Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az idei Genfi Autószalon különösen nagy fontossággal bír a Nissan prémiummárkája számára, ugyanis az Infiniti történelmének első dízelmotorja mellett rögtön az első hibrid hajtásláncát is itt mutatta be. Ám míg előbbinek az FX és az EX, utóbbinak a szintén újdonságként bemutatkozó M modellcsalád ad otthont.

Európában mutatkozott be az Infiniti első hibridjeA felső-középkategóriás M szedánok legalacsonyabb széndioxid-kibocsátású tagja, az M35 HYBRID egy 68 lóerős, és 270 Nm nyomatékú villanymotornak köszönheti vegyes működésű mivoltát. Ennek ellenére a gyorsulás legjaváért a régi ismerős, 3,5 literes V6-os benzinmotor felel, melynek teljesítménye egyelőre kérdéses, de minden bizonnyal 280 lóerő körül alakul. A motorokat két tengelykapcsoló hangolja össze a hétfokozatú, nyomatékváltó nélküli bolygóműves automatával, illetve a hátsókerékhajtással. Az energiát egyébként már gyors feltöltési és kisütési ciklusokra képes, és a hasonló méretű hagyományos akkumulátoroknál kétszer hatékonyabb, összessen 1,3 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorok tárolják. Ezeknek köszönhetően az autó gond nélkül teljesít rövidebb, és kevésbé tempós város etapokat kizárólag az elektromotor működtetésével, valamint a tömeg terén sem jelent nagy terhelést a hibridhajtás (a Li-ion akkumulátorok használata 30 kg-os súlymegtakarítást eredményez).

Sajnos nem tudni, hogy mekkora a rendszer összteljesítménye, mint ahogy azt sem, hogy milyen menettulajdonságokhoz segíti az élőben egyébként rendkívül szimpatikus szedánt, viszont kanyarban és komfort terén valószínűleg nem lesz rá panasz, ugyanis a modell világon elsőként többek között (rendkívül költséges) dupla dugattyús lengéscsillapítókat kapott.

Az M modellcsalád nyugat-európai értékesítése szeptemberben indul, míg az M35 HYBRID (piactól függően) 2011 tavaszán érkezik a márkakereskedésekbe.