Az Opel Genfben mutatta be legújabb egyterűjét, mely hosszabb, szélesebb, magasabb és stílusosabb, mint elődje. Az ötüléses Meriva az Astra és a Zafira közös padlólemezére épül, kívülről nézve pedig a modell legnagyobb különlegessége egyértelműen az, hogy a hátsó ajtók kialakítása többek között a Rolls-Royce Phantom, illetve Ghost Add a comment

A japán autógyártó már a Genfi Autószalon előtt közzétette vadonatúj hibrid hajtáslánccal rendelkező kis kompakt sport(os)autójának fontosabb technikai paramétereit, illetve sajtófotóinak egy részét, sőt, azt is megtudtuk, hogy a cég gyári sportrészlege, a Mugen is rögtön kezelésbe veszi az autót (bár a hibrid hajtáslánchoz nem nyúl). Add a comment

A wolfsburgi autógyártó-óriás összességében nem kevesebb, mint hét újdonsággal érkezett a Genfi Autószalonra, a németek azonban sok más márkával ellentétben nem tartogattak semmi váratlan bemutatót „puttonyukban”: a sajtó számára még a szalon előtt kiadtak minden lényeges információt a svájci premierekkel, érdekességekkel kapcsolatban; Mi most egy rövid csokorban összeszedjük Add a comment

A Škoda illetékesei már az autószalon előtt kiszivárogtatták az információkat, hogy tavaszra frissülni fog a Fabia és a Roomster, a ráncfelvarrás során pedig a szokásos külső-, és belső (apró) átalakítások mellett lényegesen átalakul majd a motorpaletta. A gyáriak a legnagyobb cseh vonatkozású durranást azonban szépen eltitkolták előlünk: a Fabia ugyanis Add a comment

Az idei Genfi Autószalon különösen nagy fontossággal bír a Nissan prémiummárkája számára, ugyanis az Infiniti történelmének első dízelmotorja mellett rögtön az első hibrid hajtásláncát is itt mutatta be. Ám míg előbbinek az FX és az EX, utóbbinak a szintén újdonságként bemutatkozó M modellcsalád ad otthont.

Add a comment

A német sportautókat gyártó cég eddig sem „láblógatásáról” volt híres, az idei Genfi Autószalonra azonban nagyon belehúztak a németek. Most mutatták be ugyanis a vadonatúj Cayenne terepjárót, a 911 Turbo S kupé és kabrió változatát, és a GT3 R hybrid versenyautót; a stand legnagyobb érdekességét azonban minden kétséget kizárva a 918 Spyder Concept jelentette, melynek Add a comment

Bár néhány napja már láthattuk, élőben mégis kisebb meglepetéssel szolgált a Genfi Autószalonon leleplezett Kia Sportage. A hét év garanciával hamarosan hazánkban is forgalmazásra kerülő crossover formaterve ugyanis meglehetősen letaglózóra sikerült – a szó jó értelmében. Add a comment

Bár a Wind körül nem volt olyan nagy a titkolózás, a Mégane kabrió változatáról először a Genfi Autószalonon rántotta le a leplet a Renault. Mégis élőben előbbi bizonyult érdekesebbnek, mivel formailag sokkal egységesebb összképet nyújt. Add a comment

Nem is gondoltuk volna, hogy genfi bemutatója előtt szemügyre vehetjük – még ha csak képi formában is - a legújabb generációs Volkswagen Sharan-t, ám ez mégis így történt, mivel a mai nap hivatalos fotók szivárogtak ki Add a comment

A BMW legújabb 5-ös szériája és annak hibrid változata is az ezen a héten startoló Genfi Autószalonon mutatkozik be a nagyközönség előtt. Míg előbbi már idén júniustól róhatja majd az utakat, addig Add a comment

A méltán népszerű Honda Insight második generációja sem úszhatta meg az EuroNCAP töréstesztjét, ám a japánok fellélegezhetnek, ugyanis büszkeségük megkapta a manapság már szinte kötelező ötcsillagos minősítést. A frontális ütközés során kimondottan jól vizsgázott az Insight, mindössze a sofőr, illetve az utas sípcsontját nyomta meg kissé a műszerfal alsó része, így azokon a területeken a kedvezőnél minimálisan magasabb volt a terhelés mértéke. Oldalütközésnél a sofőr mellkasán mértek a kelleténél kicsit erősebb ütést, így várható volt, hogy a jóval keményebb oszloptesztnél már komolyabb terhelést kaphat ez a rész – ez sajnos be is igazolódott, ám összességében korrekt 90%-os eredményt ért el az autó, köszönhetően az ostorcsapásos karambol alacsony kockázatának is.

Gyermekvédelem terén alig találtak a vizsgálók kifogásolnivalót az Insight-on, az ülések alig mozdultak el helyükről, és mindkét bábu megúszta komolyabb ütés nélkül a mesterséges balesetet, a „mindössze” 74 százalékos eredmény leginkább a nem megfelelően elhelyezett figyelmeztető jelzéseknek köszönhető. Gyalogosvédelem terén brillírozott az autó, sajnos manapság is csak meglehetősen ritkán lehet látni közel 80 százalékos eredményeket; mind a lökhárító, mind pedig a motorháztető puha anyagból készült, sőt, a szélvédő sem mért túlzottan nagy ütéseket a tesztgyalogos fejére. A szériában járó biztonsági rendszerek arzenálját megfelelőnek ítélte a zsűri, egy sebességtartó berendezés azonban tovább javított volna a hibrid eredményén.

 

 

Add a comment

A Koenigsegg most már igazán kiérdemli az innovatív jelzőt. 1998-as fennállása óta a svéd sportautó manufaktúra hat különböző modellt állított talpra (köztük alkoholt fogyasztót is), sőt még időközben egy gyárleégés is belefért. Legújabb modelljük, az Agera holnap, a Genfi Autószalonon lesz először látható, és jól felkavarhatja a szuperautók cseppet sem nyugodt állóvízét. Add a comment

Az egy nap múlva kapuit tárogató Genfi Autószalonon mutatja be a Ford az új generációs Focus család ötödik tagját. Az ötajtós ferdehátú, a négyajtós szedán, a C-MAX és a Grand C-MAX egyterűek mellé Add a comment

A nagy genfi hajrá hírtengerében üdítő dolog a kicsit távolabbi jövőre vonatkozó információkat találni. Ilyen – többek között – az Chevrolet Aveo szedán verziója, melynek bemutatójáig még több mint egy évet várni kell, de mindezek ellenére már „kiszivárgott” képeken látható. Add a comment

Sohasem gondoltuk volna, hogy a Ferrari egyik modelljét hivatalosan is élénkzöld színben bocsátja a nagyközönség elé. Az idők azonban változnak, és az olasz sportautó-gyártónál is a környezettudatosság került célkeresztbe: az új 599 Hybrid tanulmány a gazdaságosságot is szem előtt tartja. Add a comment