jóval kedvezőbb áron kapunk hasonlóan teljesítő modellt – még ha néhány tulajdonságban kevésbé kifinomult is az új Astrához képest. Ha pedig kompaktkategória 8 millióért, érdemes lehet fontolóra venni a Toyota Priust is, amivel tényleg élményszámba megy a (hatékony) spórolás, erőnlét tekintetében jobban vizsgázik és még automataváltót is kapunk ’ajándékba’.
Hazánkban viszont nem a kimondottan jól felszerelt autók kelendőek, reálisabban szerelve pedig az Astrának is lehet jó ára. Az 1,4 literes, 140 lóerős turbómotorral – amivel gyakorlatilag az egész koncepció szinte minden átlagos család igényét kielégíti -, átlagos felszereléssel az ára megállhat hat millió forint alatt, amely ha nem is nevezhető olcsónak, az autó tudásával arányos összeg. Ugyanis a 1,7 literes dízelt leszámítva az Astra remekül sikerült, más motorral szerelve a kategória egyik legjobbjának tekinthető.
Előnyök: Előnyös formaterv; Jó minőségű beltér, megfelelő helykínálattal; Pompás a FlexRide futómű; Kulturáltság
Hátrányok: Alul és felül vérszegény motor; Borsos alapár; Helyenként drága extrák
| Néhány szóban: A verdikt egyértelmű. Gondos fejlesztéssel és lelkes innovációval az Astra ismét kategóriája egyik legjobb autójává vált, ám ennek a jóságnak nagyon megkérik az árát. Egyedül az 1.7 CDTi motor idejét múlt kissé, tetemes felára pedig indokolatlan, a kis turbós benzinesek sokkal jobb vételt jelentenek. | ||||||