Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Škoda illetékesei már az autószalon előtt kiszivárogtatták az információkat, hogy tavaszra frissülni fog a Fabia és a Roomster, a ráncfelvarrás során pedig a szokásos külső-, és belső (apró) átalakítások mellett lényegesen átalakul majd a motorpaletta. A gyáriak a legnagyobb cseh vonatkozású durranást azonban szépen eltitkolták előlünk: a Fabia ugyanis RS csúcsváltozatot kap(ott).

Fabia RS - akár kombi változatban isA lépés nem nevezhető úttörőnek, a modell előző generációjának „hatchback” változatából ugyanis már készült RS névre keresztelt csúcsverzió (melynek meghajtásáról egy 131 lóerős, 1,9 literes PD technikájú turbódízelmotor gondoskodott), az újdonságból viszont egyből rendelhető lesz ötajtós, és kombi változat egyaránt. Az izmos modelleket már első ránézésre is könnyen meg lehet különböztetni egyszerűbb testvéreiktől: az RS „család” tagjai sportosabb, hátul diffúzorszerű lökhárítókat, 17 colos, 5x2 küllős alumínium keréktárcsákat, krómozott dupla kipufogócsövet, fekete tükörházakat, és egy hangsúlyos hátsó légterelőt kaptak, de természetesen a kötelező RS logók sem maradhattak le a karosszériákról. Az utastérben csak igazán csekély változások történtek: az alapüléseket sportfotelok váltották fel, ezeken kívül pedig egy RS címkével ellátott kormány, valamint küszöbborítás díszíti az autókat. Az RS Fabiák motorházteteje alá a Volkswagen konszern jól ismert 1,4 literes kompresszoros-turbós erőforrása került, mely itt (a Seat Ibiza Cupra, illetve a Volkswagen Polo egységéhez hasonlóan) 180 lóerőt (6200-as főtengelyfordulatnál) és 250 Nm maximális forgatónyomatékot (2000-4500-ig) teljesít. A jó erőben lévő „egynégyes” mind a kombi, mind pedig az ötajtós változatot 7,6 másodperc alatt képes álló helyzetből 100 km/órás sebességre gyorsítani, a Fabiák végsebessége pedig az előbbi sorrendet tartva 226, illetve 224 km/óra. A gyár szerint az autók ráadásul átlagosan mindössze 6,1 liter benzinnel is beérik száz kilométerenként.
 
Az erőátvitelről a konszern „szárazkuplungos”, hétfokozatú, DSG automataváltója gondoskodik (á’la Polo GTI és Ibiza Cupra), mely az 1390 köbcentiméteres feltöltött motor nyomatékát az első kerekekhez továbbítja. Az RS modelleknél a mérnökök természetesen a fékrendszert, illetve a futóműveket is a megnövelt teljesítményhez igazították. Az mérges cseh kisautók nyolcféle színárnyalatban, és három tetőszínben (fehér, ezüst, fekete) lesznek rendelhetőek, egyelőre ismeretlen áron.