Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A japán autógyártó már a Genfi Autószalon előtt közzétette vadonatúj hibrid hajtáslánccal rendelkező kis kompakt sport(os)autójának fontosabb technikai paramétereit, illetve sajtófotóinak egy részét, sőt, azt is megtudtuk, hogy a cég gyári sportrészlege, a Mugen is rögtön kezelésbe veszi az autót (bár a hibrid hajtáslánchoz nem nyúl). Tegnap egy izgalmas show keretében viszont hivatalosan is lehullt a lepel a sok helyen a CRX utódjaként emlegetett (de azért ez kicsit túlzás, nem?) kis Hondáról, az Autó Pult genfi csapata pedig természetesen nem hagyta ki a fontos eseményt.

Hibrid a sportosabb lelkületűek számáraA 4,1 méter hosszú, 243 centiméteres tengelytávú, 2+2 személyes kis kupé esetében érdekes, hogy lényegesen kompaktabb külső méretei ellenére mindössze 44 kilogrammot fogyott az Insight-hoz képest (utóbbinak teli tankkal, sofőr nélkül pontosan 1250 kilót mértünk), melynek rövidített padlólemezét használja. A CR-Z nyomtávja mellesleg szélesebb az Insight-énál, a mérnökök pedig a donor futóművét leültették és sportosabb irányba hangolták, a gyáriak így igazán élvezetes vezethetőséget ígérnek. Az erőátvitelről a Honda jól ismert IMA (Integrated Motor Assist) hibridrendszere gondoskodik, mely az Insight-hoz képest erősödött, nyomatékosabb lett, így természetesen jóval virgoncabb lesz nála a kétüléses - valljuk be, erre szükség is volt. A rendszer lelkét az 1,5 literes SOHC rendszerű i-VTEC négyhengeres benzinmotor adja, melynek működését egy szerény teljesítményű (20 lóerős) villanyamotor segíti. A rendszer összteljesítménye a Honda szerint 122 lóerő (6000-es fordulatszámnál), maximális összesített forgatónyomatéka pedig 174 Newtonméter; utóbbinak érdekessége, hogy az elektromotor miatt már dízelesen alacsony (sőt, annál lényegesen alacsonyabb) fordulatszámoknál, 1000-1500 között rendelkezésre áll.

 
A CR-Z érdekessége, hogy a továbbra is elérhető CVT rendszerű fokozatmentes automata mellett – mely esetén a nyomaték 170 Nm alá van korlátozva - (alapesetben) hatsebességes kézi váltót is kap, utóbbit pedig sokan hiányolták a hibridautók jelenlegi kínálatából. A manuális váltóval szerelt verzió ügyes sofőr esetén (illetve ha megfelelő az NiMH-akkuk töltöttsége) akár 9,7 másodperc alatt is képes teljesíteni a százas sprintet, a CVT hasonló adatáról pedig még nincs információ, de az automata vélhetően lomhább lesz testvérénél. A sportos Honda hibrid idén júniusban kerül a márkakereskedésekbe, mégpedig – ha az előzetes információknak hinni lehet – 5,3 millió forintos indulóáron.